Mautner Zsófia igazi megszállott, egész életét, így utazásait is alárendeli szenvedélyének: a főzés örömeinek. A diplomatából lett gasztroblogger azon titkok tudója, hogyan lényegüljenek át azegészen hétköznapi hozzávalók mesterkonyhai fogásokká.
Diplomatából lett gasztroblogger – ha nem tartaná erőltetettnek a gasztronómus szót, azt is szívesen használná -, hatéves korától főz, imádja a török és a vietnámi konyhát, karácsonykor viszont nem áll a tűzhelyhez. Mint mondja, biztosan nem a karácsony az év gasztronómiailag legizgalmasabb időszaka. Mautner Zsófiával „csajozós levesről” és „evővárosokról”, új szakácskönyvéről és arról beszélgettünk, hogy milyen az, ha valaki a hobbijából élhet.
Mautner Zsófia rengeteget utazott, hosszú éveket töltött külföldön. Élt Prágában, Kölnben és New Yorkban, uniós szakértőként pedig Brüsszelben dolgozott sokáig: esélyegyenlőséggel, oktatáspolitikával és kultúrával foglalkozott. 2005-ben indította azóta rendkívül népszerűvé vált blogját, a Chili & Vaníliát. Itt szenvedélyéről, a főzésről ír; saját konyhai kalandjairól és kísérleteiről, kedvenc receptjeiről, külföldi éttermi élményeiről számol be élvezetes stílusban, rengeteg színes fotóval. Nem azért, mert Brüsszelben nem jó a konyha, „nagyon jó éttermek vannak és jól is főznek”. A főzés mindig is fontos volt számára, családi hobbiként indult, de később egyre komolyabbá vált. Mérföldkőnek a New Yorkban töltött évet tartja, attól kezdve szenvedélye lett.
„Folyamatosan olvastam a szaksajtót, tudatosan, tanulási célból főztem, tanfolyamokra jártam a világban. Brüsszelben napközben diplomata voltam, munkacsoportülésekre jártam és delegációkat, minisztereket kísérgettem. Azután hazamentem, és főztem… Közben bújtam a szaksajtót. 2005-ben éreztem belső késztetést arra, hogy jó lenne megosztani a mondanivalómat. A blog műfaját azonban különösebben nem is ismertem.
Külföldi blogok ugyan már léteztek, azokat olvasta, végül egyik ismerősöm felvetette, hogy csináljak blogot. Nem előzte meg nagy előkészület, egyszerűen csak nekiültem, és elkezdtem írni” – jegyzi meg.
Nagyot kell fejlődni
Az első recept egy délkelet-ázsiai uborkás ráksaláta volt, az első hozzászólás pedig nem kizárt, hogy angolul érkezett. – „Az elején még írtam angolul is. Az más dimenzió, egy perc alatt bekerülsz a nemzetközi vérkeringésbe. Ahogy nőtt a magyar nyelvű olvasótábor, kicsit ellustultam. Néha sajnálom…” -meséli. Mautner Zsófia meggyőződése szerint a gasztronómia ma világszerte irányzat, egyre többet foglalkoznak vele, egyre többen szeretnek főzni, ez 2-3 éve Magyarországon is tapasztalható. A gazdasági válság ellenére a gasztronómia hozzáférhető cikk a hétköznapokban is, elég széles a paletta, mindenkit érdekel és mindenkit érint. „Ennél hétköznapibb dolgot nem is tudnék említeni. Mindenki eszik, és mindennap eszik” – érvel.
A folyamatokat a fine dining, a luxuséttermi irányzat diktálja: itthon és nemzetközileg is ott indul el a megújulás, ott vannak meg a források, a szaktudás, a haladó gondolkozás. Persze más ez külföldön, és más Magyarországon. Ott más a gasztronómiai kultúra, egy 120 eurós menüt Ferran Adriánál az emberek úgy tudnak befogadni, mintha színházi előadás lenne. Itthon egy 50 ezer forintos vacsorát az emberek nem úgy érzékelnek, mint egy koncertjegyet.
Magyarországnak szerinte a hétköznapi gasztronómiában a bisztrók, a „kifőzdék”, a hétköznapi családi kockásterítős éttermek terén kell nagyot fejlődnie. Fejlettebb gasztronómiai kultúrájú országokban bevett szokás, hogy este elmennek vacsorázni, itthon ez még hiányzik, most kezd majd fejlődni. Virágzanak viszont a gasztronómiai kisvállalkozások, egyebek közt a kézművescsoki-készítők, a pici vállalkozások. Sokat változott az otthoni főzés, ebben a gasztrobloggereknek komoly szerepük van. Gyerekcipőben jár viszont a vidéki éttermek, a regionalitás, a helyi termelők, a táj jellegű ételek világa. Úgy látja, hogy itt óriási űr tátong, a következő öt évben azonban kitörési pont lehet.
Mautner Zsófia szerint a bloggerek tulajdonképpen hidat jelentenek a séfek és a fogyasztók között. „Egy séf teljesen más közegben dolgozik, teljesen más aggyal gondolkozik, mint egy háziasszony. Nem biztos, hogy azon a nyelven tud kommunikálni egy háziasszony felé – már ha egyáltalán akar -, ugyanakkor a bloggerek alapvetően háziasszonyok, erős megszállottsággal. Én nagyon sok séffel dolgozom együtt, de soha nem képzeltem magam séfnek.”
Pietsch Judit/MTI
