Hadley, Pauline, Martha és Mary. Ernest Hemingway feleségeként mind a négyen tudták, milyen generációjuk leghíresebb, legvonzóbb íróját szeretni, és általa szeretve lenni.
Egy különös kvartett titkai
Nem csupán a filmesek fedezték fel maguknak újra a múlt század húszas éveinek dekadenciáját – elég csak Baz Luhrmann A nagy Gatsby-jére vagy Woody Allen Éjfélkor Párizsban című filmjére gondolnunk -, az irodalomban is ismét divatba jött ez a korszak, az „elveszett nemzedék”. És ahogyan Woody Allen hősét, Owen Wilson karakterét is Hemingway és Fitzgeraldék társasága csábítja a múltba, mindannyiunkat ellenállhatatlanul vonz ez a letűnt kor és ennek az irigyelt nemzedéknek a mítosza.
Ernest Hemingway feleségei nem csupán az írózseni életében szolgáltattak témát a pletykalapok és a felsőbb körök soirée-i számára. Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb, hazánkban is nagy sikert aratott könyve, Paula McLain A párizsi feleség című regénye Hemingway első házasságának ragyogóan megírt története, mely akkor ér véget, amikor az író beleszeret felesége vagyonos, nagyvilági barátnőjébe, Pauline Pfeifferbe, akit mindenki csak Fife-nak hív. Hármójuk mai szemmel is megbotránkoztató, közös antibes-i nyaralásával kezdődik Naomi Wood Mrs. Hemingway című regénye, amely Hemingway életének négy legfontosabb asszonyáról fest megtörtént eseményeken alapuló, ám fikcionalizált portrét. A melankolikus dél-franciaországi vakáció Hemingway és nála nyolc évvel idősebb első felesége, Hadley házasságának szomorú végjátéka, s az első az író hűtlenségeinek sorában, amelyből a további évtizedekben is bőven kijut majd a későbbi feleségeinek is.
Négy nő: Hadley, Fife, Martha és Mary. Nem csupán házasságuk alatt, hanem azt követően is, egész életükben kénytelenek Hemingwayen osztozni. Ahogyan Wood írja regénye záró részében Hemingway utolsó feleségéről, Maryről: „Egyszer olvasott egy Marthával készült interjút, amiben a tudósítónő azt mesélte, hogy Ernesttel mindig Chopint hallgattak, miközben Madridra hullottak a bombák. Maryt nem zavarta, hogy osztoznia kellett Marthával az Ernesttel közös zenén. Ernesten, jelleménél fogva, muszáj volt osztozni. A házasságukban nem két nő volt, hanem kezdettől fogva négy: Hadley, Fife, Martha és Mary. Az volt a lényeg, hogy ne fájjon emiatt a szíve.” A négy asszony minden rivalizálása ellenére meglepően jó kapcsolatot ápol egymással, és közülük is kiemelkedik az első feleség, Hadley, akinek eredendő jóságát és nagylelkűségét a hiúságán esett csorba sem képes elhomályosítani.
Hemingway feleségei: Elizabeth Hadley Richardson, Pauline Pfeiffer, Martha Gellhorn, Mary Welsh Hemingway (Fotók: jfklibrary.org)
Noha mind a négyen más-más korszakában találkoznak Hemingwayjel, mindannyiuk kapcsolatában ugyanaz játszódik le, újra és újra. „Néha úgy érzem, hogy mindig minden csak ismétlődik. Ugyanazon a lemezen ugyanoda illesztem a tűt, ahová mindig, mégis arra számítok, hogy más dallam fog megszólalni… Mit gondolsz, minek tartana Freud? Neurotikusnak? ” – mondja Marynek keserűen Hemingway harmadik házasságának végnapjaiban, amikor visszatér Párizsba, ahol annak idején élete talán legboldogabb napjait élte Hadley-vel.
Ha neurotikusnak nem is, társfüggőnek feltétlenül gondolhatnánk a Naomi Wood által rajzolt kép alapján, mert Hemingway egyik kapcsolatából sem mer önként kilépni, ezt a döntést mindig feleségeire bízza, akik ideig-óráig eltűrik a szerető jelenlétét, ám sokáig nem hajlandók elviselni, hogy Hemingway így csúfolja meg házasságukat. Igaz – tehetnénk hozzá rosszmájúan – Fife épp azt a fájdalmat kapja vissza az élettől, amit korábban maga is okozott Hadley barátnőjének, ám épp ő az a négy feleség közül, aki Hemingway elvesztésén soha nem is lesz képes túllépni, élete legfőbb kudarcaként élve meg válását.
