Élettörténetét a Roma summus amor – Cs. Szabó Lászlóval való levelezése, a Vándor és idegen – Márai levelek-emlékek, A Triznya-kocsma, és a Római terasz című könyvekben írta le. Szőnyi Zsuzsa visszaemlékezései külön portét festenek a „kocsma” vendégeiről Máraitól és Weöres Sándorig.
Szőnyi Zsuzsa Budapesten született 1924. október 2-án Szőnyi István festőművész és Bartóky Melinda első gyermekeként. Hat éves koráig Zebegényben élt, a család 1930-ban Budapestre költözött, a Veres Pálné Leánygimnáziumba járt, majd az ELTE magyar-francia szakos hallgatója volt.
A Triznya-kocsma
„Fiatalok voltunk, és Rómában derült ég és szabad világ fogadott, emellett szerencsénkre Olaszország ekkor kezdett fölemelkedni, ami munkaalkalmakat is teremtett.” 1944. március 19-én házasságot kötött diákkori szerelmével, a pesti piaristáknál végzett Triznya Mátyás festőművésszel. 1949 februárjában férjével átjutott a magyar határon, Grazból Velencébe, majd Firenzébe menekültek tovább. A második világháború után a kommunista Magyarországról nyugatra disszidált Triznya házaspár végül 1960-ban Rómában telepedtek le és ott a Kis-Aventinus dombra költöztek, ahol lakásuk évtizedeken át volt a nyugati emigráció kiemelkedő jelentőségű szellemi központja. A csak „Triznya-kocsmának” nevezett összejöveteleiken a Rómában tanuló magyar ösztöndíjasok és az emigrációban élő jeles magyar személyiségek fordultak meg. „Az ösztöndíjasok kezdetben titokban, majd a nyolcvanas évektől szabadabban jöhettek hozzánk.”
A nyugati magyar emigráció szinte minden számottevő alakja megfordult örökké nyitva álló szalonjukban, és lehetőséget adott a találkozásra a vasfüggönyön túlról idelátogatókkal. A Triznya-kocsmának nevezett irodalmi szalonjukat, amely szellemi központ, a tudományos és kulturális élet műhelye lett az emigrációban élő és ott megforduló magyarok számára, Cs. Szabó Lászlótól Márai Sándorig és Weöres Sándorig. De a lakásban sokszor vendégeskedett többek közt Pilinszky János költő, Borsos Miklós szobrász és Györffy György történész is.
1950 és 1956 között az Olasz Rádió magyar nyelvű adásának szerkesztője, 1956-ban magyar hetilapot is szerkesztett, olaszt tanított menekülttáborban, és magyar menekülteket segített. Bartóky Zsuzsa néven a Szabad Európa Rádiónak is tudósított, 1989-ben a Vatikáni Rádió munkatársa lett. Az olasz-magyar kultúrkapcsolatok ápolásáért 1999-ben megkapta az olasz Köztársasági Érdemrend parancsnoki fokozatának aranykeresztjét.
Férje, Triznya Mátyás Vittorio de Sica Csoda Milánóban című filmjén kapott munkát, ahol megismerkedett a filmes trükkökkel, s ezzel karrierje is elindult; 28 éven át volt az olasz filmvilág meghatározó alakja.
Szőnyi Zsuzsa 2007-ben tért haza és édesapja képeit is hazahozta Rómából. 2010-ben költözött haza végelegesen – 2004-ben ajándékozta a zebegényi múzeumnak a páratlan értékű forrásanyagot, az emigrációjuk alatt szüleivel folytatott levelezés teljes anyagát. 2012 novemberében a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehette át irodalmi munkásságáért Áder János köztársasági elnöktől. Szintén 2013-ban adták át a felújított Szőnyi István Emlékmúzeumot Zebegényben, az eseményhez kapcsolódva megnyílt a Triznya Mátyás-Szőnyi Zsuzsa emlékszoba, valamint a Rejtett kincsek Szőnyi Zsuzsa gyűjteményéből című időszakos kiállítás is.
Élettörténetét a Roma summus amor (Cs. Szabó Lászlóval való levelezése), a Vándor és idegen (Márai levelek-emlékek), A Triznya-kocsma, és a Római terasz című könyvekben írta le.
Fotók: Cifrapalota, PIM, Mandarchív
