„Csak a valami csoda folytán megmenekült hajótörött értheti meg igazán az olyan ember lelkiállapotát, akinek már attól is nevető kedve támad, hogy egyáltalán lélegzik.” Abe Kóbó japán író 90 éve született.
„Ugyan mi értelme van a tükörnek, ha a gazdáját senki nem látja?” (Abe Kóbó: A homok asszonya)
Abe Kóbó (eredeti neve Abe Kimifusza volt) 1924. március 7-én született, apja orvos, a mandzsúriai Mukden (ma Senjang) orvosi egyetemén tanított. Mandzsúriában nőtt fel, rovargyűjtéssel és matematikával foglalkozott, és európai meg amerikai írókat – Dosztojevszkijt, Franz Kafkát, Poe-t -, filozófusokat – Heideggert, Jasperst, Nietzschét -olvasott. Hatásuk műveiben is erősen érzékelhető. 1941-ben hazatért Japánba, beiratkozott a tokiói orvosegyetemre, majd ismét Mandzsúriába ment, itt várta ki a háború végét.
1948-ban szerzett orvosi diplomát Tokióban, de sohasem gyakorolta hivatását. Eleinte verseket írt, 1947-ben adta ki Egy ismeretlen költő versei című kötetét. Hírnevét első regénye, a Jelzőtábla az utca végén alapozta meg 1948-ban. 1951-ben a Karuma úr bűntette című regénye elnyerte az Agutagava irodalmi nagydíjat. Művei közül több is kiérdemli a „kafkai” jelzőt, így A fal (1951), A negyedik jégkorszak (1959), A homok asszonya (1962), a Másvalaki arca (1964), A feldúlt térkép (1967), A dobozember (1973), a Titkos randevú (1977) és A Szakura-bárka (1984). Első angol nyelvű novelláskötete 1990-ben jelent meg, A kanyonon túl címmel.
Drámái, köztük a Rabszolgavadászat, A szerelem színes szemüvege nagy sikert arattak Japánban, a Barátokat Honoluluban is bemutatták. Tokióban saját színházát igazgatta, minden évadban legalább egy drámát írt együttese számára. Rádió- és tévéjátékokat is készített.
A háború utáni japán avantgárd és egzisztencializmus jellegzetes egyénisége volt. Műveinek visszatérő témája a szürke hétköznapok, az átlagember kétségbeesett útkeresése, a nagyvárosi élet árnyoldalai, a társadalmi feszültségek, a hagyományok és a modern életforma ellentmondásai. Gyakran élt a szatíra és a fantasztikum eszközeivel is.
„– Barátom, te tipikus mintapéldánya vagy azoknak, akik előszeretettel cserélik fel az eszközt a céllal.
– Teljesen igazad van – helyeselne ő. – De vajon el kell-e választani ilyen élesen az eszközt a céltól?… Mindkettőt a szükségszerűségtől függően, megfelelően kell alkalmazni…” (Abe Kóbó: A homok asszonya)
Többször szerepelt az irodalmi Nobel-díj jelöltjeinek listáján. Leghíresebb regénye, A homok asszonya a magány, az elidegenedés, a hiábavaló küzdelem művészi megfogalmazása. Hőse egy rovargyűjtő, aki egy kis tengerparti faluba téved, és a falu gyakorlatilag fogságba ejti. A történet végén a hős azonosul a folyamatos küzdelemmel, és akkor sem hagyja el a házat, amikor már megtehetné.
Műve Japánban a Jomiuri irodalmi díjat kapta, 1966-ban pedig Franciaországban a legjobb külföldi regény lett. A könyvből készült film Hirosi Tesigahara rendezésében, Hirosi Szegava emlékezetes képeivel 1964-ben a cannes-i filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerte el, és méltán aratott nemzetközi sikert. A regényből táncjáték is készült, melyet Budapesten az Artus táncegyüttes mutatott be.
1993. január 22-én Tokióban halt meg. Novellái magyarul a Modern japán elbeszélők (1967) című kötetben, A homok asszonya és A negyedik jégkorszak 1969-ben, A dobozember 1978-ban jelent meg.
