Bán Zsófia, Parti Nagy Lajos, Györffy Ákos, Szálinger Balázs, versantológiák – a kortárs magyar szépirodalom legizgalmasabb ajánlatát nyújtja idén nyárra a Magvető Kiadó.
A Könyvhét a magyar szerzők ünnepe. 2012-ben a Magvető Kiadó gyönyörű kötetekkel gazdagította a szépirodalmat olvasó és szerető műkedvelőket. A közélettel, politikával foglalkozó művek mellett társas és lelki kapcsolatokat boncolgató novelláskötetek és elbeszélések igazolják, hogy igenis van hatalma a magyar szépirodalomnak és a szerzőknek. Ha máshol nem, hát az irodalmi kínálat választásában.
Bán Zsófia: Amikor még csak az állatok éltek
Novellakötettel jelentkezett Bán Zsófia is 2012 nyarára. Az Amikor még csak az állatok éltek című, tizenöt elbeszélésből álló könyvben „több szólamú”, változatos történetek kaptak helyet. Az írásokból lassan kirajzolódik az olvasó előtt egy huszadik századi közép-európai család sorsa anya és lánya nézőpontjából.
Olyan kérdésekre kapunk számtalan módon választ, amelyeket valójában a lelkünkben hordozunk. Mit mondanak a képek, és mit mondhatunk a képek helyett? Hány képünk van saját magunkról és saját kultúránkról? Bán Zsófia új elbeszéléskönyvében számtalan módon teszi fel és válaszolja meg ezeket a kérdéseket.
A tizenöt elbeszélésből álló kötet már címében is felvillantja a Bán Zsófia-történetek egyik visszatérő motívumát. Bán elbeszéléseiben az ember legintellektuálisabb személyiségjegyei közvetlenül találkoznak a benne, bennünk élő animálissal, a mélyben lakozó érzéki-zsigeri teremtménnyel. A két tartomány közötti közvetítésre az az elbeszélői nyelv és pozíció vállalkozik, amely (ön)ironikus kettős ügynökként hol a tudat absztrakt szerkezetét helyezi előtérbe, hol pedig a testek, a nyelven-inneni diskurzusok cserebomlásait írja le. Egyazon ütemben képes ábrázolni és értelmezni. Így pillantjuk meg a Röntgen-sugár feltalálását családi fénytörésben, az apa fotóját a munkaszolgálatról, a Bartók-darabba belesülő zongoristát, az ismerkedést a kínai vendéglőben, a vallomást a taxiban, Karády Katalint Brazíliában, és egy fényképészt az Antarktiszon. A történetek mögött pedig fokozatosan kirajzolódik egy huszadik századi közép-európai család gyakran traumákkal terhes sorsa, az anya és a lány perspektívájából, az apák hiányával. Így lesznek a kötet írásai folyamatos dialógusok, termékeny párbeszédek. Így lesz az olvasó maga is közvetítő. Tolmács és útitárs.
Bán Zsófia: Amikor még csak az állatok éltek
(Részlet)
„Elhagytam tízmilliós országomat. Láttam a Földet. Éltem az évtizedeken át. Az arcomat négyszögletesre öntötte ki az idő. De nem tudok emlékezni. Behelyettesítette a kölcsönkapott lakásban talált könyv talált mondatait. A szerzőt nem ismerte, már az ő ideje után jöhetett. Próbálgatta milyen, ha magára vonatkoztatja a mondatokat; kölcsönlakásban kölcsönmondatok. Kimondta hangosan, hogy hallja, hamisan csengenek-e. Eljátszott a személyes névmásokkal, az egyes számmal. Régen szerette az ilyen mondatokat, hogy élt évtizedeken át. Meg hogy telt-múlt az idő. Regények sűrű, pépes masszája dagad bennük, amiben jó eltűnni, elmerülni. Most mégis kétségbe ejtette, ha ilyesmit olvasott. Az egész, kölcsönkapott élete volt egy-egy ilyen mondatba gyömöszölve. Ahogy kimondta őket, hallotta, hogy a bennük sorakozó szavak, mint az ő elmúlt negyven éve, csak az idő múlásáról szólnak, semmi egyébről. Minden újabb mondatra megrándult az arca, és egy pillanatra összehúzta a jobb szemét. Negyven éve rángott az arca, s noha már minden más testi fegyelmezetlenség felett úrrá tudott lenni, ez az egy makacs kis arcizom nem hagyta magát. Minden kis tikk emlékeztette arra, aki miatt, negyven éve, elhagyta tízmilliós országát. Aki miatt látta a Földet. Aki miatt élt az évtizedeken át, a déli félteke idegen csillagképei alatt. Crux, Vela, Pyxis, Hydra, Serpens, Canis Maior, Orion, Tucana, Indus. Aki miatt arcát négyszögletesre öntötte ki az idő. Aki miatt nem tudott, nem akart emlékezni.”
