A Pretty Woman sármos hőse egyre vonzóbb és egyre kiemelkedőbb hatással játszik, pályafutását mégis fura kettősség jellemezi: filmjei vagy tarolnak, vagy a felejthető kategóriába kerülnek. Richard Gere amerikai színész, filmszínész 65 éves.
Nem felel meg a hollywoodi sztereotípiáknak: nem jár partikra, az elmúlt években legnagyobb botránya az volt, hogy szomszédjai megdöbbenését kiváltva buddhista imahelyet épített villájára: Richard Gere mégis a legnagyobb hollywoodi sztárok egyike.
Richard Gere amerikai színész, filmszínész 65 éve, 1949. augusztus 31-én született Philadelphiában. Egy New York melletti farmon nevelkedett szigorú metodista szellemben. Tehetséget árult el a zenében, az egyetemre sportösztöndíjjal került. Filozófiai tanulmányait félbehagyva két év után zenésznek, majd színésznek állt, Londonban a Grease főszerepe hozta meg az első komolyabb sikert számára.
A sármos Gere nemcsak a nők, hanem a filmproducerek kedvence is lett, 1980-ban az Amerikai dzsigolóval a sztárok és a szexszimbólumok sorába emelkedett. Népszerűségét fokozta az 1982-es Garni-zóna (Tiszt és úriember), ezt követően a szerződésekre akkora összeget írhatott volna, amekkorát csak akar. Ám ő visszautasította a Die Hard és a Tőzsdecápák főszerepét, inkább spirituális fejlődésére összpontosított, a buddhizmus hívéül szegődött, humanitárius missziókat vállalt. Az 1993-as Oscar-gálán mondott Kína-ellenes beszédéért néhány évre kitiltották a rendezvényről.
1990-ben a Micsoda nő (Pretty Woman) című film őszülő hajú, de még mindig kisfiús mosolyú milliárdosaként tért vissza, aki beleszeret a Julia Roberts alakította prostituáltba. A Micsoda nő főszereplőkettőse, Julia Roberts és Richard Gere a filmtörténet romantikus párja szavazáson a harmadik helyen van mind a mai napig. Őket csak Kate Winslet és Leonardo DiCaprio kettőse a Titanic című filmből és az Elfújta a szél főszereplőpárosa, Vivien Leigh és Clark Gable előzi meg.
A rajongók kikövetelte, jóval halványabb folytatás 1999-ben készült el Oltári nő címmel is nagy sikerrel futott. Pályafutását a továbbiakban fura kettősség jellemezte: filmjei vagy taroltak, vagy a felejthető kategóriába kerültek. Néhány cím ezek közül: Dermesztő szenvedélyek, Sommersby, Vágyak vonzásában, Mr. Jones, Az első lovag, Legbelső félelem, Sakál.
Az Ősz New Yorkban című szentimentális szerelmi történetért Arany Málna-jelölést, a Chicago című musical filmváltozatáért Arany Glóbusz-díjat kapott. Az ekkor vett táncleckéknek a Hölgyválasz című romantikus vígjátékban is hasznát vette, 2008-ban pedig az érzelmekben gazdag Éjszaka a parton című romantikus drámában vállalt szerepet.
Jelenleg New Yorkban a Time Out of Mind című filmet forgatja, amelyben egy utcán élő férfit játszik. A film forgatása alatt nem egyszer éhező kukázónak nézték: egy francia turista éhező kukázónak nézte a New Yorkban éppen filmet forgató Richard Gere hollywoodi filmsztárt, és neki adta pizzája maradékát. A jószívű járókelő, Karine Valnais Gombeau nem ismerte fel a szerepéhez beöltözött és utcai szemetesekben turkáló színészt. A 42 éves párizsi nő férjével és 15 éves fiával tért be pár napja egy manhattani pizzázóba, és onnan kilépve ment oda a „hobóhoz”, hogy felajánlja neki pizzája maradékát.
Tört angolsággal, francia szavakat keverve a beszédébe mentegetőzött a szatyrot átadva, hogy a pizza már hideg. Gere szemrebbenés nélkül elvette tőle az ételt és ezt válaszolta: „Nagyon köszönöm. Isten áldja meg”.
1991-ben vette feleségül Cindy Crawford szupermodellt, a házasság négy év után válással végződött. A színész ezután a modell és egykori Bond-lány Carey Lowell oldalán találta meg a boldogságot, 2000-ben fia is született, a pár jelenleg külön él. Idejét ma már főként humanitárius tevékenységek kötik le, jótékonykodik, küzd azért, hogy a világ minden részén élő bennszülött törzsek megtarthassák földjeiket, sokszor hívta fel a figyelmet Tibetre. Nehéz úgy meginterjúvolni, hogy ne kedvenc témájához kanyarodjon vissza – célja, hogy a vallásban elérje a teljes szabadságot, és készül az újjászületésre. Ő a New York-i Tibet House alapító elnöke, évtizedek óta Őszentsége, a dalai láma tanítványa és barátja. Óriási vihart kavart, amikor egy AIDS-ellenes rendezvényen Indiában arcon csókolt egy bollywoodi színésznőt. Tibeti útján készített fotóival illusztrálva 1997-ben könyvet adott ki Zarándok (Pilgrim) címmel, aminek bevételéből alapítványt hozott létre a tibetiek megsegítésére.
Ő az első férfi, aki a Vogue magazin címlapjára került, 1991-ben beszavazták a világ 50 legszebb embere közé, 1999-ben a legszexisebb férfi lett. 2013-ban az Allure magazin megkérdezte olvasóit, hogy a közismert emberek közül szerintük ki tartja magát remekül korához képest. George Clooney győzött toronymagasan, utána Sean Connery, Bill Clinton, Brad Pitt és Richard Gere a sorrend.
Kikapcsolódásként szívesen zongorázik (a Micsoda nő zongoraszólóját is elvállalta), 2007-ben pedig a berlini filmfesztiválon jótékonysági gála keretében John Lennon Imagine című számát adta elő. 2011-ben tetemes áron kelt el régi gitárokból álló gyűjteménye Gere – aki autodidakta módon tanult trombitálni, zongorázni és gitározni – világszerte humanitárius ügyeket segít a befolyó összegből. A színész úgy fogalmazott, soha nem tervezte, hogy gyűjteménye lesz gitárokból, mindig csak azokat vette meg, amelyek tetszettek neki és jól szóltak. „A legjobb barátaim voltak jó és rossz időkben egyaránt” – mondta, megjegyezve hogy kissé fájdalmas megválni tőlük.