„Minden akkor kezdődött, amikor magához tért a sivatagban. Kezét-lábát összekötözték, úgy hagyták ott magára, hogy a keselyűk martaléka legyen.” Arthur Madsen regénye, a Five 2 egy csodálatos mese egy másik világról.
Az öt gyerek története folytatódik! A medált ugyan biztonságba helyezték az emberek világában, de hőseink ezúttal még nagyobb kalamajkába keverednek.
Mivel Yeni a kriccs birodalomban maradt, és az átjáró eltűnt, a kislány megmentése teljesen reménytelennek tűnik. Ekkor bukkan fel Xin, a titokzatos kínai fiatal, akinek csupán emlékfoszlányai vannak a múltjából, és a vele való találkozás egy új, baráti szövetség lehetőségét hordozza magában.
Közben a bebörtönzött Shamala kegyetlen bosszút forral a népe ellen és már nem csak a medált akarja. Annál több kell neki: be akar jutni az Angyalkertbe, hogy élet és halál ura lehessen. Aljas tervéhez cinkost is talál: azt a Púpos Tobit, aki ugyancsak a medált akarja megkaparintani, de közben ő maga is az Angyalkertbe igyekszik. Tobi elküldi az emberek közé Cypriant, Zuen lovag öccsét, hogy megszerezze neki a medált, de ez még nem minden. Ahhoz, hogy az Angyalkertbe bejussanak, szükségük van valamire, pontosabban valakire…
Újra egy varázslatos kaland veszi kezdetét, amelyben harcok, cselszövések, titkok és árulások kísérik hőseink útját, de vajon a barátságok elég erősek ahhoz, hogy minden próbát kiálljanak?
A Five 2 egy csodálatos mese egy másik világról, ahol csak egy dolog biztos, és ezt a gyerekek is tudják: a sorsuk végérvényesen eldőlt, és már semmi nem lesz ugyanolyan, mint régen.
Részlet a könyvből a címre kattintva:
Arthur Madsen: Five 2 – Shamala bosszúja
Minden akkor kezdődött, amikor magához tért a sivatagban. Kezét-lábát összekötözték, úgy hagyták ott magára, hogy a keselyűk martaléka legyen. Szörnyű volt, nem tudta, hogyan került oda, de még arra sem emlékezett, ki ő valójában. Egy tetoválást vett észre a karján, amely mindössze három betűből állt: XIN. Fogalma sem volt, mit jelenthetett. Kiszabadította magát, és elindult a végtelen homokdűnéken, de mintha a semmibe igyekezett volna. Akkor azt hitte, meg fog halni. Órákig kóválygott a tikkasztó hőségben, az ég vakító kékjétől már káprázott a szeme. Amikor megpillantotta az oázist, vagy legalábbis, amit akkor annak hitt, azt gondolta, csak álmodik. A hatalmas fák gyűrűjében, a csipkézett hegyek oltalmában egy aprócska, nádfedeles kunyhó állt, mögötte egy erdő, egy óriási zöldellő erdő, amelyből sebesen zúgó patakok hangja szűrődött ki.
