„Sose akartunk úgy élni ahogy a nagy könyvben meg van írva, akkor meg minek aggódjunk azon, hogy a világ sem a nagy könyv szerint bánik velünk?” Az arany jegyzetfüzet Nobel-díjas írója, a 94 éves korában elhunyt Doris Lessing a korszak egyik kiemelkedő alkotója volt.
„Valami nagyot és visszavonhatatlant szeretett volna mondani, kibökni egyszerre a teljes igazságot. Az igazság azonban sohasem teljes.”
Doris Lessing számtalan olvasójának életét megváltoztatta, és akár tetszett neki, akár nem – „bár biztonsággal lehet fogadni arra, hogy titokban tetszett neki” -, elősegítette a nőkről alkotott közvélekedés, és a nők által saját magukról alkotott kép megváltoztatását is – írta a The Guardian című vezető baloldali brit lap vasárnap a 94 éves korában elhunyt írónőre emlékezve.
Az írónőnek hatvannál több műve jelent meg, az áttörést 1962-es, magyarul is olvasható Az arany jegyzetfüzet hozta meg számára. Az irodalom számos műfajában otthonosan mozgott, még a sci-fi és a pszicho-thriller világában is kipróbálta tehetségét, de írásainak visszatérő központi témája a háború rettenete volt.
„
Kétkedéssel és látnoki erővel”
Doris May Taylor az iráni Kermánsáhban született 1919. október 22-én, gyarmati szolgálatot teljesítő apját 1925-ben Dél-Rhodésiába (ma Zimbabwe) helyezték át. Doris tizenöt évesen otthagyta az iskolát, a továbbiakban saját magát képezte. Nagy hatással volt rá a helyiek jogfosztottsága és nyomora, de családja boldogtalansága is közrejátszott abban, hogy elutasítsa a hagyományos női szerepeket. Gyűlölte anyját, aki viszont azt nem tudta megbocsátani férjének, hogy ültetvényük fenntartása érdekében egy agyagviskóban éltek.
Doris tizenkilenc évesen ment először férjhez, két gyereke született, de néhány évvel később elhagyta családját. Egy baloldali olvasókörben ismerkedett meg második férjével, a német Gottfried Lessinggel, akinek 1945-től négy éven át volt a felesége, de a válás után megtartotta nevét.
1949-ben második házasságából származó fiával Angliába költözött, első művének kéziratával bőröndjében. A fű dalol (The Grass is Singing) 1950-ben jelent meg, s hatalmas siker lett. Az írónő részt vett a kommunista mozgalomban, de az 1956-os magyar forradalom leverése után kilépett a pártból és úgy döntött, egyetlen művészeti-politikai irányzathoz sem csatlakozik.
A kötöttségektől és a hagyományos nemi és társadalmi szerepektől való elszakadási vágyát legfontosabb művében, az öt kötetes Az erőszak gyermekeiben tárta fel. A mű főhőse az írónőhöz hasonlóan a gyarmati világban felnőtt asszony, aki a harmincas években egy eldugott afrikai gyarmaton keresi útját, de csak a zűrzavar és a zavarodottság rögzítéséig jut el.
Az arany jegyzetfüzet című, 1962-ben megjelent regényét azóta is a feminista irodalom egyik legfontosabb alkotásaként tartják számon, jóllehet Lessing maga elhatárolódott a feminista mozgalomtól. Az előszóban ki is tért rá, hogy a feministák őt csak használják, a regényben pedig végig kívülállóként ír róluk. Az ironikus hangvételű mű jelentősége a feminista nézőpont mellett abban rejlik, hogy női szemmel próbálta bemutatni a XX. század közepének Angliáját, a gyarmati világon tapasztalható rasszizmustól a politikán át az emberi sorsokig. Egy ízben kijelentette: nem hiszi, hogy írásait akár feministának, akár nem feministának lehetne nevezni. Hozzátette: még nem találkozott „olyan nővel, aki ne lett volna feminista”.
Sokszínűségét bizonyítandó az írónő 1979 és 1983 között öt sci-fi kötettel lepte meg olvasóit. E műfajba tett kirándulása igencsak megosztotta a kritikusokat – olyannyira, hogy lekerült a Nobel-várományosok listájáról. Doris Lessingnek, aki több mint 50 regényt, elbeszélést, memoárt és színdarabot írt, a kitüntetést végül 2007-ben ítélték oda. A Svéd Akadémia indoklásában úgy méltatta: „az a női tapasztalatokkal rendelkező elbeszélő, aki (műveiben) kétkedéssel és látnoki erővel vizsgálja a megosztott civilizációt”.
Az örök szókimondó
Az írónő – akinek lánykori neve Doris May Tayler volt – valóban nem tartott különösebben még attól sem, ha kijelentéseit esetleg közfelháborodás fogadta. Máig rendszeresen idézik például, amit egy spanyol lapnak a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásokról mondott. Az El Paísnak 2007-ben adott interjúban egyebek mellett kijelentette, hogy a merényletsorozat – azzal a terrorhadjárattal összehasonlítva, amelyet az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) folytatott három évtizedig – „nem volt sem annyira rettenetes, sem annyira rendkívüli”, mint ahogy azt az amerikaiak hiszik.
George W. Bush volt amerikai elnökről azt találta mondani, hogy „mindenkinek elege van már ebből az emberből (…) Bush vagy ostoba, vagy nagyon okos, de mindenképpen annak a társadalmi osztálynak a tagja, amely hasznot húz a háborúkból”.
Tony Blair egykori brit miniszterelnökről pedig csak annyit jegyzett meg, hogy „azt az embert kezdetektől fogva” utálta.
Bár hölgyek esetében nem illik emlegetni a kort, Doris Lessing 87 évével a legidősebb irodalmárként kapta meg a Nobel-díjat, a „címet” Theodor Mommsentől hódította el, aki 85 évesen vehette át a kitüntetést.
Arról, hogy neki ítélték a 2007-es irodalmi Nobel-díjat, otthona ajtajában, egy taxiból kiszállva, az ott várakozó riporterektől értesült, és amikor megkérdezték tőle, hogy mit szól, csak lemondóan legyintett. Később kijelentette, hogy nagyon örül ugyan, ám felmerül benne a kérdés, hogy ha – amint annak idején hírlett – az 1960-as, 1970-es években a Nobel-bizottság nem nagyon kedvelte őt, akkor most miért szerette meg hirtelen. Végül az elismerést a hátfájás kínozta írónőnek Londonban, a hivatalos ünnepség után hetekkel nyújtották át, mert a stockholmi utazáshoz nem volt elég erős.
