A 19. század végén Arthur Rimbaud, a világirodalom egyik legrejtélyesebb költője, aki Harar városából irányította kereskedelmi ügynökségét. Háza ma múzeum.
1891. november 10-én hunyt el Arthur Rimbaud francia költő, a világirodalom egyik legrejtélyesebb alakja, akit Victor Hugo a „gyermek Shakespeare-nek” nevezett. Életművét 15 és 20 éves kora között írta.
Jean Nicolas Arthur Rimbaud az 1854. október 20-án francia kisvárosban, Charleville-ben született Rimbaud már kamaszként zseniális és korán érő költő volt. Apja előszeretettel látogatta a kocsmákat és a életmódú katonatiszt volt, aki hamar elhagyta családját. A fiú nevelése anyjára, a szigorú és buzgón vallásos kereskedőasszonyra maradt, aki erős kézzel irányította fia életét. A gyermek Rimbaud már igen korán kitűnt rendkívüli értelmével, az irodalom iránti érdeklődésével. Amikor tízévesen a charleville-i kollégiumba került, meglepően gyorsan megtanult latinul, s hamarosan lenyűgözte tanárait formakész latin költeményeivel. Sokat olvasott, többek között buddhista és egyéb keleti filozófiákról szóló műveket. 1870-ben már a La Revue pour Tous című lap is közölte egy versét.
Írók otthona – Arthur Rimbaud Hararban
Victor Hugo a „gyermek Shakespeare-nek” nevezte, de 20 évesen abbahagyta az írást, hogy azután kalandorként éljen tovább Afrikában és Arábiában.
A két költő, Verlaine és a tíz évvel fiatalabb Rimbaud kapcsolata, a féltékenységi jelenetekkel tarkított, „se veled, de nélküled” jellegű együttélés során egyre feszültebbé vált, így Rimbaud ismét a családi birokra vonult vissza megpihenni, s írni kezdte utolsó kötetét, az Egy évad pokolban című munkáját. Az alkotást azonban félbeszakította Verlaine újbóli megjelenése, akivel Londonba, majd Brüsszelbe utazott. Útközben – heves viták után – viszonyuk annyira megromlott, hogy Rimbaud közölte, végleg szakít barátjával. Verlaine erre július 10-én rálőtt és megsebesítette csuklóján – Rimbaud a Szent János Kórházba került, ahol a vizsgálóbíró fölkereste és kihallgatta. Noha a fiatal költő aláírta a vád visszavonását, Verlaine-t két évre börtönbüntetésre ítélték. A kórházból kikerülve a lelkileg és testileg megfáradt Rimbaud hazatért Roche-ba, itt befejezte az Egy évad a pokolban-t, mintegy összegezve egész addigi életét és munkásságát.
ARTHUR RIMBAUD: EGY ÉVAD A POKOLBAN
BÚCSÚ
(részlet)
Úgy ám – nehéz órára virradtam.
Elmondhatom, hogy kiküzdöttem a győzelmet: a fogak csikorgatása, a lángok sistergése, a dögletes sóhajtozás alábbhagy. Halványulnak a gyalázatos emlékek. Utolsó ebgondolataim is mind oda már: hogy horgas szemet vetettem koldusokra, haramiákra, a halál cimboráira, a mindenféle megnyomorodottakra. Hej, kárhozottak – ha én megbosszulnám magam!
Maradéktalanul modernnek kell lennünk.
Csak semmi kántálas! Nem engedni a negyvennyolcból. Cudar egy éjszaka! Füstös arcomon a megalvadt vér, s mögöttem semmi, csak ez a rondája-bozót!… A lelkek ütközete éppoly irgalmatlan, mint a népek csatája; ám az igazság látomása az Istenség kiváltságos gyönyörűsége csupán.
No de – ez már annak az előestéje. Fogadjuk be az igaz erő és gyöngédség leáradását. Hajnalban, felvértezve perzselő türelemmel, bevonulunk a pompás városokba.
Mit is beszéltem baráti kezekről! Most igencsak javamra szolgál, hogy nagyot nevetek a régmúltak csalárd szerelmein, és rászégyeníthetek amaz enyelgő hazudozókra – én láttam az asszony-poklot odalent -, s megengedtetik, hogy egy testben, egy lélekben birtokoljam az igazságot.
