Idén 145 éve született Tábori Kornél író, újságíró, a Pesti Napló szerkesztője, a bűnügyi riport magyarországi meghonosítója, akit 80 évvel ezelőtt, 1944 kora nyarán Auschwitzba hurcoltak, és szeretett fővárosába már soha többé nem térhetett vissza.
„Világszerte példátlan és páratlan arányú az a járvány, amely ebben az országban − főképp Budapesten − a legfogékonyabb lelkeket rothasztja, Azt kell hinni, hogy az illetékes köröknek halvány sejtelme sincs a detectivhistoriak meg a piszkos könyvek tartalmáról s ennek az igazi jelentőségéről.” (Tábori Kornél: A ponyvairodalom társadalmi hatása, 1908)
Tábori Kornél a 20. század első két évtizedének legendás újságírója és bűnügyi riportere, aki működése kezdetétől fogva – s elsősorban szociális érzékenységétől vezettetve – intenzíven reagált a társadalmi nyomorúság jelenségeire. Információit, üzeneteit az 1900-as évek elejétől
újabb és újabb könyvekbe foglalva próbálta meggyőzni a véleményformálókat, hogy nem a város a bűnös, hanem a rendszer, amely újratermeli a bűnözés kényszereit.
Magyarországot 1920-ban egyszerre sújtották a világháborús vereség következményei, a megszállás, a spanyolnáthajárvány és az élelmiszerhiány. Eközben az új határokon túlról tömegek menekültek át, ám sokan közülük – például a „vagonlakók” – csak nyomorúságos körülmények között tudtak tengődni, de általános jelenség volt, hogy immár a középosztály is nélkülözött.
„A főváros nyomorát tanulmányozván, – hat évvel ezelőtt – módot nyújtott rá a főkapitány, hogy a rendőrségi intézményeket is alaposan megismerjem. Köszönet érte. A börtönt azonban hivatalos kalauzolás utján nem lehet igazán megismerni. Próbát tettem hát, hogy mint fogoly fürkészszem ki. Kopott álruha s paróka, szakáll kellett, amiről Echten, a Magyar Szinház fodrásza gondoskodott.” (Tábori Kornél: Pesti élet)
Tábori Kornél újságíró ezért „nyomorrazziákat” szervezett a külföldi hatalmak képviselőinek bemutatandó az elkeserítő magyarországi szociális helyzetet, de több holland magánszemély is akciókat indított a nélkülöző magyarok megsegítésére.
Az 1920-as évektől figyelme az ország és főleg Budapest idegenforgalmának előmozdítása, részben szervezése felé fordult, az idegenforgalmi szövetség szorgos munkása ként dolgozott a város imázsának építésén.
A hivatalosság a harmincas évekre szaktekintélyként kezelte, a közönség körében is népszerű személyiségként ismerték: hatalmas érdeklődés kísérte az Uránia Tudományos Színházban zajló vetített képes előadásait (amelyekkel a vidéket és külföldet is járta), rádióelőadásait, tematikus előadóestjeit.
1944 áprilisában gyűjtőtáborba került, 1944 kora nyarán Auschwitzba hurcolták, ahonnan már nem jött vissza soha szeretett hazájába és városába: az életbe. A halála óta eltelt hetven esztendő nem volt elég, hogy az utókor igényesen feldolgozza, elemezze, bemutassa életútját.
