Vuk, Bambi, A dzsungel könyve – ezek a hívószavak szerepelnek annak a regénynek a fülszövegében, amely tavaly novemberben debütált az ifjúsági regény szekcióban. Szigeti Kovács Viktor Először volt az erdő című regényéről Sebestyén Dávid írt.
Itt-ott már írtak is róla, ahol Fekete István művei egyértelműen szerepelnek, mint a regény előképe. Elolvasva az Először volt az Erdőt, ez igaz is, meg nem is. Pontosabban előképnek mindenképpen meg lehet jelölni a valamikori kamaszgeneráció egyik legkedvesebb szerzőjét – már csak az ajánlás miatt is –, de nem árt, ha a különbségekre is odafigyelünk.
A színhely ugyanaz: a természet. Egész pontosan a falu és az erdő. A regény ugyanis két részre bomlik. A cselekményt illetően, az elsőben a macskák nagy csatára készülnek az őket terrorizáló nyestek ellen. Nincs hiány sem szerelemből, sem kalandból és itt ott némi humort is felfedezhetünk. Jókedvünk azonban csakhamar elszáll, amikor a macskák az utolsó fejezetben csúfos vereséget szenvednek a nyestektől és bizony pár kedves szereplőnk is otthagyja a fogát. Ez vezet át minket a második fejezetbe, az erdőbe, ahova főhősünk szégyenében elbujdosik. A tájleírások egészen gyönyörűek, retorikáját illetően azonban nem idézik meg Fekete István regénypoétikáját. A második fejezet színhelye tehát az erdő, ahol elveszettnek hitt nagyapák és halottnak vélt szerelmek kerülnek elő, az utóbbit persze meg is kell menteni főhősünknek az egyszerre borzongató és lenyűgöző fő ellenségétől.
A poétikát illetően a legfontosabb különbség, hogy míg Fekete István rendkívül realisztikusan és hitelesen ábrázolja a természet világát, addig ez a regény, ezt nem teszi meg. A Vuk rókája, vagy a Lutra vidrája úgy lép ki elénk a könyv lapjaiból, mintha az erdőben néznénk velük farkasszemet, ezzel szemben Szigeti Kovács Viktor könyvében a nyestek, sőt a főszereplő macskák sem hiteles állatfigurák. Nem is kell persze, hogy azok legyenek, hiszen abban, hogy a regény első fejezetében a macskák éjszakánként, csapatokba szerveződve vadásznak, nem az elbeszélő természettudományi ismereteit kell kérdőre vonni, hanem azt kell észrevenni, hogy az ifjúsági regényt a mese horizontja felé tolja el a narrátor. Ez pedig egy nagyon fontos különbség, mert amíg Fekete István regényeiben a természet ábrázolása a cél, addig Szigetinél ez csupán a mítoszteremtés helyszíne, ha úgy tetszik eszköze. Ez nagyon szépen ki is derül abban, hogy a „kerek tisztás” lesz a regény központi szervezőeleme. Ezen a tisztáson ugyanis nem lehet meghalni, sőt, a történetből az is kiderül, hogy az állatok azért nem egymás, vagy az ember közelében halnak meg, mert ezt a tisztást kezdik el keresni. A regénynek ez a mítoszteremtő aspektusa az, ami leginkább figyelemre méltó, túl azon, hogy végre egy olyan magyar ifjúsági regény született, ami nem a Harry Potter könyvek vagy A Gyűrűk Ura dicső átirata akar lenni.
A kiadó megjelöli, hogy hány éveseknek szól a könyv, és a 7-10 éves korosztályt teszi meg elsődleges célcsoportnak. Ezzel azért lehetne vitatkozni, nem egy egyszerű gyerekkönyvről van szó, az említett mítoszteremtés okán a szöveg többrétegű, így a teljesebb értelmezéshez is érettebb olvasó kell, mint a megjelölt korosztály tagjai. Az Először volt az Erdőben szereplő macskák, valódi macskák, vadásznak, ölnek és meghalnak, amivel szintén nem feltétlenül a 7 éves gyerekeket szólítja meg a szöveg. Ezzel egyébként lehet szimpatizálni és elutasítani is, de mindenképpen hiánypótlásról beszélhetünk. Az utóbbi évek családi mozijaiban és a valódi gyerekkönyvekben ugyanis édes cicákkal találkozunk léptem nyomon, itt azonban hús-vér vadászokkal. Mindezt eredeti és valóban szép regénypoétikával jelenítette meg. Szigeti könyve felpezsdíti a hazai ifjúsági irodalmat, érdemes beszélni róla.
Sebestyén Dávid
