Maureen O’Hara Idén 105 éve született és 10 éve hunyt el Maureen O’Hara tiszteletbeli Oscar-díjas ír-amerikai színésznő és énekesnő, akit Hollywood egyik legnagyobb klasszikus dívájaként tart számon a filmtörténet. Karrierje során több mint hatvan filmben szerepelt, és generációk számára vált a szenvedély, a melegség és az erő megtestesítőjévé.
Az írországi kezdetektől Hollywoodig
Maureen O’Hara 1920. augusztus 17-én Maureen FitzSimons néven született Dublin egyik külvárosában, egy hatgyermekes katolikus családban. Már fiatalon drámai képzésben részesült, és kezdetben énekesnői pályára készült, operai hangját is sokra tartották. Szépsége, feltűnően vörös haja és természetes karizmája azonban hamar a filmvilág felé sodorta: 1938-ban tűnt fel először a vásznon, majd rövidesen meghódította Hollywoodot.
O’Hara pályafutásának fordulópontja volt, amikor John Ford rendező felfedezte és szerepet adott neki a Hova lettél, drága völgyünk? (1941) című filmben. A dráma öt Oscar-díjat nyert, és O’Hara alakítása a figyelem középpontjába emelte a fiatal színésznőt.
Hollywood „smaragdzöld szépsége” hamarosan John Wayne egyik leggyakoribb filmbeli partnere lett. A két színész összesen ötször játszott együtt, többek között a Rio Grande (1950), a McLintock! (1963) és mindenekelőtt a Nyugodt férfi (1952) című filmekben, amely utóbbit mindketten pályafutásuk egyik legkedvesebb alkotásának tartották.
A filmtörténetben kevés páros rendelkezik olyan erőteljes képernyő-kémiával, mint John Wayne és Maureen O’Hara.
O’Hara nem csupán westernfilmekben vagy romantikus drámákban alkotott maradandót. A karácsonyi klasszikus, a Csoda a 34. utcában (1947) című filmben a praktikus gondolkodású anyát alakította, akinek kislánya hisz a Mikulásban. Láthattuk kalandfilmekben is, például a Fekete Hattyú (1942) vagy a Kalózok kincse (1952) című produkciókban, és vígjátékokban is otthonosan mozgott.
Magánélet és személyes küzdelmek
O’Hara háromszor ment férjhez. Első házassága George H. Brown producerrel rövid ideig tartott, második férje Will Price rendező volt, akitől egy lánya született, Bronwyn. Price-ról hamar kiderült, hogy alkoholista, ám a katolikus vallású O’Hara nem volt képes elválni tőle, bármennyire is eltávolodott férjétől. Harmadik házasságát már visszavonulása után Charles F. Blair Jr. amerikai repülős tábornokkal kötötte, aki 1978-ban egy repülőgép-balesetben vesztette életét. E tragédia után O’Hara végleg visszavonult a filmezéstől, és hosszabb ideig a Virgin-szigeteken élt, ahol férje légitársaságát vezette, emellett több üzleti kezdeményezése is volt.
Bár pályája során számos emlékezetes alakítást nyújtott, sokáig nem kapta meg a szakmai díjakban való elismerést. Végül 2014-ben a filmakadémia tiszteletbeli Oscar-díjjal méltatta, amelyet nagy meghatottsággal vett át: „Ez egyszerűen csodálatos. Azon gondolkodtam, hogy az egész csak halandzsa. Félrevezetnek engem” – vallotta az ünnepségen.
O’Hara elárulta, hogy izgatottan készült a díjátadóra, mert úgy érezte, nem könnyű feladat mindazoknak köszönetet mondani, akiknek kellene. Az Oscar-szobor helyét azonban hamar megtalálta otthonában: a kandallóra helyezte, „nehogy a gyerekek véletlenül lelökjék”.
A színésznő nemcsak szövegeit írta át és rögtönzött gyakran, ragaszkodott ahhoz is, hogy maga végezze el a kaszkadőrmutatványokat, és annyiszor sérült meg a forgatások során, hogy kollégái szerint akár Bíbor Szívet is kaphatott volna.
„Írország első hollywoodi szupersztárjaként O’Hara kikövezte az utat a jövő színésznő-generációi előtt, akik a saját hangjukat keresték. Mahagóni hajával, huncut modorával és vagány szövegeivel (dumájával) olyan karakterprototípust teremtett, amely ugyanúgy meghatározta szülőhazáját, mint ahogyan Írország is formálta őt.”- mondta róla Malone, hozzáfűzve, hogy „természetességéért” és a „dívaság hiányáért” is szerették olyan sokan.
Maureen O’Hara Hollywoodban határozott és parancsoló egyéniségként vált ismertté, John Wayne pedig tréfásan úgy jellemezte őt, mint „a legnagyszerűbb fickót, akivel valaha találkoztam”. A színésznő következetesen elutasította a filmvilágot gyakran kísérő fényűző és kicsapongó életmódot: absztinens volt, nem dohányzott, és életvitelében is a mértékletesség jellemezte. Pályája kezdetén még a filmvásznon sem vállalta, hogy alkoholt fogyasszon vagy cigarettát szívjon, ám a későbbiekben kénytelen volt engedni a stúdiók elvárásainak. Hollywoodban emiatt sokan tartották őt túlzottan konzervatívnak, ugyanakkor ez a tartózkodás is hozzájárult különleges egyéniségéhez és pályafutásának sajátos színezetéhez.
Maureen O’Hara 2015. október 24-én hunyt el 95 éves korában. Személyében nem csupán egy legendás szépség, hanem egy rendkívül erős, önazonos nő távozott, aki mindig hű maradt ír gyökereihez, és akinek színészi pályája máig példaértékű.
Filmjei – köztük a Nyugodt férfi, a Csoda a 34. utcában és a Rio Grande – örökké őrzik egy korszak báját, amikor Hollywood aranykorának fényében ragyogott egy ír lángoló vörös hajú színésznő: Maureen O’Hara.

