Idén 200 éve született Jókai Mór. Az első rendszeresen olvasó magyar nőnemzedékek kedvenc szerzője a férfiírók között (talán azóta is) példátlan érdeklődéssel fordult a nők felé. Életét olyan ismert asszonyok alakították, mint Pulay Mária, Laborfalvi Róza, Nagy Bella vagy Jókai Róza.
A ma róla élő képet nagyrészt a nőrokonai emlékezéseiből sarjadt legendák alakították ki. Jókai és a nők viszonyával foglalkozik Szécsi Noémi új könyve, amely számos ritkán látott dokumentummal és színes képpel – festménnyel, korabeli fotográfiával – vezet be bennünket az író és nőrokonai színes és nemegyszer ellentmondásos világába.
Anyja, első és második felesége, unokahúgai és nevelt lányai úgy formálták az író életét, hogy közben ki is voltak szolgáltatva neki. Ezek a nők a főszereplői Szécsi Noémi könyvének: Hogyan látta Jókait, életét, irodalmi törekvéseit és sikereit az anya, Pulay Mária, a két feleség, Laborfalvi Róza és Nagy Bella, az unokahúg, Váli Mari, és a fogadott lányok, Jókay Jolán és Jókai Róza.
A könyvből az is kiderül, hogy ezek a nőalakok miként hatottak Jókai írói világára. Mit írt meg százszor, és miről nem akart tudomást venni az a férfi, aki egykor milliók tudatát formálta a műveivel? S hogyan akartak megjelenni életének főszereplői a nagy író legendájában?
„Ez a könyv abból a törekvésből fakad, hogy szerettem volna az olvasók elé tárni az általam megismert Jókait, azzal a kontextussal együtt, amely számomra is csupán az elmúlt évtizedben nyílt meg a célzottan nőtörténeti kutakodásaim során” – olvasható Szécsi Noémi könyvhöz írt utószavában.
Így a legendaoszlató tárgyilagossággal megírt kötet egyszerre nőtörténeti olvasmány, Szécsi Noémi Jókai-rajongásának története és a legendás író életéről szóló „Jókai-regény”.
A címre kattintva beleolvashatsz a könyvbe.
Szécsi Noémi: Jókai Mór és a nők
(részlet a könyvből)
„Anyám, lásd, én boldog vagyok”
„Nem írtoztató és égbe kiáltó ez!?”1 – sikoltotta Laborfalvi Róza egy 1849 novemberében Jókainak írt levelében, a korszakból származó kevés levél egyikében, ahol nem azt a szerepjátékot játsszák a férjével, hogy „két barátnő”, Irma és Juci leveleznek egymással – rendkívül gyengéd, aggodalmas hangon, csókok és ölelések özönét küldözgetve a másiknak. Mindezt az álcázás miatt vélték hasznosnak, hiszen Jókai nem akarta Pesten bevárni, míg a hatóság képviseletében érte jönnek, a bukás után a borsodi Tardonán talált magának rejtekhelyet, miközben a színésznő a hadmozdulatokból és háborús viszonyokból következő kihagyás után visszatért a Nemzeti Színházba játszani.
„Valahol a negyedik-ötödik megyében lehet az a menhely; olyan helységben, mely a térképen sincsen; olyan hegyzugban, ahova csak egy helyen van bejárás, ugyanazon kell vissza is jönni. Ott vár a veszély előtt rejtőző férj, és számlálja a pillanatokat, amik kedvese viszontlátása és eltávozása közt vannak.”2
Róza levelében az „irtóztató” és „égbekiáltó” jelzők özvegy Jókay Józsefné viselkedését írták le a fia számára, aki egyelőre semmiképpen sem térhetett volna vissza önkéntes száműzetéséből, hogy igazságot tegyen élete két legfontosabb asszonya között, bár erre a lehetőségre aligha vágyott. A nyílt konfliktusokat legfeljebb regényei drámai helyzeteiben szerette, főképp azokban az esetekben, amikor a hős olyan információ birtokában van, amelyet a másik szereplő még csak nem is gyanít, azért úgy játszik beszélgetőtársával, mint a macska az egérrel.
2 JMÖM, Politikai divatok, 219.
