„Ez a hónap kezdete legyen számotokra minden hónapnak, első legyen az esztendő hónapjai között.” Ünnepe a tavasznak, az árpa kalászba-szökkenésének és ugyanekkor ünnepe a szabadságnak, a zsidó nép megszületésének.
Az egyiptomi kivonulás ünnepe, amely nyolc napon át tart
A zarándok-ünnepek között első helyen áll a pészah (pészach, peszach), melyet Niszan hónapjának 15–22 (2015. április 4-11.) napján ünneplünk meg. Az első két nap és az utolsó kettő ünnep, a közbeeső négy félünnep. Kettős jelentőséget tulajdonít szentírásunk a peszahnak. Ünnepe a tavasznak, az árpa kalászba-szökkenésének és ugyanekkor ünnepe a szabadságnak, a zsidó nép megszületésének.
„Én vagyok az Örökkévaló, kivezetlek benneteket Egyiptom rabmunkái alól, megmentelek benneteket az ő szolgálatukból, megváltalak benneteket kinyújtott karral és nagy ítéletekkel. És veszlek benneteket magamnak népemül, én pedig leszek nektek Istenetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek, aki kivezet benneteket Egyiptom rabmunkái alól.” (Mózes II. 6., 6-8.)
A zsidóság a pészah ünnepét annak jegyében tartja meg, hogy ekkor szabadította ki Teremtő a zsidó népet az egyiptomi rabszolgaságból, és vezette ki a népet Egyiptomból. A pészah szó is erre utal, jelentése elmenni, elvonulni.
Pészah, a zsidó nép megszületésének ünnepe niszán hó 15. napjától kezdve nyolc napig tart. A szertartások a nagy megszabadulás három mozzanatát emelik ki: a tizedik csapást, az egyiptomi elsőszülöttek halálát, amikor a halálangyal kikerülte a zsidó lakta házakat – innen ered az ünnep elnevezése is, pészah elkerülést, kikerülést jelent; magát az egyiptomi kivonulás tényét, amikor nem tudták kenyerüket megdagasztani, hanem kovásztalanul ették meg, innen ered a kovásztalan kenyér ünnepe elnevezés, végül a Vöröstengeren való csodálatos átkelés és az egyiptomi sereg pusztulásának eseményét, melyre főleg az utolsó két nap olvasmányai és imái emlékeztetnek.
Zsidó előírás szerint pészah második napján ómer áldozatot kell bemutatni az első árpatermésből. Ómer a kalászokból kötött kéve és egyben űrmérték is, az ősi Izraelben a Szentély idején az ómer segítségével számolták a napokat és a heteket hét teljes héten keresztül, azaz 49 napig. Az ötvenedik napon kezdődik a Sávuót (Hetek), az aratás ünnepe. A szokás eredetéről Mózes 3. könyvében olvashatunk:
„És számláljátok magatoknak a napokat az ünnep másnapjától, attól a naptól, midőn hoztátok a lengetés ómerjét; hét teljes hét legyen. A hetedik hét után való napig számláljatok, akkor mutassatok be új lisztáldozatot az Örökkévalónak.” (3Mózes 23,15-16)