(Fordító: Határ Győző)
A Verlaine-nel való incidens irodalmi körökben is gyorsan terjedő híre megnövelte Rimbaud népszerűségét, az újságok lelkesen közölték verseit. De csak azokat, mert prózakölteményeit fanyalogva fogadták, az Egy évadot is csak anyja segítségével és költségére tudta kiadni. E gyűjtemény utolsó darabja a Búcsú, amelyben Rimbaud nosztalgikusan visszatekint múltbeli életére, aztán továbbindul, új utakat keresve nyugtalan vágyainak, végleg szakítva az irodalommal.
Rimbaud, francia kereskedő Harerben
1875-ben elindult világot látni: utazott Európában és Afrikában, gyalog átkelt az Alpokon, Indiában a holland gyarmati hadseregbe állt, járt Egyiptomban, Cipruson építési felügyelő volt. 1880-tól egy ádeni kávékereskedő alkalmazottjaként Harerbe (ma Etiópia) ment – Seylacban, Brit Szomáliában egy karavánhoz csatlakozva tette meg a Harerba vezető 400 km-es utat. Rimbaud a jemeni Ádenben és az etiópiai Harar városában 1882-től egy kereskedelmi kirendeltség ügynökségét vezette, kávéval, bőrrel és arannyal üzletelt, és innen irányította elefántcsont és fegyverkereskedelmi vállalkozását is. 1880. november 2-án Ádenből így írt családjának:
„Egy ideig még itt vagyok, noha kijelöltek egy másik posztra, ahová hamarosan át kell mennem. A cég alapított egy ügynökséget Harerban, a térképen Abesszínia délkeleti részén találjátok meg a vidéket. Kávét exportálnak onnan, bőröket, gumit stb., amit pamutáruért és más cikkekért szereznek be csereúton. A vidék nagyon egészséges, jó levegőjű, magas fekvésének köszönhetően. Utak jóformán nincsenek, és nincs szinte semmi hírközlés sem. Ádenből az út Harerba először a tengeren vezet, Seylacig, ez kikötő az afrikai parton; onnan Harer húsz nap karavánnal.” (Fordító: Adamik Lajos)
Bár Rimbaud életének ebből az időszakából vers már nem maradt hátra, az irodalom, az olvasásszeretet követte őt mindenhova. 1881. február 15-én már Harerből ír családjának, könyveit is megemlítve:
„Ha találnátok egy elárvult példányt Bottin könyvéből, a Párizs és a külföldből (még ha régebbi is), néhány frankért, küldjétek el, inkasszóval: igen nagy szükségem volna rá. Tegyetek még a csomag valamelyik sarkába fél font cukorrépamagot is.
Lacroix-tól – ha marad még a pénzből – kérjétek meg a következőt: Dictionary of Engineering military and civil, 15 frank az ára. Ez nem olyan sürgős.
Biztosak lehettek felőle, hogy vigyázni fogok a könyveimre.” (Fordító: Adamik Lajos)
Az útról szóló beszámolóját a francia Nemzeti Földrajzi Társaság jelentette meg 1884-ben. Bejárta Etiópia belső vidékeit, kereskedett kávéval, kaucsukkal, elefántcsonttal és fegyverrel (rossz nyelvek szerint rabszolgákkal is), s tisztes vagyont halmozott fel. Hazaküldött leveleit Rimbaud, francia kereskedő Harerben aláírással látta el. Vagyis tervei valóra váltak, azonban az amúgy is gyenge szervezetű költő nehezen viselte a szélsőséges időjárást. Nővérének így ír róla: „Az éghajlat Harerban novembertől márciusig hideg. Szokásom szerint, alig vettem magamra ruhát: egy vászonnadrágot pamutinggel. Így tettem meg 15 vagy akár 40 kilométert gyalog, és hihetetlen lovas túrákat a vidék meredek hegységeiben.”
Egészsége megromlott, s 1891 februárjában rákos daganat alakult ki a jobb térdén, egy hónap leforgása alatt jobb lába teljesen megbénult. Marseille-ba hajózott, ahol hamarosan amputálták a lábát. Állapota azonban nem javult, a kór megtámadta többi végtagját is, s 1891. november 10-én meghalt.
