Nyolc önálló verseskötet után a Vagyok a szerző összegyűjtött és új verseit tartalmazza.
Szabó T. Anna összegyűjtött versei egy kötetben. A Vagyok az ünnepi könyvhétre jelenik meg. Az ünnep ráadásul dupla lesz, mert Szabó T. Anna kerek születésnapot is ünnepel júniusban.
Szabó T. Anna a kezdetektől a vers hatására és működésére, a szó és a forma kapcsolatára, a titok elevenségére figyel.
SZABÓ T. ANNA: PLASZTIKA
Úgy sajog ez a vad tavasz,
mint a letépett ragtapasz
helyén a bőr,
pedig beforrt a tél sebe:
már burjánzik a fény fele
a nyers gyönyör.
Csak bizsereg, eltűnt a seb,
egyre teltebb és fényesebb
a test, új testet ölt,
eső csorog a könny helyett,
és örökléttel hiteget
a vak sebész, a föld.
Hogy csend és hallgatás között miképpen lehet érvényes a lírai beszéd, hogy az a bizonyos létige (vagyok) mit, illetve kit jelent. Kit takar, és kit mutat?
Ez a költészet nem önmagába zárt, hanem dialogikus. Egyrészt sokszor szólítja meg önmagát és az olvasót, másrészt beszélget a magyar líratörténettel, az irodalmi hagyományokkal, korábbi alkotókkal és műveikkel.
Nyolc önálló verseskötet után a Vagyok a szerző összegyűjtött és új verseit tartalmazza, és ezzel más dimenzióban folytatja a párbeszédet: a könyvet olvasva kirajzolódnak a kötetek és ciklusok belső irányai, alakzatváltozásai, hangsúlyeltolódásai.
Fénytörések és formálódások, regiszterek és metaforák, mozgások és választások. Alanyi és analitikus; objektív és metafizikus; archaikus és posztmodern: Szabó T. Anna sok hangszeren szeret játszani, és ebben a könyvben éppen az összhangzat lesz a legérdekesebb.
Szabó T. Anna 1972-ben született Kolozsváron. 1987 óta él Magyarországon. Költő, író, műfordító.
Déry-díj (2000), Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj (2001), József Attila-díj (2002), Zelk Zoltán díj (2004), Arany János ösztöndíj (2005), a Tokaji Írótábor díja (2005), Babits Mihály műfordítói ösztöndíj (2006), az Akademie der Künste Berlin – Junge Akademie ösztöndíja (2006), a Mozgó Világ Nívódíja próza kategóriában (2006), az ULNÖ Krems ösztöndíja (2007), Az Év Gyermekkönyv Műfordítója 2012 (2013), Bárka-díj (2018)
