„Mindig úgy van, ahogy lennie kell: erre épül a világ!” Mihail Bulgakov, az orosz irodalom egyik legnagyobb szatirikus alkotója, A Mester és Margarita című világhírű regény szerzője 75 éve halt meg.
„Értsék meg végre, hogy a nyelv elleplezheti az igazságot, de a szem soha. Váratlan kérdést kapnak; meg se rezzennek, egyetlen pillanat alatt tájékozódnak, és tudják, mit kell válaszolni, hogy eltitkolják az igazat; meggyőzően adják elő, és egyetlen arcizmuk sem rándul meg, de hajh, a kérdés által felbolygatott igazság a lélek legmélyéről egy pillanatra a szemekbe szökken, és mindennek vége. Megfogták!” (Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita)
1940. március 10-én halt meg Mihail Afanaszjevics Bulgakov. A Mester és Margarita című világhírű regény szerzője 1891. május 15-én született Kijevben. Noha irodalmi tehetsége és vonzódása nyilvánvaló volt, mégis orvosnak tanult. 1916-tól egy kis kórházban praktizált, itteni élményei ihlették Egy fiatal orvos feljegyzései című munkáját. 1918-ban visszatért Kijevbe, amely a német megszállás után sorban a monarchisták, az ukrán nacionalisták, majd a bolsevikok kezére került, ő a bolsevik bevonulás éjszakáján menekült el. Ezután a fehérekhez hívták be katonaorvosnak, a Kaukázusban tífuszt kapott, s 1920 elején leszerelték a vörösök uralta Vlagyikavkaz városában.
Bulgakov végleg az irodalomnak szentelte magát. Sikertelen emigrálási kísérlete után 1921-ben Moszkvába költözött, ahol riportokat és karcolatokat írt. A fővárosban, a Bolsaja Pirogovszkaja utcában kezdte írni nagy műveit. Nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoportosuláshoz sem, ezért az úgynevezett útitárs írók közé sorolták. 1924-ben látott napvilágot polgárháborús regénye, A fehér gárda első része, majd fantasztikus elemekkel átszőtt szatirikus kisregény-trilógiájának első két része, az Ördögösdi és a Végzetes tojások. (Az 1925-ben megírt Kutyaszív csak 1969-ben jelenhetett meg, akkor is Párizsban.) 1926-ban – nem kis nehézségek árán – színre került Turbinék végnapjai című darabja, ugyanakkor a Zojka lakása és a Bíborsziget bemutatóját betiltották. Népszerűsége, ezzel együtt ellenségeinek száma is gyorsan nőtt, így élesen támadta Majakovszkij is.
1929-ben a Menekülést Sztálin hirtelen szovjetellenesnek minősítette, ezzel megpecsételte az író sorsát. 1930-ban minden művét betiltották, útlevélkérelmét elutasították, munkát sem talált. Kétségbeesésében a Szovjetunió kormányához írt levélben azt kérte: hadd dolgozhasson vagy hagyják emigrálni. Válaszként Sztálin személyesen hívta fel, s dramaturgi állást kapott a Művész Színházban.
1932-33-ban megrendelésre ismeretterjesztő regényt írt Moliére-ről, ebből született 1936-ban az Álszentek cselszövése című színdarabja. Ekkor fejezte be a Színházi regényt is, keserű alapossággal mutatva be a színházi világban szerzőként és olykor színészként megjárt kálváriáját. Helyzete nem javult, a cenzúra elutasította Puskinról írt drámáját, a Don Quijote egyik legjobb dramatizált változatát, de Sztálinról írt darabját is.
A Mester és Margarita
Bulgakov már súlyos betegen 1940-ben fejezte be az életpályáját lezáró A Mester és Margarita című regényét. Szokatlan a műalkotás sorsa. Szokatlan, hogy egy regény, amelyet negyedszázaddal írójának halála után publikálnak először, egyszeriben a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerül, a huszadik századi világirodalom remekei közé sorolják, szerzőjét pedig Kafkával, Joyce-szal emlegetik egy sorban.
A modern szatíra, a fantasztikus, a groteszk és az intellektuális próza elemeit egyesítő regény a mai kor emberének nagy problémáira keresi a választ: mi a mértéke jónak és gonosznak az olyan egyéniségnél, akinek mérhetetlen hatalom összpontosul a kezében? Hol az igazság határa a teremtő indulat sodrásában? S kinek a gondja, hogy a humanizmus eszményeire vigyázzon közben?
A regényben, akár a középkori misztériumjátékokban, három, egymással szoros logikai kapcsolatban álló síkon bonyolódik a cselekmény: a fantasztikum, a valóság és az elvont filozófia síkján. Mindhárom jelen van, ahogyan a Sátán, Jesua-Jézus, a szimbolikus értelmezésű Mester és a harmincas évek Moszkvájának gogoli torzítású furcsa figurái is jelen vannak. A filozófiai mondanivalót az önmagában is lenyűgöző betétregény summázza: Bulgakov sajátos adaptációjában Jézus magányos idealista, szemben az embertelen, számító hatalmat képviselő, okos Ponczius Pilátussal. Bulgakov nem formulákban fogalmaz, gondolkodásra, a mélyebb morális-társadalmi összefüggések önálló felismerésére készteti olvasóját.
A filozofikus-szatirikus műben lemondott az időrendiségről, s több síkra helyezte cselekményszövést. Az egyik sík a 30-as évek Moszkvájának szatirikus képe, amelyben Woland mágus alakjában megjelenik a Sátán és fantasztikus kísérete. Egy másik szálon fut a Mester és Margarita csodás eseményekkel átszőtt szerelmi története. A filozófiai mondandót a Mester irodalmi alkotása, a betétregény hordozza, amely Pontius Pilátus és Jesua-Jézus összecsapásán keresztül a hatalom és a jóság konfliktusáról szól. A regény hosszú évekig kéziratban hevert, csak 1966-67-ben jelentették meg az akkori Novij Mir című irodalmi folyóiratban.
Bulgakov állapota rohamosan romlott, látását szinte teljesen elvesztette, s 1940. március 10-én moszkvai otthonában vesezsugorban meghalt.