Darvasi László: Vándorló sírok
„Akkor vagy, ha hiányzol” írja Darvasi László az idei nyár egyik legerősebb könyvében, a Vándorló sírok című novellakötetben. Egy különösen szép lett . A Rotary-díjas író visszatért ahhoz a műfajhoz, amelyiknek az egyik legeredetibb és legkövetkezetesebb képviselője a magyar irodalomban: a Darvasi-novella nem rövid történet, hanem teljes világ, a hiányzó dolgok gazdag tárháza. Egy gyűjteményes könyvről van szó, ezért a benne szereplő témák és szövegek is nagyon változatosak, mégis egy teljes egészet alkotnak. A kötet az egyik novella motívumát vette kölcsön: a történet egy testvérgyilkosságról szól, maga a sír követi az élő testvért mindenhova.
Akár az ókori Kínában, akár a keresztes háborúk idején vagy éppen saját korunk groteszk díszletei között játszódnak Darvasi László történetei, van, ami mindegyik világban közös: a halottak bármikor föltámadhatnak. Néha csak az emlékek kísértenek, de a sírok szünet nélkül vándorolnak korokon és földrészeken át.
A novelláskötet titkos főszereplője, Jézus, voltaképpen meg sem jelenik a könyvben, de föltűnik Júdás, Jézus névtelen sírásója és Malkus, a tudatlan katona, akinek levágják a fülét a Getsemáne-kertben. Saját életében Jézus-manöken mindenki: a reménytelen vágyakozások, a testi szerelmek, az elkerülhetetlen árulások világában nincs, akit ne hagyna el valaki, és aki ne várna valami bizonytalan megváltásra.
Nem véletlen, hogy a kalandos elbeszélésekben megjelenő művészek – legyenek ókori festők vagy költők az újkor hajnalán – mindig azzal szembesülnek: az alkotásoknak igenis van hatalmuk, még ha ez a hatalom kiszámíthatatlan is. Ez az irányíthatatlan gazdagságú fantázia mozgatja a rejtélyes történeteket.
Darvasi László: Vándorló sírok
(Részlet)
„A tornácon időztek, amikor a nő először hozta szóba a dolgot. Az idő enyhült, már kiülhettek reggelizni, bár a nő pokrócot vetett a vállára. A férfi elgondolkozott, honnan van náluk ez a pokróc. És ugyan mióta. Megtörölgetett egy tojást, a nőnek nyújtotta. A másik szerette a lágytojást. Pici pohárba helyezte, megtörte a héját, a kis lyukon keresztül kikanalazta a folyékony sárgát. Nem gyakran ettek ilyesmit, de a nő mindig örült, ha a férfi tojást főzött. Az egyik kenyér szeletére az arcát mintázta a pirítós izzó hőszála. A nő elmosolyodott, és szinte áttetsző gerezdekre szeletelt egy piros retket. A pirítósért nyúlt, lassú mozdulatokkal vajat kent az arcra, és ekkor mondta ki először.
– Vágjuk ki azt a fát.
A férfi előrehajolt, hogy jobban rálásson a kertre.
– Melyiket?
– Azt, mutatta a nő.
A férfi meglepődött. A nő szeszélyesen törődött a kerttel. Olykor órákon át sétált a növények között, vagy csak álldogált, néha gyomlált a virágágyásban, megmetszette a két kicsi szilvafát, aranyágat, orgonát vágott. Máskor füvet nyírt. Tudott a fűnyíróval bánni. A kert mégis a férfihez tartozott, jóllehet nem úgy, mint valami kiváltság, és nem is úgy, mint holmi kötelesség nyűge.”
Édes hazám – kortárs közéleti versek
„Hol szabadság van, ott szabadság van” – Baka István, Bella István, Bertók László, Buda Ferenc, Csoóri Sándor, Gergely Ágnes, Kovács András Ferenc, Kemény István, Marsall László, Petri György, Orbán Ottó, Szőcs Géza, Zalán Tibor, Szentmártoni János, Vasadi Péter, Nádasdy Ádám és Térey János neve is feltűnik szerzőként az Édes hazám – kortárs közéleti versek című politikai költészetet központba állító antológiában, amit az Élet és Irodalomban lezajlott vita inspirált.
