490 éve hunyt el Albrecht Dürer német festő és grafikus, a német reneszánsz legnagyobb művésze, aki élete vége felé szenvedélyesen foglalkozott művészetelméleti kérdésekkel, arányelméleti és geometriai kutatásokkal.
Albrecht Dürer 1471. május 21-én született Nürnbergben. Ötvös apja a Békés megyei Ajtósról vándorolt ki Németországba, innen a Türer, majd a németesített Dürer (Ajtósi) név. Albrecht a művészettel apja műhelyében kezdett ismerkedni, miközben kitanulta az ötvösséget. 15 évesen a város első számú festője, a gótikus stílusban alkotó Michael Wolgemut tanítványa lett, s elsajátította a fafaragás és rézkarcmetszés alapjait is. Gyakorló éveinek végén, a kor szokásainak megfelelően vándorútra indult, bejárta Elzászt, Németalföldet és Svájcot.
Dürer volt az első német festő, aki vallásos hitét összeegyeztette az olasz reneszánsz tökéletesen elsajátított formanyelvével, tanulmányozta a perspektívát és a szépség szabályait. Ugyanakkor kerülte az olasz minták idealizmusát, hihetetlen rajztudással, részletességgel volt képes ábrázolni a valóságot.
1494-ben Olaszországba utazott és igen sok, részletező tájképet alkotott. Visszatérve Nürnbergbe intenzív munkába kezdett, ez alapozta meg hírnevét, ekkor született a 15 fametszetből álló látomásos, zsúfolt és szenvedélyes Apokalipszis-sorozata (1498). 1500 körül kezdett az emberi test arányaival foglalkozni, 1504-es Ádám és Éva-metszetén az emberi szépséget a kiszámított, eszményi forma révén ragadta meg, – ezek az első német aktképek. Ötképes oltárán, a Háromkirályokon olasz hatást is érezni, de kitűnik újító realizmusa is. 1500-ban készült önarcképe a korszak kiemelkedő alkotása.
1505 és 1507 közötti, második itáliai útja során tökéletesen elsajátította a reneszánsz művészet formanyelvét, eljutott Velencébe, Bolognába, Ferrarába és talán Rómába is. Velencei tartózkodása alatt festette a német kereskedők San Bartolomeo templomában a Rózsafüzérünnep című oltárképet, amelynek az egész város csodájára járt. Népszerűsége ellenére hazatért, s megalkotta a Lovag, Halál és Ördög, a Szent Jeromos és a Melankólia című rézkarcait, melyek jelképeit azóta is sokan sokféleképp magyarázzák.
1494-ben Nürnbergben ismerte meg Bölcs Frigyes szász választófejedelmet, aki megrendelésekkel látta el. 1512 után I. Miksa német-római császár lett a legfőbb támogatója, s életjáradékot is biztosított számára. 1515-ben Johann (Johannes) Stabiusszal és Conrad Heinfogellel együtt készítette el az első tudományos csillagtérképet. 1517 után Dürer is Luther hatása alá került, 1518-ban az akkor Nürnbergben tartózkodó Luthernek ajándékozta néhány gyönyörű metszetét, de katolikus hitét élete végéig megőrizte.
1520-ban feleségével együtt Németalföldre utazott, hogy az új császárral, V. Károllyal megerősíttesse a Miksától addig kapott életjáradékot. Meglátogatta a gazdagságukról híres németalföldi városokat is és megismerkedett a kor legjelentősebb németalföldi festőivel. Késői művein nyomot hagyott a németalföldi festészet technikája, színvilága és kompozíciós stílusa.
Élete vége felé szenvedélyesen foglalkozott művészetelméleti kérdésekkel, arányelméleti és geometriai kutatásokkal. 1525-ben jelent meg tőle A mérés tankönyve, két évvel később az Erődítéstan, 1528-ban pedig közreadta az Arányelmélet című értekezését. 1526-ban alkotta egyik utolsó híres munkáját, a Négy apostolt. A humanista művészet kiemelkedő alakja 1528. április 6-án hunyt el Nürnbergben. Sírfelirata így szól: „Mindaz, ami Albrecht Dürerből halandó volt, e domb alatt van eltemetve”.
