„…sokszor éreztem, hogy az én sorsomat ellopták… Hogy tulajdonképpen nem is arra az életre születtem, amelyet végig kell szenvednem.” 31 éve, 1990. február 7-én halt meg Karády Katalin, a harmincas-negyvenes évek egyik legkedveltebb filmszínésznője és énekesnője.
Karády Katalin, a két világháború közötti magyar kulturális élet meghatározó alakja egyik napról a másikra változtatta meg az eszményi nőről alkotott képet.
Karády Katalin Kanczler Katalin néven született 1910. december 8-án egy hétgyerekes kőbányai munkáscsaládban. A családi pokol elől – apja gyakran bántalmazta – húszévesen a házasságba menekült, de három év múlva elvált.
Egy társaságban figyelt fel rá Egyed Zoltán hírlapíró, aki azt ígérte neki, hogy színésznőt farag belőle. A „Karády” művésznevet is ő adta neki, és ő vitte el a Nemzeti Színház egyik művésznőjéhez, aki ingyen vállalta tanítását.
1939 februárjában debütált William Somerset Maugham Az asszony és az ördög című darabjának főszerepében. Megjelenése és játéka a kritikusokat és a nézőket is megosztotta. A színpadon nem igazán érezte jól magát, a film közelebb állt hozzá.
Még 1939-ben forgatta első és legsikeresebb filmjét, a Zilahy Lajos regényéből Polgár Tibor által rendezett Halálos tavaszt. Az ártatlanul romlott Ralben Edit figurája egy csapásra ismertté tette, az Ez lett a vesztünk című dal az énekesnői pályán is elindította.
Sajátos, mély hangján slágerek tucatjait búgta el (Gyűlölöm a vadvirágos rétet, Mindig az a perc, Ezt a nagy szerelmet). Nevére tódult a közönség, évről évre többet forgatott, egyedül 1942-ben hét film készült vele. Gyakran volt Jávor Pál partnere, így a Valamit visz a vízben, a Szováthy Évában és az Egy tál lencsében is, amely kivételesen vígjáték volt.
Karády ugyanis nem szívesen mosolygott, mindig hűvösnek és távolinak mutatkozott. „A mosolyt csak más ajkán szeretem” – nyilatkozta egy alkalommal.
A nők utánozták a frizuráját, öltözködését, bár gúnyos megjegyzéseket tettek szögletes vállára, lomha járására. Magánéletét számos legenda övezte, a valóságban Ujszászy Istvánnal, a hírszerzés főnökével szövődött szenvedélyes viszonya. Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után a Gestapo letartóztatta és megkínozta. Befolyásos barátai csak három hónap múlva tudták kiszabadítani.
A nyilas rémuralom idején zsidókat bújtatott és mentett – a nyilasoktól arannyal és ékszerrel váltott ki egy gyerekcsapatot, megmentve ezzel őket a Duna-parti kivégzéstől -, 2004-ben posztumusz adományozták neki a Világ Igaza kitüntetést. Nagyon megviselte, hogy a Gestapo által letartóztatott, majd a szovjeteknek átadott Ujszászynak nyoma veszett, amikor 1948-ban hazahozták és átadták az ÁVH-nak.
Karádyt 1945 és 1948 között az Operettszínház foglalkoztatta, több főszerepet osztottak rá. Nem találta a helyét, a kommunista kultúrpolitika „a múlt rendszer” sztárjának bélyegezte.
1951-ben házvezetőnőjével és kalapkészítő barátnőjével illegális úton hagyta el az országot, itthon a neve sem hangozhatott el. A távozás körülményeiről megszámlálhatatlan mendemonda kering, akadtak, akik szerint a kommunista politikus, Vas Zoltán kocsiján hagyta el az országot, mások úgy tudták, hogy lefizetett orosz katonák segítették Bécsbe.
1953-ban Brazíliában telepedett le, 1968-ban New Yorkba költözött, és kalapszalont nyitott. Visszavonultan élt, csak néhány, magyar művészek által szervezett koncerten vett részt, főként Kanadában. Egy-két hangfelvétele is készült, de még fényképezni sem engedte magát, csak 1979-ben, hosszú rábeszélésre adott egy exkluzív interjút Sándor Pálnak. Kultusza itthon a hetvenes évek végén éledt újra, de ő nem látogatott haza, örökre fiatalnak akart megmaradni az emberek emlékezetében.
New Yorkban halt meg 1990. február 7-én, végakarata szerint a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Bacsó Péter Hamvadó cigarettavég című, 2001-ben készült filmje Karády és Ujszászy szerelmét elevenítette fel, dalaiból Szalóki Ági adott ki feldolgozáslemezt. 2008 óta a nevét viselő alapítvány kutatja, gondozza életművét.