Hemingway négy évtizeden át osztja meg az életét e négy asszonnyal, ám ezt a hosszú, számtalan országon és korszakon átívelő időszakot igen nagy vállalkozás lenne regénybe sűríteni, és talán nem is lennének annyira szembetűnőek az író kapcsolataira jellemző párhuzamok. Ehelyett Naomi Wood Hemingway házasságainak fordulópontjaira helyezi a hangsúlyt regényében – arra a pillanatra, amikor minden feleségének el kell fogadnia: férje már nem őt szereti a legjobban.
Az első ilyen fordulópont a már említett antibes-i közös nyaralás, amelyre Hadley merészen meginvitálja Fife-ot, miután kisfiuk, Bumby szamárköhögése miatt karanténba kényszerülnek férjével Fife, aki már átesett a betegségen, elfogadja a meghívást, és a háborúnak is beillő vakáción végül el is nyeri Hemingwayt – csak hogy egy évtizeddel később maga is elveszítse. Fife házasságának végére már a floridai Key Westben kerül sor, 1938-ban ide tér haza Spanyolországból Hemingway, hogy meglehetősen gyáva módon felesége tudtára adja: beleszeretett kollégájába, a szintén haditudósító Martha Gellhornba.
Fife ekkor a férje fejéhez vágja: „Te csak kezdetben tudsz szeretni, amikor még a legkönnyebb. És ha így folytatod egész életedben, akkor soha nem jutsz túl a kezdeten… Nem tűrök meg három embert a házasságomban. Ha szereted őt, legalább valld be! Légy bátor! Vagy csak a háborúban bírsz hősködni?”
Hemingway valóban sokkal inkább hősködő alak, semmint hős ebben a regényben. Még három válás után is ragaszkodik a házasság intézményéhez, mintha a feleségeinek tett eskü semmit sem jelentene számára. A Mrs. Hemingway egyik legnagyobb érdeme, hogy lélektani szempontból kiválóan megválasztott helyzetekben láttatja az író életének főszereplőit, és aki az egyik pillanatban még a gyűlölt harmadik fél, az a következőben már maga is áldozat. Wood jó érzékkel lépked az idősíkok között, a házasságok felbomlásának előzményeire tett utalások szépen belesimulnak a regény négy fő időszakába, amelyek sorban 1926 és 1938 nyara, 1945 szeptembere a felszabaduló Párizsban, s végül 1961 ősze, amikor Hemingway már nem él, csupán utolsó felesége visszaemlékezéseiben jelenik meg. Mary nehezen birkózik meg férje elvesztésével, ahogyan Wood írja: „Mary többször is elképzelte, hogyan kellene alakulnia az életük történetének: úgy gondolta, mindannyian túlélik majd Ernestet – és Ernest maga is sokáig fog élni. Végül majd mindannyian kibékülnek, s önmagukként sorakoznak fel: Hadley Richardsonként, Pauline Pfeifferként, Martha Gellhornként és végül ő maga, Mary Welshként. Furcsa egy család, az tény, igencsak szokatlan nővérek.”
Hemingway vélhetően mindörökre megfoghatatlan figura marad, hiába a futószalagon készülő, újabb és újabb életrajzok. Naomi Wood magával ragadó regénye azonban új nézőpontokkal gazdagítja az író házasságainak, és feleségei különös sorsközösségének mítoszát – nem mellesleg pedig szórakoztat, magas színvonalon.
Naomi Wood szemtelenül fiatal. Az írónő 1983-ban született Yorkban. Gyerekkorában szüleivel Hong Kongban élt. Írást és irodalmat Cambridge-ben tanult, majd élt és dolgozott Párizsban és Washingtonban is, jelenlegi városa pedig London.Első könyve, a The Godless Boys 2011 ben jelent meg. Idén szeptemberben második regényét, a Mrs. Hemingway- t beválogatták a nagy presztízsű Dylan Thomas-díj várományosai közé. A fiatal íróknak szánt díjat a 39 évesen elhunyt Dylan Thomasról nevezték el, és minden évben a legjobb, 39 év alatti szerző által, angol nyelven írt könyvet jutalmazzák vele, műfaji megkötés nélkül. Naomi Wood útja, úgy látszik, a napsütötte oldalon vezet: az írás mellett tanít, méghozzá az egyik legtrendibb (merthogy igencsak jó) egyetemen, a londoni Goldsmith College-on.
Orosz Anna
Könyvjelző
