„Célunk: fölkutatni a magyar művészi alkotókedv ösztönszerű érvényesülésének kezdetleges próbálkozásaitól kezdve, el a már fejlettebb motívumokig lehetőleg mennél többet…” Malonyay Dezső író, művészettörténész, néprajzkutató 150 éve, 1866. május 3-án született.
Malonyay Dezső író, néprajzkutató 1866. május 3-án született Pesen, gimnáziumi tanulmányainak nagyobb részét a nagykanizsai piarista gimnáziumban végezte, majd Pesten folytatta, s gyenge középiskolai szereplés után végül leérettségizett, majd Kolozsvárott filozófia doktori és magyar-francia szakos tanári diplomát szerzett. 1892-ben tanárként helyezkedett el a város egyik iskolájában. 1893-ban ösztöndíjat nyert, és Párizsba utazott, ahol művészettörténeti tanulmányokat folytatott, francia szerzők novelláit fordította magyarra, és küldte haza a Pesti Naplónak meg a Budapesti Hírlapnak. Emellett rendszeresen tudósított a franciaországi irodalmi és képzőművészeti életről. Közben a Párizsban élő, akkor már világhírű Munkácsy Mihálynak lett a titkára, néhány évvel később első monográfusa. Francia kapcsolatainak segítségével népszerűsítette a magyar irodalmat, több, az Erdélyi Irodalmi Társaságban működő költő, így Szász Károly verseit fordította le franciára, és helyette el az ottani lapokban. Külföldön töltött évei alatt lassan megérlelődött benne az elhatározás, hogy hazatér és gyűjteni kezdi néprajzi értékeinket.
1896-ban, az Ecce Homo budapesti millenniumi bemutatását követően, még visszautazott Párizsba, leltárba vette Munkácsy műtermi állományát. 1897-ben hazatért, és egy évvel később megjelentette Munkácsy Mihály élete és munkái című művét. Közben szoros kapcsolatba került azokkal a fiatal képzőművészekkel, akik a szecesszió eszmevilágából kiindulva a népművészetben keresték a nemzeti jellegű magyar iparművészet kibontakozásának lehetőségét.
1903-ban és a következő évben is több szakember és művész társaságában bejárta Kalotaszeget, útjuk során rajzoltak, festettek, fényképeztek és jegyzeteltek. Így jelent meg 1907-ben a Franklin Társulatnál Rózsa Miklós segítségével A kalotaszegi magyar nép művészete, mintegy 2200 rajzzal, fotóval, festménnyel. Néprajzos körökben a legtöbben értetlenül fogadták az úttörő munkát, de Malonyay tovább folytatta a gyűjtést. 1909-ben látott napvilágot a második kötet, A székelyföldi, csángó és a torockói magyar nép művészete, 1911-ben a harmadik, A balatonvidéki magyar pásztorság művészete, 1912-ben a negyedik, A dunántúli magyar nép művészete (Somogy, Tolna, Veszprém, Zala), majd az ötödik, Malonyay halála után, 1922-ben. Ez az úgynevezett palóc kötet, amely a honti, a nógrádi, a gömöri és a borsodi magyarság népművészetét dolgozta fel.
„Vállalkozásunk tehát a következő: keresünk hazánkban, a nép körében, lehetőleg mennél többet abból, amiben fajunk szépérzéke – a meséiben, dalaiban, szokásaiban, sőt babonájában is kifejeződő költői érzését kiegészítőleg – a legjellemzőbben nyilvánul. Célunk: fölkutatni a magyar művészi alkotókedv ösztönszerű érvényesülésének kezdetleges próbálkozásaitól kezdve, el a már fejlettebb motívumokig lehetőleg mennél többet; menteni az elkallódástól azt, amink van és így a nemzeti jelleg megőrzésében erősíteni, irányítani, fejleszteni fajunk alkotókedvét; megmutatni, bizonyítani és igazolni fajunk művészeti érzékének, rátermettségének és készségének sajátosságát, erejét, becsét s ezzel közvetve és közvetetlenül segíteni a nemzeti elem érvényesülését ízlésünkben, művészetünkben és iparunkban; gyarapítani a nemzeti önbizalmat, tanítani a magunk többrebecsülését, valamint megbecsülését annak, ami a miénk…, – ez vállalkozásunknak erkölcsi tartalma és ez a célunk.” (Malonyai Dezső: A magyar nép művészete)
Az OSZK elektronikus könyvtárában is megtalálható gyönyörűen illusztrált könyvek máig a magyar népi díszítőművészet tanulmányozásának nélkülözhetetlen forrásai. Malonyay Dezső igen gazdag tárgyi anyagot szedett össze néprajzi gyűjtőútja során, amelyekből sok bekerült az Iparművészeti, illetve a Néprajzi Múzeumba, más részét az Iparművészeti Főiskolának ajánlotta fel.
„Mese sincs mesésebb, mint a mi Munkácsynk históriája, a vézna kis asztalos inasé, aki elindult mezitláb, egymagában, hogy meghódítsa a világot és ezt meg is cselekedte.
Nem birt véle semmi nyomorúság, pedig hányszor tolult útjába ezer akadály!…
Nem tölt belé hét esztendő, minden tündér engedelmesen melléje szegődött és hordtak az ölébe dicsőséget, kincset garmadával.
Csak még éppen egy kicsi híjja volt a mesének, a vége: hogy amikor aztán a kis asztalos inas meghódította az egész világot, száz szekérre rakja a babérkoszorúit és haza jöjjön, boldog embernek.
Már útban is volt…
Haza is hoztuk – koporsóban.” (Malonyay Dezső: A magyar képírás úttörői)
Irodalmi művei a 20. századi hangulati líra előfutárai, főként a nagyvárosi, elsősorban a budapesti életet mutatják be. Egyik legnagyobb közönségsikerét 1905-ben aratta Rákosi Viktor Elnémult harangok című, az erdélyi nemzetiségi kérdést taglaló regényének dramatizálásával. Jelentősek több kötetet megtöltő kritikai írásai, társadalmi kérdéseket tárgyaló cikkei. 100 évvel ezelőtt, 1916. április 22-én halt meg Budapesten.