A Bárány Tibor által szerkesztett, mintegy 380 oldalas kötetben a rendszerváltás óta született közéleti-politikai versek kaptak helyet. A közéleti költészet mintha visszaszorult volna, kevesen veszünk tudomást a létezéséről, pedig él; a költők alkotnak, véleményt mondanak. Az elmúlt évtizedekben több jelentős vers is született, és izgalmas párbeszédet folytattak egymással, ahogyan az elmúlt egy-két évben született költemények is közvetlenül megszólítják az előzményeiket – felrajzolva a magyar demokrácia bő két évtizedének történetét. Ráadásul több olyan költő műve vált figyelemreméltóvá, akiktől senki sem várta volna.
Az Édes hazám antológia arra vállalkozik, hogy az olvasót részesévé tegye ennek a költői tradíciókon, nyelv- és világszemléleti különbségeken átívelő irodalmi párbeszédnek. Az antológia alapegysége nem a vers, hanem a versciklus. Alapkérdése nem az, hogy az egyes művek önmagukban hogyan ismertetik fel az olvasóval saját – művészi és politikai természetű – igazságukat, hanem hogy egymás közvetlen környezetében milyen gazdag irodalmi dialógusba vonnak be minket, politikai kérdésekben makacsul elkötelezett versolvasókat. A szerkesztők fontosnak tartották, hogy jobb- illetve baloldalról is „érvényes, a politikai tartalmon túlmutató” versek kerüljenek a kötetbe.
Édes hazám – kortárs közéleti versek
(Részlet)
5
„Márton László
Bowen monológja, sötétben
Hol szabadság van,
ott szabadság van
nemcsak az elpusztított tájban,
nemcsak a lelki félhomályban,
hol büntet s nem kitüntet
a csüggedő tekintet,
nemcsak a parttalan vitákban,
nemcsak a promiszkuitásban”
Szálinger Balázs: Köztársaság
„Közélet és magánélet, avagy szerelem a köztársaság idején.” – A közélet és a magánélet közti határvonalon egyensúlyoz Szálinger Balázs költő Köztársaság című kötete, ami három műnemet ötvöz: a lírát, az epikát és a drámát. S mégis, az egész mégis úgy áll össze, mint egy regény. A költői körutazás napjaink Magyarországáról indul, hogy a három műnemen (líra, dráma, epika) és Róma birodalmán keresztül a közeljövő Budapestjére térünk vissza. A kötet Szálinger egyfelvonásos drámájának címét vette kölcsön, amely a Julius Caesar előtti korba viszi az olvasót. Az író azt a kérdést veti föl, hogy a köztársaság megrendülése milyen következményekkel jár, mi vár a római birodalom polgáraira. Aki kifejezetten az áthallásokat keresi, az megtalálja ebben a műben, noha szerző szándéka nem ez volt: inkább morális, etikai kérdéseket boncolgat.
A feszült egymásrautaltságot humorral és iróniával, sokszor a történelem segítségével oldja fel, ez távolítja és nagyítja a Köztársaság tétjét: hogyan tudunk hitelesen megszólalni privát dolgainkról a nyilvánosság előtt? Hogyan lehet közünk saját magunkhoz a mindenkori többieken keresztül? Ezt járja körül több versciklusban és egy drámában, hogy a kötet záródarabjában, a Háború címet viselő, harmadik világégés idején játszódó utópisztikus szerelmi elbeszélő költeményben zárja a könyvet. Napjaink Budapestje, látszólag minden rendben, mindenki rohan, teszi a dolgát, tehát semmi sincs rendben. Ugyanazon a napon robban ki a III. világháború és érkezik visszafordíthatatlan pontjához egy szakítás is.
A Köztársaság a József Attila-díjas Szálinger pályájának fontos állomása: összegzés és előretekintés egyazon mozzanatban. A költő játékos és termékeny lírai teret hozott létre, melyben a műnemek és a műfajok, a témák és a motívumok is változatos módon illeszkednek a kötet történetívéhez. A köztársaságok, a respublikák közös részeihez.
Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke – Magyar mesék
„A nép forog, az alaptörvény pihen” – Parti Nagy Lajos sztár lett, celeb. Neve hallatán összehúzzák magukat az amúgy mellkasdöngetésben kiválóan tevékenykedők és a köz szolgálatáért csak élni tudók, versei, szatírikus szójátékai online idézetek gyűjteményében, iskolafalakra írva (olykor szívecskékkel megáldva) köszönnek vissza ránk, ha beütjük nevét az internetes keresőkbe az első oldalak közt találjuk a Celebcentert is, ami nem hiába meglepő – bizonyos tekintetben… Parti Nagy valószínűleg mit sem tud minderről, érdekelni is épp oly kevéssé érdekelheti, ő „csak” ír, gondolkodik, disputál, véleményt fejt ki.
