Cowboyok, gazemberek és robbanékony karakterek kiváló alakítójaként vált Hollywood aranykorának egyik utolsó élő legendájává. December 9-én lett 100 éves Kirk Douglas Oscar-díjas amerikai színész.
Egyedi hasított áll, reszelős hang, izmos testfelépítés, ideges, nyugtalanító vigyor – ez mind a Hollywood egyik vezető akció- és dráma hősének jellegzetessége. Az immáron száz éve Kirk Douglas a New York állambeli Amszterdamban született Issur Danielovitch Demsky néven, egy Oroszországból bevándorolt hétgyermekes orosz-zsidó család egyedüli fiaként.
Nehéz gyermekkora ellenére kiválóan tanult, sportolt és bejutott az egyetemre, ahol birkózásban és színjátszásban jeleskedett, végül az utóbbit választotta. Elvégezte a drámaművészeti akadémiát, közben több mint ötven különböző munkahelyen dolgozott, hogy előteremtse a tandíjat.
A harmincas évek végén indult színpadi karrierjét félbeszakította a II. világháború, és csak 1945-ben tért oda vissza, egy év múlva megkapta első filmszerepét. Drámai hősöket, romantikus és modern figurákat egyaránt hitelesen személyesített meg, alakításait a természetesség mellett lélektani elmélyültség jellemezte. Több mint nyolcvan filmjében sikerült a beskatulyázást elkerülnie.
1949-ben játszott először Burt Lancaster oldalán, legendás párosuk hét kasszasikert eredményezett. Az utolsó, az 1986-ban forgatott Kemény fickók után így humorizált: „Most, hogy elváltunk, talán szerencsésebb leszek és csinos lányokkal is játszhatok”.
1950-ben A bajnok című film ökölvívó figurájának megformálásáért jelölték először Oscar-díjra, majd még kétszer (A szörnyeteg és a szépség, 1953; A nap szerelmese, 1957). Douglas kiemelkedik színészi játékával Vincente Minnelli filmje, A szörnyeteg és a szépség című filmjében, amely nagy vonalakban David O. Selznick pályáját mutatja be.
Ugyancsak Vincente Minnelli rendezte A nap szerelmese című nagyszerű életrajzi filmet, amely a szörnyű kínokat megélt holland festő Vincent Van Gogh életét beszéli el, ez a felkavaró kép világú, érdekfeszítő és érzelmeket ébresztő filmklasszikus, mindvégig hűségesen a valóság tényeihez. Érdekesség, hogy míg Douglas nem kapta meg a sokak szerint kiérdemelt Oscar-díjat, a Gauguint alakítotó Anthony Quinn mindössze nyolcperces szerepéért átvehette a legjobb mellékszereplőnek járó arany szobrocskát. Afféle kárpótlásként Kirk Douglas 1996-ban tiszteletbeli Oscar-díjat vehetett át.
Douglas különösen szeretett Vincente Minnellivel együtt dolgozni. 2011-ben a 64. Locarnói Filmfesztiválon felelevenítette közös munkájukat: elhivatott művészként a végsőkig ragaszkodott elgondolásaihoz, ugyanakkor csupa szív ember volt. Douglas mindhárom közös filmjükről anekdotázott. Az 1951-ben készült A szörnyeteg és a szépség című romantikus drámát nevezte legjobb közös alkotásuknak. A film a filmben produkciók ritkán jók, de Minnellinek sikerült kitűnő filmet forgatnia a filmvilág kulisszáiról.
Szívesen gondolt vissza a már említett A nap szerelmese című, Vincent van Gogh-ról készült életrajzi 1956-os drámára is. Bár megemlítette, hogy egy pipázós jelenetet annyiszor vettek újra, hogy rosszul lett, ugyanis nem bírta a füstöt. Az 1962-ben bemutatott Egy amerikai Rómában azonban csalódással töltötte el – mesélte -, mert a Minnelli által felvett filmet az MGM teljesen átszabta, hogy közelítse akkori profiljához, ami a családi filmeket helyezte előtérbe.
