190 éve született Nantes-ban Jules Verne, avagy „magyarosan” Verne Gyula francia író, a tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakja.
A 19. században élt Verne nemcsak a földkerekség szinte minden zugába, a tengerek és óceánok mélyére utaztatta gondolatban olvasóit, hanem két regényében a világűrbe is elrepítette őket, mégpedig a Holdra és a Hold köré. Jules Verne híres történeteit megannyi különleges találmánnyal, a Nautilus-tól a holdjáró rakétáig színesítette be.
Magyarországon leginkább Verne Gyulaként ismert, pedig Jules Gabriel Verne ízig-vérig francia volt. Nantes-ban született, ahol apja, Pierre Verne a város tekintélyes ügyvédje volt. Anyja, Sophie Allotte de la Fuye arisztokrata családból származott, ahol nemzedékről nemzedékre öröklődött a tengerész- és a katonai hivatás. Tengerésztiszt lett Verne legkedvesebb testvére, Paul is. Az ifjú Jules gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte, s legjobban a matematika, a földrajz és az irodalom érdekelte. 11 éves korában, romantikus kalandvágyának engedve, megszökött otthonról, s elszegődött hajósinasnak egy Indiába tartó vitorlásra. Szerencsére apja még időben leszedte a hajóról, s némi pedagógiai célzatú verés után Verne megígérte szüleinek, hogy ezentúl csak képzeletben utazik. Az érettségit követően apja kívánságára Párizsba ment jogot tanulni, s 1851-ben diplomát is szerzett. Már az egyetemi évek alatt kapcsolatba került irodalmi körökkel, megismerkedett Hugóval és Dumas-val, s a színház világa is egyre jobban vonzotta.
Az egyetem elvégzése után az ügyvédi hivatás helyett a színházat választotta: 1852-től a Théatre-Lyrique titkára volt, s egymás után írta könnyed és sikeres bulvárdarabjait és operettlibrettóit, számos sanzon is bizonyította költői vénáját. 1857-ben, szülei kiházasítási szándékainak ellenállva, feleségül vett egy kétgyermekes özvegyet, Honorine de Viane-t, s hozományából tőzsdeügynöki állást vásárolt.
A munka mellett tovább folytatta szépírói munkásságát, ám figyelmét ekkor már a kor tudományos-technikai újdonságai, felfedezései kötötték le. Hatalmas könyvtára és dokumentációja volt, számtalan cédulára jegyezte fel, és tudományágak szerint rendezte sorba friss ismereteit. 1862-ben megismerkedett Jules Hetzel kiadóval, akivel szerződésben állapodtak meg, hogy az író évenként két regényt ír, melyeket a kiadó Rendkívüli utazások sorozatában jelentet meg. A mindkét fél számára gyümölcsöző kapcsolat első „terméke” az 1863-ban megjelent Öt hét léghajón című regény volt, mely példátlan sikert aratott, egy éven belül 11 nyelvre is lefordították. Ezt követte egymás után a Hatteras kapitány és az Utazás a Holdba.
Nemo kapitány, Willy Fogg és a többiek
Verne tőzsdei munkáját feladva végleg az írásnak szentelte magát: olvasott, jegyzetelt és dolgozott, háza valóságos írói üzemmé változott. 1870-ben Amiens-ben telepedett le, ahol városi tanácsos is volt. A munka mellett a hajózás volt fő szenvedélye, három jachtját, 1861-ben született Michel fia után nevezte el: Saint Michel I., II. és III.
1872-ben neki ítélték a Francia Akadémia díját (bár e neves testületbe sohasem juthatott be), 1892-ben megkapta a Becsületrendet.
A híres író Magyarországra tervezett utazása elmaradt, miután elmebeteg unokaöccse két lövéssel megsebesítette a lábát – a merénylet 1886-ban történt, Verne 58 éves volt akkor -, ettől kezdve egészsége egyre romlott. A korabeli lapok azt is tudni vélték, hogy a francia író sérülése nem engedte meg az erőteljesebb mozgást, „jachtját is eladta, a montenegrói király vette meg”.
Szülei, majd szeretett öccse halála után kedélyállapota elkomorult, s eluralkodott rajta a pesszimizmus. Mindehhez hozzájárult, hogy szemét hályog gyötörte, utolsó éveiben már alig látott, Michel fia segített neki az írásban és a művek gondozásában. Az idős író 1905. március 24-én halt meg Amiens-ben.
Egy UNESCO-statisztika szerint a Biblia és Marx-Engels művei után Verne regényei jelentek meg a legnagyobb példányszámban a világon. Magyarországon is nemzedékek nőttek fel „Verne Gyulán”, hosszú évtizedeken keresztül ifjú és kevésbé ifjú olvasók rongyosra forgatták a Nyolcvan nap alatt a Föld körül, a Nemo kapitány, a Sándor Mátyás, a Sztrogoff Mihály, az Utazás a Föld középpontja felé, A rejtelmes sziget, a Grant kapitány gyermekei, az Utazás a Holdba, a Hódító Robur, A tizenötéves kapitány, a Kétévi vakáció köteteit, amelyekből számtalan sikeres filmfeldolgozás is készült.
Páratlan népszerűségének titkát azóta is kutatják az irodalomtudósok, abban azonban mindannyian egyetértenek, hogy akár ismert földrajzi helyekre, akár képzeletbeli tájakra kalauzolja olvasóit, ezt szelíd humorral, rendkívül plasztikus képekkel és érzékletes leírásokkal teszi. Kutatók megszámolták, hogy összesen száznyolc fantasztikus tervet és találmányt említ munkáiban, melyek közül csaknem hetven már megvalósult, köztük az űrhajó, a televízió, a gépfegyver, a légkondicionálás, az atombomba, a hangosfilm stb. Verne számtalan 20. századi technikai újdonságot „tervezett meg” a tengeralattjárótól (Nemo kapitány) videó-filmig (Várkastély a kárpátokban). Ugyanakkor a tudományos-technikai fejlődés átkait is megjósolta: a környezetszennyezést, egyes állatfajok tömeges kipusztítását, a nagyvárosi szmogot, az olajfoltos tengereket.
Verne-kultuszról manapság már nem beszélhetünk, de munkásságának kutatására Verne-társaságok és központok alakultak Nantes-ban, Amiens-ben és Párizsban, szintén Nantes-ban Verne-múzeum létesült. Mind a mai napig feldolgozzák művei adatait, a hatásokat, a motívumokat, a mítoszokat, s az utóbbi évtizedben több, eddig ismeretlen kéziratát is kiadták, 1997-ben egy ifjúkori önéletrajzi töredékét, a Három utazó vidám viszontagságai Skandináviában című kéziratot. Ahogy egy neves olasz kutatója megfogalmazta Verne életművével kapcsolatban: „Mindig valami újat találunk Vernénél. Ez a világok világa.”