Parti Nagy Lajos Fülkefor és vidéke – Magyar mesék című kötete egyértelműen politikus könyv a költő-író a regnáló Fidesz-kormány kritikáját írta meg. Korunk egyik legnagyobb magyar „nyelvművésze” a népmese elemeit imitálva rövid abszurdokat írt. „Szatirikus-politikus meseparódiák” – határozta meg a kötet műfaját.
„Ez a könyv az első évet, az első 53 írást tartalmazza abból a sorozatból, amit 2011 áprilisában kezdtem el írni az Élet és Irodalom Páratlan oldalán, Magyar mesék címmel. Ezek természetesen álmesék, a népmese bizonyos elemeit, nyelvét imitáló teherbíró kisformák, abszurdok a rögvaló abszurditásáról, hazanzák, glosszák a helyzet margójára. Okom bőven volt rájuk, célom velük csak annyiban, hogy egy hagyományos, mégis szabad műformába ,,becsatornázzam” az írói, állampolgári köz-érzetemet.”
Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke – Magyar mesék
(Részlet)
,,Egyszer volt, hol nem volt, avvót, hogy mán szabad választások keretibe kitakarodtak a magyarok fődjirűl a tatárok, oszt I. Fülkefor lett a kerál. Vót es öröm, vígan zakatót a Nemzeti Együttműködés Rendszere, Rolex karóra se jobban. Még pár bakarasz, pár csipisz iramodás, oszt eppoly jó lesz minékünk, mint Kádár apánk alatt az annóba, teprenkedett a nép, mer mind azt látta a keráli tévébe, hogy siker hág sikerre, sarkalat sarkalatra, és kalap. Rendes, istenfélő magyar nép vót, nem úgy, mint az előző, emmán tutta, hogy csak az lessz, ami bé vagyon ígérve, megszorítás penig nem vót, amíg meg nem haltak.”
Győrffy Ákos: Haza
,,Meditációk természetről, emberről és kultúráról” – Esszéket tartalmaz Győrffy Ákos Haza című könyve, olyan esszék ezek, amelyek szinte már novellába fordulnak. Győrffy Ákosnak esszéíróként a legnagyobbak között van a helye, a filozófia évezredes kérdései és kétségei kortárs nyelven fogalmazódnak meg ebben a könyvben. Győrffy Ákos esszékötetének címétől nem kell megijednünk. Ez a kötet nem az édesbús, múltba merengő honfoglaló ősvitézek iránti vágyódást vagy a gulyás-pirospaprika-pálinka közhely jellemzést kínálja. A szerző nem kíván bajszos népihaddal versenyre kelni, hanem megpróbál őszintén és könyörtelenül szembenézni mindazzal, amit az élet kínál, és amire felszólít.
Győrffy Ákos prózája a létezés mélyére ás, a lehető legmélyebbre. Miközben a végletekig személyes, egy pillanatra sem személyeskedő. A mindenséggel méri magát, és nem találtatik könnyűnek. „Mintha egy végtelenül finom, de épp ezért áthatolhatatlan függöny választana el önmagamtól és mindattól, ami a testem határain kívül fekszik. De már a testem is. Egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy testemre a sajátomként tekintsek. De akkor mégis kié, ha nem én birtoklom.” Ezek a filozófia évezredes kérdései és kétségei mai nyelven megfogalmazva. Megrendítő belső utazás és Haza-találás.
Győrffy Ákos: Haza
(Részlet)
„Engesztelő biciklizés
Mint a legtöbb történet, ez is a bűnbeeséssel kezdődött. Egy pénztárca hevert az út közepén, két dél-dunántúli kis falu között, a záróvonalon. A motoros férfi elhúzott mellettünk, oldaltáskája nyitva, s a kanyarban, ahogy épp eltűnt volna előlünk, láttuk, hogy a táskából, papírok és egyéb apróságok mellett, egy nagyobb fekete tárgy is az aszfaltra hull. Egy tárca volt, olyan, mint a pincéreké, sokrekeszes, vastag. Az út menti erdőbe menekültünk vele, és az izgalomtól sokáig nem tudtunk megszólalni. Egymásra sem mertünk nézni, nehogy észrevegyük a másik tekintetében azt, amitől mindketten féltünk. Ültünk a meredek domboldal sűrűjében. Elhallgattak az énekesmadarak, mintha vihar készült volna. A távoli Mecsek csúcsai fölött néhány bárányfelhő, különben csak a tiszta, kora nyári ég. A szívverés sámándobja elnyomott minden odakintről érkező zajt.”
