„Tudja, Poe úr, úgy vélem, egy bizonyos ideig lehet törött üvegen táncolni. De nem örökké.” Egy szarkasztikus, hátborzongatóan hideg logikájú mesterdetektív, valamint a szépség és a költészet sötét képzeletű szerelmese fog össze a bűn feltárása és az igazság kiderítése érdekében.
Egy szarkasztikus, hátborzongatóan hideg logikájú mesterdetektív, valamint a szépség és a költészet sötét képzeletű szerelmese fog össze a bűn feltárása és az igazság kiderítése érdekében.
Ki állhatna e világon az útjukba?
És a túlvilágon?
1830 októberének végén felakasztva találják Leroy Fry kadétot az Egyesült Államok Katonai Akadémiája, a Hudson-felföldi West Point lezárt területén. Az öngyilkosság kizárva, mivel az áldozatot brutálisan meggyalázták: kivájták a szívét a mellkasából.
Az akadémia jó hírének megőrzése – és egyáltalán: fennmaradása – miatt a létesítmény vezetője a nyugdíjas éveit a közeli településen, Buttermilk Fallsban élvező egykori New York-i rendőrnyomozót, Augustus Landort kéri fel az eset felderítésére és a tettes vagy tettesek kézre kerítésére. A szigorú szabályok szerint működő katonai bázison azonban nincs könnyű dolga a feleségét és a lányát is a közelmúltban elvesztő bűnüldözőnek. Ám akad egy önjelölt, nem kevés önbizalommal – és nem mindennapi koponyával – rendelkező, ékesszóló, ugyanakkor meglehetősen szószátyár segítője: az első évfolyamos Edgar Allan Poe kadét személyében.
Louis Bayard szédítően csavaros, s végkifejletében sokkoló történelmi krimije nemcsak a XIX. század Amerikáját, katonai kiképző bázisának szigorát, de egyik legnagyobb költőjének szenvedélyes zsenialitását is briliánsan, mintegy kortársként képes bemutatni.
A hátborzongató történet már önmagában is lenyűgöző olvasmány, ám a Poe-életmű ismerőinek, tisztelőinek és rajongóinak igazi ínyencséggel szolgál.
Louis Bayard: Azok a halványkék szemek
(részlet a regényből)
Ezt folytathattuk volna még egy ideig – hogy én figyelem, őt pedig figyelik –, ha nem zavart volna meg minket egy harmadik fél. Egy tehén. Nagydarab, kócos, hosszú szempillákkal. Egy platánfákkal övezett csalitosból tűnt elő, és épp a rátapadt lóherét nyalta le a szájáról. Ez a tehén azonmód körbejárta a kocsit – ritka tapintattal –, úgy tűnt, feltételezte, hogy a fiatal tisztnek bizonyára jó oka van a betolakodásra. Ugyanez a tiszt hátralépett egyet, mintha rohamra készülne, és a keze idegesen siklott egyenest a kardja markolatára. Azt hiszem, a mészárlás lehetősége (kié?) volt az, ami végül mozgásba lendített – lefelé a dombról hosszú, hullámzó léptekkel, miközben azt kiabáltam: „Hagar a neve!”
Túl jól képzett volt ahhoz ez a tiszt, hogy megforduljon. Rövid szakaszokban fordította felém a fejét, a teste többi része a kellő időben követte.
– Legalábbis erre hallgat – mondtam. – Néhány nappal utánam került ide. Nem árulta el a nevét, így kénytelen voltam én nevet adni neki.
A tiszt valami mosolyfélét préselt ki magából.
– Igazán szép állat, uram.
– Egy republikánus tehén. Akkor jön, amikor neki tetszik, és akkor is megy. Nincsenek kötelezettségei egyik oldal irányába sem.
Louis Bayard: Azok a halványkék szemek. fordító: Paloczay Eszter, Európa Könyvkiadó
