A Jó, a Rossz és a Csúf, Egy maréknyi dollárért, Volt egyszer egy Vadnyugat, Nevem: Senki, Volt egyszer egy Amerika… 85 éves lenne Sergio Leone filmrendező, a spagettiwestern atyja.
Sergio Leone Rómában született 1929. január 3-án. Hatalmas tisztelet és rajongás vette körül, noha Leone nem művészfilmeket csinált. „Létrehozott” egy műfajt, amit a szaksajtó „spagettiwestern” névre keresztelt: az amerikai vadnyugati kalandfilmek mintájára készített a cinecittai stúdiókban sorozatban olyan kommersz-filmeket, amelyek közül sok eljutott Magyarországra is, és amelyek üzletileg jobbnak bizonyultak a megkopott és letűnőben lévő hollywoodi eredetieknél. Igaz, Leone a filmkészítést a vérében hordozta.
Egy filmstúdióban született – mondogatta magáról tréfásan. Apja rendező volt, anyja színésznő. 18 évesen Vittorio de Sica mellett, a Biciklitolvajok forgatásán került a filmvilágba, mint statiszta és mindenes. A szakmát az olasz neorealizmus idején a nagyoktól tanulta, miközben a hollywoodi gengszter és cowboy-filmek dömpingje az amerikai álommal is beoltja.
Az ötvenes és hatvanas évek fordulóján az ókori vagy bibliai kosztümös filmek divatja van éppen tetőpontján (Quo Vadis? Ben Hur). Több ezek közül Rómában készül, bérelt stúdióban. Leone – már segédrendezőként – közreműködik bennük. Élete nagy élménye – mesélte később – a Ben Hur híres bikaversenyének forgatása. William Wyler három hónapig dolgozott rajta.
A világhíres európai western
A látvány- és hatáskeltés eszközei tehát már a kisujjában vannak, amikor ajánlatot kap: nincs-e kedve európai westernt forgatni. Az amerikai megrendelők úgy gondolták, így olcsóbb. Leone habozás nélkül elvállalta, és így született az első: Egy maréknyi dollárért. A film kasszasiker, két év alatt 3 milliárd lírát hoz, rácáfolva a fanyalgókra és hitetlenkedőkre, akik azt állították, ha nincs benne nő, két hét alatt meg fog bukni.
A következő években (a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején) megszületik az új műfaj, a spagettiwestern. Leonét mások is követik: Corbucci, Tessari, Barboni. 480 film néhány év alatt, óriási üzleti forgalommal. Clint Eastwood az elmaradhatatlan szivarral a szájában Leone alkotása (később Amerikában is befutott színész és rendező lett). Nemkülönben Gian Maria Volonte, aki eleinte John Welles nevén filmezett az olasz westernekben, vagy Terence Hill. Bernardo Bertolucci, aki talán a legismertebb a mai olasz rendezők nemzedékében, szinten Leone iskolájában kezdett filmezni.
A kommersz-áradatban születtek figyelemre méltó művek is: A Jó, a Rossz és a Csúf, Nevem: Senki, Volt egyszer egy Vadnyugat. Leone újrateremtette filmjeiben az amerikai úttörők legendáját, a gengszterizmus mítoszát. Amerikaibb volt az eredetinél, miközben ott bujkált ezekben a filmekben valami ironikus, szatirikus felhang is. Egyszerre voltak a western mintapéldányai cselekményre és feszültségre, izgalomra, egyben paródiái. Leone hallatlan ritmussal tudta pergetni a cselekményt, pillanatnyi üresjárat nélkül. Ugyanakkor fantáziát vitt alkotásaiba, megkomponálta őket képileg is. „Minden felvétele, kameraállása képileg is meg volt szerkesztve” – mondta az egyik méltatója.
A kritika eleinte lenézte ezt a cinecittai ál-vadnyugatot, később felfedezte értékeit, mindenképpen fel kellett fedeznie, hogy a közönségnek tetszik. Leone bozontos fehér szakállával és skótkockás ellenzős sapkájával maga is legenda lett. A római Eur negyedben valóságos hollywoodi villában élt, úszómedencével, házi vetítővel. Óriási fogadásokat adott, „nagy Gatsby-módra”. Hollywood nála mulatott.
Leone javában dolgozott akkor is, amikor 1989. április 30-án, 60 éves korában római villájában, tévénézés közben a váratlan halál érte. Az utolsó szerződéseket fektették éppen papírra amerikai gyártókkal közösen egy filmre, amelyik új tematika felé nyitott: Leningrád ostromát dolgozta volna fel, a helyszínen. Színes szélesvásznú látványfilm lett volna ez is, Leone-i hatásokkal, lélegzetelállító izgalommal.
