„A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy. Ha ezt megtehetjük, minden egyéb magától következik.” Az 1984 a legmarkánsabb Orwell politikai töltetű regényei közül: mívesen kidolgozott figyelmeztetés a totalitárius társadalom veszélyeire, ugyanakkor az antiutópia műfajának egyik leghíresebb alkotása.
Nineteen Eighty-Four
„Üdvözlet az egyformaság korából, a magányosság korából, a Nagy Testvér korából, a duplagondol korából” — írja a naplójába Winston Smith, a lázadó, a gondolatbűnöző, aki nem hajlandó elismerni, hogy a 2×2 a Párt akarata szerint lehet három vagy öt. Talán valóban — csak — keserű üdvözlet lesz ez a regény a jövőben, örök emlékeztető a totalitárius XX. századra, és persze szellemes szatíra, mint a nagy példakép, Swift Gulliver-e. Talán. De most még a zsigereinkben érezzük, mit jelent a Nagy Testvér, a gondolatbűn, a gondolatrendőrség, az újbeszél, a duplagondol; s az óceániai Párt három jelmondata is hátborzongatóan ismerős:
A háború: Béke
A szabadság: Szolgaság
A tudatlanság: Erő.
Winston Smith az uralkodó párt egyik alacsony beosztású tagja Londonban, akinek minden mozdulatát képernyőn figyelik. A mindenható pártvezér, Nagy Testvér szemmel tartja Winston valamennyi lépését. A Párt úgy próbálja elkerülni a politikai lázadás lehetőségét, hogy a nyelvből kiiktatja az ehhez köthető szavakat — így jön létre a steril „újbeszéd”. Törvénybe ütköző a lázadó gondolat, vagyis a „gondolatbűn”. „Persze az igék és a melléknevek közt végezzük a legnagyobb irtást, de a főnevek százait is teljes joggal kiirthatjuk. S nemcsak a rokon értelműeket, hanem az ellentétes értelműeket is. Mert ugyan miféle létjogosultsága van egy olyan szónak, amelyik pusztán csak egy másik szónak az ellentéte? Vegyük például a »jó« szót. Ha egyszer van egy olyan szavunk, mint a »jó«, ugyan mi szükség olyan szóra is, hogy »rossz«? A »nemjó« éppen olyan megfelelő… Ha pedig a »jó« nyomatékosabb kifejezésére van szükség, mi értelme annak, hogy egész csomó olyan, teljesen haszontalan szót használjunk, mint például a »kitűnő«, a »ragyogó« meg a többi hasonló? Ezeknek a jelentését tökéletesen fedi a »pluszjó«, vagy a »duplapluszjó«, ha még fokozottabb értelmére van szükségünk. … A végén a jóság és a rosszaság egész fogalomkörét ki fogja fejezni hat szó – azazhogy igazában egyetlenegy szó.”
Az „Igazságminisztériumban” dolgozó Winstont — aki történelmi dokumentumokat módosít a pártja javára — zavarja és nyomasztja, hogy tilos a szabad gondolkodás, véleményformálás, a szex és az egyéniség. Illegális úton vásárol egy naplót, hogy feljegyezhesse gondolatait, s esténként a „prolik” lakta, kevésbé ellenőrzött szegénynegyedekbe sétál. Winston tiltott viszonyt kezd a párt egy másik alkalmazottjával, Juliával, de egy belső kém lefüleli őket, s a 101-es szobában Winstonnak szembe kell néznie legrettegettebb félelmével. A kínzás hatására megtagadja Julia iránti szerelmét, ezért szabadon engedik, de lelkét megtörték: már fenntartás nélkül elfogadja a Pártot.
1949-ben, az atomkor hajnalán, amikor a televíziózás még nem terjedt el, rémisztően hatott Orwell jövőképe: az alig egy nemzedék múlva képernyőkön keresztül megfigyelt világ. Az 1984 jelentős regény, egyrészt mert élesen figyelmeztet a hatalom demagógiájára (és mert némiképp ironikus módon hozzájárult a modern televíziózáshoz), másrészt pedig annak felismerése miatt, hogy a nyelv és a történelem manipulálása, a félelem és az irányítás lélektana milyen hatalmat ad. Ezek a kérdések napjainkban talán még helyénvalóbbak, mint amikor Orwell papírra vetette regényét.
Eric Arthur Blaire, írói néven George Orwell 1903-ban született Indiában, ahol apja a brit birodalmi közigazgatás hivatalnoka volt. Az I. világháború után a nélkülözés éveiben magántanári állást vállal, majd egy hampsteadi használtkönyvboltba szegődik eladónak, eközben novellákkal, könyvkritikákkal próbál nevet és független írói megélhetést kiküzdeni magának. Számos baloldali értelmiségihez hasonlóan az aragóniai frontra kerül, ahol a POUM-milícia önkénteseként harcol, megsebesül, és kis híján maga is ottmarad a kommunista titkosrendőrség és a Franco-gárdisták gyilkos harapófogójában. Ennek a tragikus végű „kétfrontos” küzdelemnek állít emléket a Hódolat Katalóniának. A második világháború kezdetén belép a Home Guardba, s a Hitler elleni önvédelmi harc elkötelezett szószólója lesz. 1940-től a BBC keleti adásának munkatársa és a Tribune irodalmi rovatának gazdája. Újságírói pályáját később haditudósítójaként kamatoztatja. 1945-ben a skót partok mentén fekvő Jura szigetén telepedik le, ekkoriban írja két nagy hatású politikai allegóriáját: az Állatfarmot és az Ezerkilencszáznyolcvannégyet, amelyek kevéssel halála után méltán szereznek világhírt nevének.
Orwell politikai szatírájának első kiadása 25 ezer példányban jelent meg a Secker és Warburg kiadó gondozásában. A könyveket zöld és vörös borításban adták ki, amelyek közül az utóbbiak számítanak nagyobb ritkaságnak. Egy-egy ilyen könyv ma több ezer dollárt ér. A könyvből stílszerűen 1984-ben film is készült, John Hurt és Richard Burton főszereplésével. A regény fogadtatását már nem érhette meg, 1949 szeptemberében súlyosodó tüdőbajával egy londoni kórházba került, s 1950. január 21-én Londonban meghalt.
A Nagy Testvérnek is volt atyja
Jevgenyij Zamjatyin orosz író (1884-1937) regénye évtizedekkel megelőzte George Orwell 1984-ét. Számokká változtatott emberek, akiknek életét „Az órák táblázata” szabályozza és kényszeríti arra, hogy ugyanabban az időben keljenek, ugyanabban a pillanatban kezdjenek étkezni egy Egyesített Államban, amely ezer éve létezik és a mindenható Jótevő irányítja. Egy totalitárius államban, amelyben az Őrök mindent ellenőriznek és elnyomnak minden másságot. Ezt, a mai nyelven „orwellinek” nevezhető világot Mi címmel 1920-21-ben írta meg Zamjatyin, 29 évvel az 1984 előtt. Orwell akkor még csak 17 éves volt és talán nem is sejtette, hogy író lesz. Nyugaton a könyvet bő tíz évvel korábban publikálták, mint ahogy a nyugtalanító utópiák másik mestere, Aldous Huxley megírta a Szép új világot, amelyről maga Orwell is úgy nyilatkozott, hogy a Miből vett ihletett.
