A 175 éve született Jules Massenet világos és elegáns dallamai meghódították a magyar zenei életet is.
A Zeneműtár kamarakiállítása a főként operaszerzőként ismert francia zeneszerző műveinek hazai fogadtatás-, illetve előadástörténetét, emellett Massenet életének, gazdag életművének kevéssé ismert magyar vonatkozásait és kapcsolatait mutatja be.
Kamarakiállítás Jules Massenet zeneszerző születésének 175. évfordulója alkalmából
Massenet az 1879-es szegedi árvíz kapcsán kinyilvánított magyarbarátsága révén egykor hallatlanul népszerű volt Magyarországon. 1865‒1885 között négyszer látogatott el hazánkba, Heródiás című operájának egyik előadását maga vezényelte.
Személyes, baráti kapcsolatban állt Liszt Ferenccel, Hubay Jenővel, id. Ábrányi Kornéllal, Zichy Gézával, Podmaniczky Frigyessel, Erkel Sándorral és más magyar személyiségekkel. Massenet műveit Liszt szívesen hallgatta, komoly barátságot ápoltak, amelynek a dokumentumai, például Lisztnek szóló ajánlásokkal ellátott kották, levelek, fotográfiák példányai kerültek a tárlókba érmek, műsorlapok és gépzongora-tekercsek mellett.
A kiállításon megtekinthetőek, illetve meghallgathatóak e kapcsolatok érdekes dokumentumai, így például egy Magyarországon keletkezett korai Massenet-mű; a francia komponista és Liszt egymásra felelő induló-átiratai, melyek a szegedi árvízkárosultak megsegítésére indult jótékonysági mozgalom keretében készültek; a Suite sur le Roi de Lahore zenekari partitúrája, amely a Hubayval való zenei kooperáció emlékét, kettejük kézírását együtt őrzi; levélváltása Podmaniczky Frigyessel, a Nemzeti Színház intendánsával a Lahore királya című opera budapesti bemutatója kapcsán.
Az OSZK színházzenei gyűjteménye egyedi, kézírásos bejegyzéseket tartalmazó kottái mellett jelmez- és díszlettervek (köztük Oláh Gusztáv díszlettervei a Manonhoz), színlapok, fényképek, librettók dokumentálják a Massenet-operák 1945 előtti előadásait, míg a magángyűjteményekből származó gramofonfelvételek, tulajdonosi bejegyzéseket őrző zongorakivonatok arról tanúskodnak, hogy a francia zene kedvelői a Magyarországon nem bemutatott – esetleg Bécsben, Párizsban megismert – műveket is játszották, hallgatták.
A kiállítást rendezte: Illyés Boglárka
