Vajon miből építkezik önazonosságunk? Mit jelent bartóki módon magyarnak lenni? Temesi Ferenc negyven évvel ezelőtt határozta el, hogy megírja Bartók Béla, a világhírű magyar komponista és zongoraművész regényét. Többéves kutatás, felkészülés után 2012-re született meg a nagyregény.
„A zenéről beszélni olyan, mint az építészetet eltáncolni. De hát minden mű a lehetetlent kísérti meg, amely méltó erre a névre. Ha csak a töredékét fel tudjuk mutatni annak, amit Bartók zsebméretű, fekete füzetébe írt, már nem volt hiába a munka. Bartók egy antológia, amely a legrégebbitől a legújabbig mindent összefoglalt. Ezt megközelíteni is
merészség.”
Temesi műve a totális 20. század, de belelóg a 21.-be is. Életrajzi regény abban az értelemben, hogy az író feldolgozta a könyvtári, levéltári forrásokat, az elemzéseket, a visszaemlékezéseket és leveleket – és a műben végigkövethetjük Bartók Béla életútját. Mégsem tekinthető hagyományos életrajzi regénynek. A szerző ugyanis a kronológiából kilépve, nem-lineárisan építi fel Bartók Béla „életjárását”.
„Tudom, hogy sokan azt fogják mondani, Bartók kicsit sokat beszél a könyvben. Valószínű, hogy nem beszélt ennyit a valóságban, de ez az én Bartókom. Amennyiben valaki írni akar Bartókról, majd bemutatja máshogy, én azonban ilyennek szerettem volna ábrázolni” – fogalmazott Temesi Ferenc Bartók című kötetéről.
A regény a Fibonacci-számsoron alapszik, az aranymetszésen. Három szálon fut: az egyik szál Bartók Béla sorsa itthon, Magyarországon (1881-1940.), a másik szál az életút záró szakaszát dolgozza fel, az Egyesült Államokban töltött éveket (1940-1945.). A harmadik szál pedig a szerző – vagy ahogy magát nevezi: Életrajzoló – emlékeinek, jegyzeteinek, kommentárjainak, önelemzésének vonulata (1989-2009.)
A szálakat nem az időrend, vagy ha úgy tetszik, a történelem szövi össze, hanem olyan vissza-visszatérő „rímek”, mint az utazás, a vasúti kocsik, a nyelv (mint közeg, identitás és játék), a furcsán ismétlődő, egymásra felelő emberi helyzetek. A mű mindvégig élő, szenvedélyes módon kapcsolódik a jelenhez. És a 21. század egyik alapkérdéséhez: az identitáshoz, az identitáskereséshez. Vajon miből építkezik önazonosságunk? Mit jelent bartóki módon magyarnak lenni?
A könyv címe eredeti elképzelései szerint a 4856-os zongora lett volna, végül Száraz Miklós György rábeszélésére lett belőle Bartók. A 110 fejezetből álló, 655 gépelt oldalas mű még nincs kinyomtatva, ezért a rendezvényen csak a kéziratokból felolvasva kaptak ízelítőt az érdeklődők. Temesi Ferenc könyvét dokumentumregénynek tartja, amelynek vázát a tények adják, de a különböző szituációk között vannak általa kitaláltak is. Olyannak mutatta be Bartókot, amilyennek megismerte műveiből, írásaiból, leveleiből. Mindig tanúkat szólaltat meg, akik jól ismerték a zeneszerzőt. „Ez nem életrajz, hanem regény vagy még inkább lélekrajz. A könyv három szálon fut: Bartók itthon, Bartók az Egyesült Államokban és végül az életrajzoló szakasz. Utóbbiban él, dolgozik, de nincs pénze, nincs szerelme. Ezért elkezd írogatni halott barátokról, zenéről, ami egyik napilapba sem kell.”
Temesi Ferenc nagyregénye, a Bartók felkavaró életírás. A mai magyar irodalmi élet jelentős eseménye. Hosszú várakozás előzte meg, előreláthatólag nagy visszhangja lesz.
A könyvet az Alexandra Kiadó az Ünnepi Könyvhét keretében 2012. június 9-én mutatja be az A38 hajón. A Bartókra hangolt összművészeti eseményen Tarján Tamás és Vallai Péter mutatják be a regényt. Közreműködnek többek között Török Ádám és a Mini Trió, Dresch Mihály és Lukács Miklós duója, David Yengebarian, Duda Éva és társulata. Az eseményt Böhm György rendezi.
Temesi Ferenc 1949-ben született Szegeden.
Művei:
Amszterdam stb. (regény, 2008), Kölcsön Idő (regény, 2005–2006), Gabo meg a halál (elbeszélések, tárcanovellák, 2003), Tiszavirág (filmregény, 2002), Babonáskönyv (lexikon, 2001), Királyáldozat (regény, 2000), Az éjféli utas (elbeszélések, 2000), A zsidó Isten Debrecenben (elbeszélés, 1997), Pest (regény, 1996), Híd (regény, 1993), Pejote (filmregény, 1992), A szív böjtje (kisregény, esszék, 1991), 3. könyv (novellák, esszék, 1989), Por (regény, 1986–1987), Látom, nekem kell lemennem (elbeszélések, 1977)
