A karikatúra magyarországi története összekapcsolódik az illusztrált sajtó térhódításával. A magyar vicclapok karikatúrái minden esetben a humor segítségével hívták fel a figyelmet a politikai és a társadalmi helyzet hangulatára.
Borsszem Jankótól Ludas Matyiig – Válogatás magyar élclapok karikatúráiból
Borsszem Jankótól Ludas Matyiig címmel nyílt kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban. A kiállítás a magyar vicclapok (régies szóhasználattal: élclapok) történetét mutatja be, melyek mindenkor hűen tükrözték koruk politikai helyzetét, hangulatát, társadalmi viszonyait, és a humor segítségével hívták fel a figyelmet azok visszásságaira, problémáira. A lapokban szereplő karikatúrák soha nem öncélúak: céljuk – a szórakoztatás igénye mellett – érzelmi állásfoglalást kelteni a befogadóban az ábrázolt társadalmi ügyekben, természetesen az adott lap aktuális politikai irányvonala szerint.
A karikatúra magyarországi története összekapcsolódik az illusztrált sajtó térhódításával. A legelső illusztrált magyar élclapot, a Charivari–Dongót az 1848-as forradalom lendülete hozza létre, de a műfaj áttörése csak egy évtizeddel később történt meg. A kiegyezés korabeli élclapok (Üstökös, Bolond Miska, Borsszem Jankó, Ludas Matyi, Bolond Istók stb.) a negyvennyolcas-hatvanhetes ellentétpár köré szerveződtek (függetlenség- vs. kiegyezéspárti). Ezekben a lapokban az illusztrációk jobbára csak képi kiegészítői a kissé terjengős, anekdotikus-humoros elbeszéléseknek.
A századfordulóra a szövegek tömörebbé válnak, ezzel párhuzamosan a képi megoldások letisztultabbá egyszerűsödnek. Az új művészeti irányzatok (szecesszió, expresszionizmus) megjelennek a grafikákban is. A feltűnő dekorativitás, a stilizálás, a hullámzó minták, az élénk színvilág használata a 19. század végén megjelenő szecessziós stílusra volt jellemző – s ez vált a századfordulós szalonélclapok kedvelt kifejezési formájává is. (Magyar Figaró, Fidibusz, Flirt)
Az expresszionista stílus, amely a 20. század elején alakult ki, és az 1910-es évek végéig képviseltette magát a karikatúrákban, hűen adja vissza az I. világháborús időszak hangulatát: háborúellenesség, kiábrándultság, a nélkülözőkkel, elesettekkel való együttérzés. (A Szamár, Április)
Az I. világháború után a vicclapok népszerűsége csökkent, a korábbi lapok közül több meg is szűnt. A két világháború közötti időszakban, illetve a II. világháború alatt alig jelent meg újabb vicclap. A II. világháború után indult vicclapok végleg szakítottak a 19. századi tipográfiai hagyományokkal, szerkezetileg, képileg új formákat képviseltek. (Ludas Matyi, Szabad Száj, Pesti Izé).
Az újonnan indult vicclapok rövid életűek voltak, és a koalíciós évek lezárultával csak a Ludas Matyi maradt az olvasók számára, amely az 1950-es évek közepéig kifejezetten a kommunista párt propagandalapjaként funkcionált, és csak a hatvanas évektől vált emberközelibbé a humora.