Az igazi hírnevet harmadik Oscar-jelölése hozta meg számára, amelyben a festő Vincent van Gogh-ot játszotta, majd olyan kasszasikerek következtek, mint a Stanley Kubrick által rendezett Spartacus (1959). Douglas mellett olyan nagy nevek szerepeltek a filmben, mint Charles Laughton, Laurence Olivier, Peter Ustinov és Tony Curtis. A film második rendezője, Kubrick és Douglas támogatásával ragaszkodott hozzá, hogy a feketelistán lévő Dalton Trumbo forgatókönyvíró neve megjelenjen a stáblistán, ami végül meg is történt, és végül ez a film vetett véget a hollywoodi feketelistázásnak.
A Telemark hősei (1965) után, 1969-ben Elia Kazan A megegyezés című filmjében tűnik fel Douglas. Kazan e filmje a mai Amerikába helyezve és a modern filmművészet fő konfliktusával, az elidegenedéssel bonyolítva ismétli meg az ugyancsak saját regényén alapuló Amerika, Amerika (1963) alaptételét: eljöhet az ember életében olyan időszak, mikor gyökeresen szakítani kell korábbi életével, hogy egyáltalán életben maradjon. Érdemes még megemlíteni a Brian De Palma rendezte Őrjöngést (1978) vagy a Végső visszaszámlálást (1980).
Amennyire otthon van a drámában és a krimikben, olyan jól játszik a vígjátékok műfajában is. Elragadóan fondorlatos a Volt egyszer egy gazember (1970) westernben és a Kemény fickókban (1986), amelyben ismét Burt Lancaster a partnere. Mindkét színész sokat nevetett azon, hogy a 175 centiméter Douglast – lévén alacsonyabb – a legtöbb filmjében magasítóval emelték meg a termetét. Egyszer azonban Lancaster viccből eldugta a magasítóját, ami több bosszúságot is okozott a forgatás alatt.
1955-ben saját produkciós vállalatot alapított, és megvette a Száll a kakukk fészkére című regényből készült színdarab jogait. A filmre viteli jogokat – érdeklődők hiányában – Michael fiának adta, aki hatalmas sikerű filmmel hálálta meg az apai nagyvonalúságot.
Az idősebb Douglas már beérkezett filmsztár volt, amikor rendezéssel is megpróbálkozott; filmjeiben szerepet is vállalt. Számtalan egyenetlen színvonalú tévéjátékhoz és sorozathoz is nevét és arcát adta. Népszerűségét kiváló üzleti érzékkel váltotta nem is olyan apró pénzre, például 50 ezer dollárt kapott egy japán reklámért, amelynek végén egyetlen szót ejtett ki: kávé.
Kritikus szemmel tekint vissza pályájára, mintegy száz filmjéből csupán huszonötre büszke, számosat egyáltalán nem szeret. Fiával, a szintén Oscar-díjas Michael Douglas-szel először 2003-ban, a Túl nagy család című filmben játszott együtt. Igazi családi mozi volt, szerepelt benne még egyik exneje és Cameron nevű unokája is. Fred Schepisi drámájában Grombergék átlagos, széteső, zavaros és hangos New York-i család. És azok is maradnának, amíg a világ világ, ha a família legidősebb tagja (Kirk Douglas) nem venné a fejébe, hogy élete végén újrakezdi a családi életét: mindenkit kibékít mindenkivel. Ő maga szeretne végre ismét barátságba keveredni fiával (Michael Douglas), szeretné kibékíteni a fiát a fia fiával; és fiát a fia feleségével. Ehhez csupán az kell, hogy a legfiatalabb Gromberg felhagyjon a kábítószer-kereskedéssel…
Az ötvenes években, amikor a mccarthyzmus szelleme elérte Hollywoodot, bátran kiállt a baloldali érzelmekkel gyanúsított szerzők és művészek mellett, és nagy érdemei voltak a feketelista felszámolásában.
Idős korában visszatért a zsidó valláshoz, sok életerővel és humorral vészeli át a nehézségeket. 1989 óta pacemakerrel él, néhány évvel ezelőtti súlyos szélütése után volt ereje megtanulni járni és beszélni. Részt vesz jótékonysági eseményeken, blogot vezet az interneten, aranyszobrocskát ad át az Oscar-gálán. A 2011-es locarnói filmfesztiválra küldött videóüzenetében azon sajnálkozott, hogy személyesen nem lehet jelen, de hozzátette: „Talán jövőre!”. Október közepén személyesen adta át kedvenc színészének és producerének a nevét viselő életmű-díjat, amelynek kitüntetettje történetesen legidősebb fia, Michael Douglas volt.
