„Utaznak a Harci Sason, a Rossz Szellemen, még azokon a hajókon is, amiknek rézbőrű neve van. A Lázálomtól se fognak megijedni.” A Trónok harcával világhírűvé vált George R. R. Martin e korai regénye nem csupán nagyszerű – eredetiségével, zseniális történetével, utánozhatatlan stílusával .
Abner Marshra, a balsorstól hajszolt hajóskapitányra végre rámosolyog a szerencse, amikor egy titokzatos idegen segítségével megépítheti álmai gőzösét, amely a legjobb istenverte hajó lesz az egész Mississippin.
De mi álmainak ára? Mit akarhat a távolról érkezett Joshua York és nála is különösebb barátai, akik csak éjjelente tűnnek elő a Lázálom fedélzetén? 1857 fülledt nyarán a vén folyamördög hullámai a vér ízét sodorják magukkal…
A Lázálom úgy tűnik ki ragyogó mivoltában a többi rémregény közül, ahogyan a hold tündököl a Mississippi hullámai fölött. Elegáns, izgalmas, a klasszikus regényírás legjobb hagyományait felelevenítő mű, amelyet képtelenség letenni.
Vámpírevolúció
Ha azt mondjuk, Trónok harca, mindenkinek beugrik a kortárs Tolkiennek is titulált George R. R. Martin neve. Azt talán kevesebben tudják, hogy az amerikai szerző már jóval a Trónok harca diadalmenete előtt is a legelismertebb SF-írók közé tartozott nyugaton, köszönhetően többek között 1982-es gyöngyszemének, a vámpírtörténetek műfaját megújító Lázálomnak.
Akárhova nézünk, mindenhol vámpírokat látunk: a tévében, a mozikban, a számítógép-monitorokon, a plakátokon és természetesen a könyvborítókon. Az ezerféle alakban nyüzsgő vámpírok már ősidők óta ott laknak rémálmainkban és/vagy erotikus képzelgéseinkben, mégis, mostanra mintha túl sok lenne a romantikus lányregényeket és a hollywoodi blockbustereket benépesítő elkorcsosult fajtákból. Ezekben a vérszegény időkben még értékesebb a Lázálom, amelyet nem véletlenül emlegetnek immár három évtizede a legjobb vámpírregények között, nem csupán vérfagyasztó faktora miatt; ahogyan a Trónok harca friss levegőt lehelt az epikus fantasy áporodásnak indult műfajába, úgy reanimálta a Lázálom a vámpírregényeket.
Vámpírtörténetekből a Lázálom eredeti megjelenésekor, 1982-ben sem volt hiány, sőt: az 1970-es években két mai napig óriási népszerűségnek örvendő pályatárs alapozta meg karrierjét a vérszívók révén. Stephen King 1975-ben robbant az irodalmi köztudatba a Salem végzetével, amely a klasszikus Drakula-történetet helyezte át King kedvenc környezetébe, az amerikai kisvárosba. Egy évvel később érkezett a vámpírregények nagyasszonya, Anne Rice debütálása, az Interjú a vámpírral, amelynek 1994-es filmadaptációja kulcsszerepet játszott a különböző formákban mai napig tartó vérszívó reneszánszban. Az Interjú a vámpírral a Salem végzetéhez hasonlóan a gótikus rémregények népes családjába tartozik, egy jelentős csavarral: a szörnyeteg itt esendő lény, aki vámpír mivoltát átokként éli meg, és folyamatos küzdelmet folytat gyilkos ösztöneivel – mondhatni, a vámpír is ember.
Ekkor az ifjú George R. R. Martin még a fősodortól elütő, remekbe szabott sci-fi novellákkal hívja fel magára a figyelmet, a vámpírok azonban őt is foglalkoztatják. Egyik 1975-ös kisregénye, a Night of the Vampyres virtuóz módon vegyíti a gótikát és a katonai sci-fit: a Földet megszálló idegen faj nyomasztó technológiai fölénye ellenére olyan ellenséggel találkozik, amely nem ismer kegyelmet. A játékosan vérfagyasztó történetet mai napig a XX. század legjobb katonai sci-fijei között tartják nyilván.
A fentiekből jól kirajzolódik Martin újító, néha egyenesen forradalmi hozzáállása a spekulatív fikcióhoz: míg King és Rice a gótikus rémtörténetek műfaji keretein belül maradva biztosra megy, Martin kockáztat. Tegyük hozzá, hogy mindezt a szerző egyáltalán nem forradalomként, hanem az írás természetes állapotaként éli meg, ahogy Faulknert idézve megfogalmazta: „Annyi definíciót kreálhatunk a science fictionre, fantasyre és horrorra, amennyit csak akarunk. Ám a végén mégis ugyanarról a régi történetről van szó: arról, amelyben az emberi szív küzd saját magával.”
