Bár a Drakula című film óriási sikert aratott, és Lugosi Béla alakításával évtizedekre meghatározta a vérszomjas gróf karakterét, a mindig nagyobb szerepekre vágyó színész elszegényedve halt meg Kaliforniában 65 évvel ezelőtt.
65 éve, 1956. augusztus 16-án Hollywoodban halt meg Lugosi Béla színész, aki Drakula megformálása révén írta be magát a filmtörténelembe. Eredeti nevén Blaskó Béla 1882. október 20-án született az Osztrák-Magyar Monarchiában, Lugos településen, Erdélyben. Apja pék volt, aki rossz szemmel nézte, hogy négy gyermeke közül a legkisebb már igen fiatalon a színészi mesterség felé kacsintgat. Valószínűleg a szülői ellenállás okozta, hogy az akkor még csak 12 éves Béla elszökött otthonról.
Hogy fenntartsa magát, egy bányában kezdett dolgozni, emellett azonban lelkesen készült a színészi pályára. Első szárnybontogatásainál már – szülőhelye után – a Lugosi nevet használta (1917-től pedig Olt Arisztid néven állt már a kamerák elé). Az 1900-as évekre egyre ismertebbé vált színházi körökben és a közönség előtt egyaránt. Nagy sikereket Szegeden (1910), majd Budapesten ért el 1911-től. 1913-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol igen széles repertoárt – köztük Shakespeare-t – játszott.
Bár a színészek felmentést kaptak a katonai szolgálat alól, ő önkéntesként mégis harcolt az I. világháborúban, az orosz fronton, ahol meg is sebesült. 1919-ben aktívan részt vett és színházi szakszervezetet hozott létre a Tanácsköztársaságban. Annak bukása után jobbnak látta elhagyni az országot, előbb Bécsbe, majd Németországba menekült, ahol folytatta színészi pályáját. Mivel Németországban sem érezte magát biztonságban, egy Amerikába tartó kereskedelmi hajón vállalt állást.
A színészi mesterség gyakorlásával az Egyesült Államokban sem hagyott fel, annak ellenére, hogy nem beszélte a nyelvet. Az ott élő magyarokból szervezett társulattal lépett fel, angol nyelvű szerepeit fonetikusan leírt szöveg alapján tanulta meg. Kitartását siker koronázta, az előadásokat ugyanis lelkesen fogadták a kritikusok.
A húszas években egyre több szerepet kapott színházban és filmen egyaránt. Új hazájában a kiugró sikert az 1927-es év hozta meg számára, amikor a Broadwayn ráosztották Bram Stoker Drakula gróf történetének szerepét. A darabot 500 alkalommal játszották és országos turnét is szerveztek belőle. A hollywoodi filmstúdiók hamar rájöttek, hogy le kell csapni a színházi sikerre, és a filmvásznon is meg kell ismertetni az amerikai közönséggel a távoli havas tájakról származó vámpír történetét. Lugosi végül az ügyeletes horror sztár, Lon Chaney halála miatt kapta meg a filmszerepet az Universal stúdió 1931-es filmadaptációjában. A film azóta legendává vált, s világhírnevet hozott Lugosi Béla számára. A film számos mondata – köztük a „soha nem iszom bort” – szállóigévé vált.
Azt kevesen tudják, hogy a vásznon látott sminket ő maga készítette el, amivel magára haragította a stúdió neves sminkmesterét.
A film sikere egyben tragédiát is rejtett Lugosinak, mert hiába játszott korábban klasszikus szerepeket is, soha nem tudott kibújni a ráosztott horrorfilmes skatulyából, a harmincas években szinte csak ilyen filmekben játszott. A második világháborút követően egyre kevesebbet kapott komoly szerepajánlatokat, bár haláláig foglalkoztatták.
Egészségügyi állapota is romlott, isiászban szenvedett. A fájdalmai csillapítására morfiumot kezdett szedni, de ez függőséghez vezetett.
A hollywoodi sztárok közül ő volt az első, aki nyíltan a sajtó elé állt szenvedélybetegségével.
Pályája innen már lefelé áldozott, B kategóriás filmeket vállal el. Anyagi helyzete megromlott, kénytelen volt eladni Los Angeles-i villáját. Az elvonókúra költésegeibe Frank Sinatra is jelentős összeggel beszállt.
Élete utolsó három évében a később minden idők legrosszabb rendezőjének kikiáltott Edward D. Wood Jr. oldalán még három, azóta kultusszá kövült B kategóriás alkotásban szerepelt. Ezek a Glen or Glenda, a Bride of the Monster és a 9-es terv a világűrből. Utóbbi bemutatóját és bukását már nem kellett látnia 1959-ben, ugyanis Lugosi Béla 1956. augusztus 16-án, 73 éves korában halt meg szívroham következtében.
Színészi pályájának legmeghatározóbb szerepe még a túlvilágra is követte, ugyanis a színészt egyik színpadi Drakula-köpenyében temették el a Kalifornia állambeli Culver Cityben.
Életéről filmfeldolgozás is készült, amely a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat hozta a Lugosit megformáló Martin Landau számára. A tengerentúlon még mindig hihetetlen népszerűségnek örvendő Drakula-Lugosi rajongók kezdeményezték, hogy Lugosi Béla poszthumusz életmű-díjat kapjon az Amerikai Filmakadémiától. Erre azonban igen csekély az esély, mivel az Akadémia gyakorlata szerint csak élő filmes legendák kaphatnak tiszteletbeli Oscart életművűk elismeréséért.
Itthon a Madách Színházban mutatták be Müller Péter Lugosiról szóló darabját, amelyet Szabó István rendezett színpadra, Lugosit Darvas Iván alakította.