„Tehetség dolgában jobbára egyenlően mér a sors, hasonló tehetségekre azonban más és más terheket róhat a szerint, hogy alkotói sikerük érdekében – adott társadalmi környezetükben – mekkora erőfeszítésre kényszerülnek.” – Hernádi Miklós a zsidó írók és művészek munkáit kutatta.
Zsidó írók és művészek a magyar progresszióban 1860-1945 címmel jelent meg szociológiai kötete 2010-ben Hernádi Miklós író-szociológusnak, akinek munkája nemcsak írókkal, irodalmárokkal, hanem egy fejezetben a képzőművészekkel is foglalkozik. A Noran Libro Kiadó által gondozott könyvben mégpedig olyan választás alapján, hogy az illető legyen zsidó, de ne kizárólag felekezeti kultúrában mozogjon és hozzájárulása a progresszióhoz legyen jelentős.
Nem tagadva a „felekezeti” zsidó műveltség értékeit, Hernádi Miklós könyve csak a magyar összműveltség számára alkotó, azt előrelendítő zsidó írók és képzőművészek teljesítményét mérlegeli.
Köztük van Kiss József író, Ignotus, a Nyugat című folyóirat alapítója, Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Karinthy Frigyes, Gellért Oszkár, Szomory Dezső és Füst Milán.
1920-ban jött az újabb nemzedék, van, aki túlélte és van akit elpusztítottak a holokauszt idején, köztük Radnóti Miklóst, a költőt és Bálint György írót, újságírót, aki a szintézist jelenti az előző korszak nagyjaival és hozzájárulása a magyar progresszióhoz kiemelkedő – hangsúlyozta Hernádi Miklós.
Ami a képzőművészeket illeti, a szerző elemezte Fényes Adolf, Bihari Sándor, Iványi Grünwald Béla, Telcs Ede munkásságát. Az 1909 és 1918 között működött Nyolcak, a legjelentősebb avantgárd művészcsoport nyolc tagjából hatan zsidók voltak. 1920 után legtöbbjüknek az emigráció következett, távozott többek között Moholy-Nagy László és Tihanyi Lajos. Farkas István festőművész elment ugyan, de apja halála miatt hazajött és 1944-ben Auschwitzba hurcolták, ott halt meg. Vajda Lajos nem volt tagja a szentendrei művésztelepnek, de nagy hatással volt az ott alkotókra.
Hogy listáz-e ez a könyv? A szerző soraiból kitűnik hogy érvelve, elemezve, de tagadhatatlanul listáz: „Listáz ez a könyv? Érvelve, elemezve, de tagadhatatlanul listáz. Csakhogy merőben más ez a listázás, mint a szélsőjobboldalé akár a két háború között, akár a rendszerváltás óta. Mert ha azok a listák minden név mellé egy-egy képzeletbeli minuszjelet, a kivonás, a kizárás jelét teszik, ez a könyv minden jelentősebb zsidó származású írója vagy művésze mellé képzeletbeli pluszjelet illeszt, az összeadás, az együttes számbavétel jelét: az illető író vagy művész kitéphetetlenül része a modern magyar műveltségnek. Nem tagadva a „felekezeti” zsidó műveltség értékeit, könyvem csak a magyar összműveltség számára (is) alkotó, azt előrelendítő zsidó írók és képzőművészek teljesítményét mérlegeli. Tehetség dolgában jobbára egyenlően mér a sors, hasonló tehetségekre azonban más és más terheket róhat a szerint, hogy alkotói sikerük érdekében – adott társadalmi környezetükben – mekkora erőfeszítésre kényszerülnek.
A kötet tekinthető válasznak arra a szélsőjobbos vádra, miszerint a zsidó alkotó nem képes zseniális művek létrehozására és neve mellé mínuszjel, a kizárás jele kerül. Emiatt van az, hogy a zsidó származású alkotóknak kétszer jobbnak kell lenniük a nem zsidóknál, hogy elfogadják őket és munkájukat. 2010-ben, a kötet megjelenésekor a szerző a könyv minden jelentősebb zsidó származású írója vagy művésze mellé képzeletbeli pluszjelet illeszt, az összeadás, az együttes számbavétel jelét, mert az illető író vagy művész kitéphetetlenül része a modern magyar műveltségnek.
„Miközben kerüli ez a könyv, hogy zsidó származású magyar írókat és képzőművészeket pusztán erőfeszítéseik láttán is nem-zsidó pályatársaik fölébe helyezzen, feltett célja, hogy gondos bizonyítási eljárással cáfolja azt az igazságtalan tézist, mely szerint zsidó művészek már elvi alapon sem közelíthetik meg a zsenialitást úgymond „kizárólagosan birtokló”, nem-zsidó művészek teljesítményét.”
Hernádi Miklós 1944-ben született Budapesten, az ELTE angol szakán szerzett diplomát, később a szociológia akadémiai doktora címet is megszerezte. Munkatársa volt az Élet és Irodalom című hetilapnak, a Valóság című folyóiratnak, a Gondolat Kiadó társadalomtudományi szerkesztője volt. Ő készítette többek között a Közhelyszótárat (1976), a Válni veszélyes! Családbomlás Magyarországon (1989) című tanulmánykötetet, fordításai közül emlékezetes a Murphy törvénykönyve című munka.