Martin számára teljesen természetes volt tehát, hogy miután sci-fi íróként nevet szerzett magának, átnyergeljen a horrorra. Az Interjú a vámpírhoz hasonlóan a Lázálom is New Orleans környékén játszódik (a jelek szerint ez a vidék az amerikai vámpírok bölcsője, ahogy azt a manapság Charlaine Harris regényei, illetve a belőlük táplálkozó HBO sikersorozat, a True Blood – Inni és élni hagyni bizonyítja), ám a hasonlóságok ezzel nagyobbrészt véget is érnek. Az időpont 1857, az amerikai polgárháborút megelőző lázas évek egyike. Abner Marsh gőzhajókapitányra nehéz napok virradtak, hajóit szálkává zúzta a jégzajlás, így a tönk szélére jutott, ám egy titokzatos idegen minden álmát teljesíti: felépítheti a Mississippi legnagyobb és leggyorsabb hajóját, a Lázálmot. Az Európából érkezett Joshua York nem kér sokat cserébe, csak bérelt helyet maga és barátai számára a fedélzeten…
Aki ez alapján kitalálná a folytatást, komoly meglepetésekre számítson. A Lázálom nem kisebb célt tűzött ki magának, mint a vámpírmítosz újraírását, és a feladatot következetesen végre is hajtja. Martin úgy ír vérbő gótikus regényt, hogy közben végig finom iróniával kezeli a műfaji kliséket, összetett intertextuális hálót szőve Byrontól Bram Stokerig. Játszik a műfaji elvárásokkal, hosszú ideig bizonytalanságban tartva az olvasót: kik az áldozatok és kik a szörnyetegek, léteznek egyáltalán határvonalak? Eközben a történet sosem csap át felesleges filozofálásba, végig tele van váratlan fordulatokkal és vérfagyasztó pillanatokkal; a Lázálom nem csupán intelligens, hanem igencsak félelmetes regény.
Íme, a vámpír
Ha azt mondanánk, hogy lényegében minden máshoz hasonlóan a vámpírokat is a magyaroknak köszönheti a világ, joggal vádolnának meg minket Háry Jánoshoz hasonló dicsekvéssel. Pedig van némi igazságtartalma ennek a kijelentésnek. Annyit tudunk biztosan, hogy már az ősi sumérek és héberek is ismerték a vámpírokat. Ki tudja, talán valóban Káin volt az első vérszívó, akit Isten sújtott ezzel az átokkal Ábel megölése miatt, ebben az esetben a vámpírok elfajzott rokonaink.
A világ varázstalanításával párhuzamosan a vérszívók a néphitből átkerültek az irodalom világába. Ezen a ponton pedig van okunk a büszkeségre: a gótikus előzmények után a modern vámpír 1897-ben születik meg az ír Bram Stoker révén, aki számára viszont egy magyar utazó és író, Vámbéry Ármin adta az ihletet. Vámbéry a korszak nagy utazója volt, aki a Drakula születése előtt Londonban került közeli barátságba Stokerrel. Hogy Vámbéry milyen hatást gyakorolt a Drakula születésére, az a mai napig vitatott: vannak, akik szerint az egész történet alapját a magyar utazó-tudós adta, míg mások szerint a hatás közvetettebb volt. Mindenesetre Drakulát a legendás 1931-es filmadaptációban csakis Lugosi Béla játszhatta, és akkor még nem is beszéltünk a fáma szerint rendszeresen embervérben fürdő és azt fogyasztó, így tiszteletbeli vámpírnak is tekinthető Báthory Erzsébetről – Martin a Lázálomban szintén emléket állít a koncepciós boszorkányper révén tönkretett szerencsétlen asszonynak.
Ehhez jön Martin világalkotási készsége. A Mississippi vidéke és a folyami gőzhajózás hőskora izgalmas helyszín és korszak, s a láthatóan gondos kutatómunkával megírt Lázálom sikerrel idézi meg az amerikai Dél nagy írója, Mark Twain szellemét, aki a „lázas évek” során maga is gőzhajósként járta a Mississippit. A történet igazi főszereplője valójában a Vén Folyamördög, akit hidegen hagy emberek és vámpírok civakodása, és ugyanúgy hömpölyög ma is, mint 1857-ben és az emberi történelem kezdete előtt.
A Lázálom a kétezres évek legelején egyszer már megjelent magyarul, a kiadás minősége azonban sajnos jól tükrözte a magyar SF könyvkiadás akkori kaotikus viszonyait. A regény mostani kiadása az ékes bizonyítéka annak, hogy minden ellenkező jel dacára nem minden lesz egyre rosszabb Magyarországon. A világ egyik legelismertebb SF-írójának korai klasszikusa végre méltó formában jelent meg magyar nyelven, ez pedig ok az ünneplésre és még inkább az olvasásra.
Stemler Miklós
Könyvjelző
