„Végre hosszú küzdelem után a magyarok győztek, és még hevesebben rárohanva a törökökre, szétszaggatták és lángba borították vasláncokkal összekapcsolt hajóikat.” 560 éve győzedelmeskedtek Hunyadi János és Kapisztrán János seregei a Nándorfehérvárt ostromló II. Mehmed szultán hadai felett.
1456. július 22-én a Nándorfehérvárt (a mai Belgrádot) védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira. Az Országgyűlés ez év július 4-én a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította július 22-ét. Az oszmán-török állam a XIII. század végén Kis-Ázsiában formálódott, és száz év alatt maga alá gyűrte Kis-Ázsiát, majd a Balkánon kezdett terjeszkedni.
A törökök 1389-ben Rigómezőnél szétzúzták a szerbek vezette észak-balkáni szövetséget, majd 1396-ban Nikápolynál Zsigmond magyar király lovagi seregére mértek vereséget. A hódítást ezután mintegy fél évszázadra megakasztotta a Timur Lenktől elszenvedett vereség, az újjászervezett birodalom a XV. század közepétől jelentett közvetlen fenyegetést Magyarország számára.
A déli vidékek védelmét a Zsigmond halálát (1437) követő zavaros időkben Hunyadi János szervezte meg, aki hadi sikerei révén báró, szörényi bán, erdélyi vajda és temesi ispán lett. Hunyadi minden jövedelmét és teljes magánhadseregét a török elleni harc szolgálatába állította. 1443 nyarán ellentámadást szervezett: lengyel, moldvai és szerb csapatok közreműködésével indított hosszú hadjárata sikereket hozott, ám az 1444 őszi újabb támadás Várnánál súlyos vereséggel végződött. A kudarc nyomán fellángoltak a belviszályok.
Hunyadi több kisebb hadjárat után 1448-ban újabb nagyszabású hadjáratot indított a Balkánra, hogy döntő ütközetre kényszerítse Murádot. A szultán azonban 1448. október 16-18. között Rigómezőnél egy véres, három napig tartó csatában vereséget mért az az 1446-ban kormányzóvá választott Hunyadira, aki az oligarchák támogatása híján volt. A magyar veszteség meghaladta a várnait is, de a törökök is olyan súlyos árat fizettek a győzelemért, hogy nem vállalkozhattak a menekülők üldözésére. 1453-ban Hunyadi lemondott a kormányzóságról, de továbbra is a legmagasabb rangú főúr maradt országos főkapitányként és a „királyi jövedelmek kezelőjeként”.
1453 májusában II. Mehmed szultán bevette Konstantinápolyt, és figyelme Európa felé fordult. 1454-ben végleg annektálta Szerbiát, majd 1456 májusában százezres haddal indult a magyar királyság kulcsának tartott Nándorfehérvár ellen. A hírre Európában keresztes hadjáratot hirdettek, de egyetlen európai hatalom sem küldött segítséget, és seregek sem érkeztek, jöttek viszont katonák és népfelkelők Cseh- és Lengyelországból, Moldvából, Szerbiából. Kapisztrán János magyar földön szervezett keresztes sereget, Hunyadi pedig zsoldossereg élén sietett a várparancsnok Szilágyi Mihály megsegítésére.
Az ostrom 1456. július 4-én kezdődött: a törökök a félkörben körülvett várat a Duna és a Száva közti síkságról ágyúzták, komoly károkat okozva a falakban. Július 14-én Kapisztrán és Hunyadi flottája áttörte a dunai hajózárat, így megnyílt az út a felmentő sereg előtt a szorongatott várba. A török sereg nagy veszteségeket szenvedett, a pasák azt tanácsolták a szultánnak, hogy vonuljon vissza. Mohamed azonban pihenőt rendelt el, a döntést attól tette függővé, hogy mit tesznek a magyarok. Hunyadi és a védők is pihentek, mivel súlyosak voltak az ő veszteségeik is.
A döntő ütközet július 21-én kezdődött. A törökök öldöklő küzdelemben áttörték a külső védvonalat, és már a belső várat ostromolták. 22-én azonban a Száva bal partjáról átkelő keresztesek, élükön a hetvenéves Kapisztránnal, támadásba lendültek, Hunyadi pedig a várból kitörve elfoglalta a török ágyúkat, ezután együttesen szétszórták az ostromlók derékhadát.
Thuróczi János krónikája szerint „…sok vért ontottak ki, és mindkét fél bajvívóiból a fürge halak számára lett eledel. Végre hosszú küzdelem után a magyarok győztek, és még hevesebben rárohanva a törökökre, szétszaggatták és lángba borították vasláncokkal összekapcsolt hajóikat.”
A győzelem után a török terjeszkedés hét évtizedre megtorpant, a délvidéki erősséget csak 1521-ben tudta I. Szulejmán bevenni. A diadal emlékére vezette be III. Callixtus pápa az Úr színeváltozása ünnepet augusztus 6-ra, a győzelmi hír vételének időpontjára. A közhiedelemmel ellentétben viszont a déli harangozást még az ütközet előtt rendelte el könyörgésként a török támadás miatt, és csak a győzelem után változtatta a hálaadás harangszavává.
A török katonák és a szultánok sokáig rettegve emlegették a nagy törökverő nevét, és egészen az 1521. évig nem terveztek komolyabb hadjáratot Magyarország ellen. A katonai diadalt azonban nem sikerült kiaknázni: a keresztes had felbomlott, a csata után kitört pestisnek Hunyadi és Kapisztrán is áldozatául esett. Ennek ellenére a nándorfehérvári győzelem hatalmas haditett, amely a magyar hadtörténet legfényesebb lapjaira kívánkozik.
