Az irodalomtörténet egyik rejtélyének számít az, hogy mit csinált Arthur Rimbaud, a mozgalmas életű francia költő Jáva szigetén, amikor megszökött a holland hadseregből. Jamie James amerikai író és kritikus könyvet írt erről a kalandról.
„Igazi Sherlock Holmes-történet” – mondta az AFP-nek a szerző, aki megpróbálta kinyomozni Arthur Rimbaud (1854-1891) titokzatos jávai kalandjainak történetét, és összefoglalni a Rimbaud in Java: The Lost Voyage című könyvben, már a címben jelezve, hogy az utazásnak mintegy nyoma veszett.
Szinte minden ismeretes Arthur Rimbaud afrikai és közel-keleti kalandozásairól, amelyekről több mint kétszáz levelet küldött barátainak, a jávai tartózkodás viszont homályban maradt, onnan senkinek nem írt semmit. „Ennek megvolt a maga oka: szökevény volt, akit könnyen letartóztathattak volna” – magyarázza a texasi születésű író, aki jelenleg Bali szigetén, Indonéziában él.
Biztosan annyit tudni, hogy 1876. június 10-én, 21 éves korában indult el a „holland szigetekre”, a mai Indonéziába. A rá jellemző hirtelen döntéssel az antimilitarista érzelmeiről ismert költő hat évre felcsapott a holland gyarmati hadsereg katonájának.
„Ezt a pénz és Ázsia hívó szava magyarázza” – véli Jamie. Minden jelentkezőnek 300 holland forintot pengettek le, ami abban az időben kisebb vagyonnak számított, és Rimbaud számára megnyílt az út az őt olyannyira vonzó Kelet felé. A költő július 22-én érkezett Batavia – a mai Jakarta – városába, és több száz társával együtt a közép-jávai Salatiga községben, a Merlabu nevű „alvó” tűzhányó oldalán lévő garnizonba vezényelték.
A részeg hajó költője, aki nem vetette meg az italt, feltehetően nagyra értékelte, hogy a távoli helyőrségben a gin fogyasztását nemhogy nem tiltották, hanem éppenséggel bátorították, hogy tartsák a morált a katonákban. Végül azonban csak két hétig maradt társaival: augusztus 15-én megszökött és egyenruhájának bojtját a kaszárnyában hagyta – azt jóval később el is árverezték a helyi árvaház javára. Legközelebb 1876. december 31-én tűnt fel – édesanyjánál jelentkezett az észak-franciaországi Charleville-Mezieres városban.
A két dátum között eltelt négy és fél hónap azóta is a legkülönbözőbb spekulációk tárgya. Paterne Berrichon, aki Rimbaud nővérét feleségül véve megírta a költő életrajzát (noha személyesen sohasem találkozott vele), azt állította, hogy Rimbaud az őserdőben rejtőzött el és az orángutánoktól leste el az alkalmazkodás titkát. A történet gyengéje, hogy ezek az emberszabású majmok már két évszázada kipusztultak Jáváról. „Nem, Rimbaud nem volt Tarzan” – hangoztatja könyvében Jamie James.
A szakértők abban sem értenek egyet, hogy mikor indult vissza Európába. Többségük az augusztus 30-án kifutott Wandering Chief nevű skót hajót „gyanúsította” – ebben az esetben irodalomtörténeti utasa 1876. december 6-án Manchesterben szállt partra. Viszont semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy a költő ott lett volna a hajón. Jamie James is csak annyit mond, hogy „ez igaz lehet”.
Az író „Sherlock Holmes” keresztül-kasul bejárta Jávát Rimbaud nyomát kutatva, de elismeri: „Semmi újat nem találtam”. Akkor hát mi értelme volt megírni a könyvet? „Mivel lehetetlen konkrét eseményekre akadni, arról számoltam be, hogy milyen volt az akkori környezet és miként befolyásolták a költőt a Keletről szóló olvasmányai”.
Jamie James nem volt hajlandó regényes elemekkel pótolni az ismeretek hiányát, mert „az ilyesmi szinte soha nem sikerül”. Viszont felidézte a korabeli orientalisták Jáváról szóló beszámolóit, amelyeket Rimbaud valószínűleg maga is olvasott. Az író szerint persze lehetséges, hogy a költő naplót vezetett és az egy napon felbukkan a párizsi bolhapiacon – „de ez legfeljebb annyira valószínű, mint hogy a trópusi Bali szigetén havazni fog”.
Így azonban James Jamie hű maradhatott a könyv címéhez, Rimbaud jávai kalandja továbbra is „elveszett utazás marad”. Ez azonban korántsem keseríti el. „Talán jobb is így – jelentette ki. „Ha sikerült volna kinyomozni részleteit, odalenne a rejtély”.
