„Ha senki sem látja, őszintén önmagunk lehetünk.” Mihail Bulgakov bestseller íróvá vált, noha soha nem igyekezett az olvasói kedvébe járni. Legtöbb írása egyszerre esztétikai csemege, tudós értelmezések, interpretációk tárgya és népszerű szórakoztató mű.
Mihail Afanaszjevics Bulgakov orosz író, A Mester és Margarita című világhírű regény szerzője, aki nemcsak a vájtfülü szakértőknek írt, noha valójában nem foglalkozott azzal, ki olvassa, 1891. május 15-én született Kijevben.
Noha irodalmi tehetsége és vonzódása nyilvánvaló volt, mégis orvosnak tanult. 1916-tól egy kis kórházban praktizált, ottani élményei ihlették Egy fiatal orvos feljegyzései című munkáját. 1918 után behívták a fehérekhez katonaorvosnak, de a Kaukázusban tífuszt kapott, és 1920 elején leszerelték a vörösök uralta Vlagyikavkaz városában.
Itt kezdődött írói pályája, miután az orvosi hivatásnak búcsút intett. Sikertelen emigrálási kísérlete után 1921-ben Moszkvába költözött, ahol riportokat és karcolatokat írt, ekkor már szélesebb körökben is kezdték elismerni írói tehetségét és sajátos egyéniségét. Nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoportosuláshoz sem, ezért az úgynevezett útitárs írók közé sorolták. 1924-ben látott napvilágot polgárháborús regénye, A fehér gárda első része, majd fantasztikus elemekkel átszőtt szatirikus kisregény-trilógiájának első két része, az Ördögösdi és a Végzetes tojások. (Az 1925-ben megírt Kutyaszív csak 1969-ben jelenhetett meg, akkor is Párizsban.)
1926-ban – nem kis nehézségek árán – színre került Turbinék végnapjai című darabja, ugyanakkor a Zojka lakása és a Bíborsziget bemutatóját betiltották. Népszerűsége, de ezzel együtt ellenségeinek száma is gyorsan nőtt, Vlagyimir Majakovszkij például élesen támadta. 1929-ben egyik művét Sztálin hirtelen szovjetellenesnek minősítette, megpecsételve az író sorsát. 1930-ban minden művét betiltották, útlevélkérelmét elutasították, munkát sem talált.
Életének utolsó évtizedében irodalmi munkásságának középpontjába a művész és a hatalom viszonya, összeütközésük, s mögöttük a gondolatnak és az írás szabadságának, a lelkiismeretnek s az értelmiségi lét felelősségvállalásának kérdése kerül. Bulgakov kétségbeesésében a Szovjetunió kormányához írt levélben azt kérte: hadd dolgozhasson vagy hagyják emigrálni. Válaszként Sztálin személyesen hívta fel, s dramaturgi állást kapott a Művész Színházban. 1932-ben összeházasodik Jelena Szergejevna Silovszkajával, harmadik feleségében méltó társra talált.
1932-33-ban megrendelésre ismeretterjesztő regényt írt Moliére-ről, ebből született az Álszentek cselszövése című színdarabja. A dráma főalakjai a nagy vígjátékíró és XIV. Lajos király. Maga a mű sokkal inkább társadalmi körkép, mintsem a történelmet hűen követő mű, hiszen Lajos király valójában kedvelte és mindig pártfogolta Moliére-t, ez a darab pedig a művész és a hatalom kibékíthetetlen ellentétéről szól.
Színházi regény című munkájában keserű alapossággal mutatta be a színházi világban szerzőként és olykor színészként megjárt kálváriáját. Helyzete nem javult, a cenzúra elutasította Alekszandr Szengejevics Puskinról írt drámáját, a Don Quijote egyik legjobb dramatizált változatát, sőt még Sztálinról írt darabját is.
A Mester és Margarita
Szokatlan a műalkotás sorsa. Szokatlan, hogy egy regény, amelyet negyedszázaddal írójának halála után publikálnak először, egyszeriben a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerül, a huszadik századi világirodalom remekei közé sorolják, szerzőjét pedig Kafkával, Joyce-szal emlegetik egy sorban.
1928-tól 1940 februárjáig, közel tizenkét éven át dolgozott Bulgakov A Mester és Margarita című regényen. Már súlyos betegen 1940-ben fejezte be az életpályáját lezáró A Mester és Margarita című regényét. A filozofikus-szatirikus műben lemondott az időrendiségről, és több síkra helyezte a cselekményt. A Mester és Margarita nemcsak a 20. századi orosz-, hanem egyben az egyetemes irodalom egyik csúcsa; sokrétegű és megjelenése óta számtalan-féleképpen értelmezett alkotás, amelyben sok műfaj és stílus (romantika, realizmus, groteszk) keveredik, s ennek ellenére mégis többé-kevésbé egységes egészet alkot.
Az egyik sík a 30-as évek Moszkvájának szatirikus képe, amelyben Woland mágus alakjában megjelenik a Sátán és fantasztikus kísérete. Egy másik szálon fut a Mester és Margarita csodás eseményekkel átszőtt szerelmi története. A filozófiai mondandót a Mester irodalmi alkotása, a betétregény hordozza, amely Poncius Pilátus és Jesua-Jézus összecsapásán keresztül a hatalom és a jóság konfliktusáról szól.
A modern szatíra, a fantasztikus, a groteszk és az intellektuális próza elemeit egyesítő regény a mai kor emberének nagy problémáira keresi a választ: mi a mértéke jónak és gonosznak az olyan egyéniségnél, akinek mérhetetlen hatalom összpontosul a kezében? Hol az igazság határa a teremtő indulat sodrásában? S kinek a gondja, hogy a humanizmus eszményeire vigyázzon közben?
A regényben, akár a középkori misztériumjátékokban, három, egymással szoros logikai kapcsolatban álló síkon bonyolódik a cselekmény: a fantasztikum, a valóság és az elvont filozófia síkján. Mindhárom jelen van, ahogyan a Sátán, Jesua-Jézus, a szimbolikus értelmezésű Mester és a harmincas évek Moszkvájának gogoli torzítású furcsa figurái is jelen vannak. A filozófiai mondanivalót az önmagában is lenyűgöző betétregény summázza: Bulgakov sajátos adaptációjában Jézus magányos idealista, szemben az embertelen, számító hatalmat képviselő, okos Ponczius Pilátussal.
Bulgakov nem formulákban fogalmaz, gondolkodásra, a mélyebb morális-társadalmi összefüggések önálló felismerésére készteti olvasóját.
„– Most pedig mondd el nekem, miért használod állandóan ezt a kifejezést: „jó emberek”. Mindenkit így hívsz?
– Mindenkit. – erősítgette a rab. – Rossz ember nincs a világon.
– Ezt először hallom – mosolygott Pilátus. – De meglehet, nem ismerem eléggé az életet …”
Az egyre keményedő sztálini kultúrpolitika közegében a regény készültét is olyannyira titokban tartotta, hogy legszűkebb baráti körén kívül senki sem tudott róla – kivéve a körülötte rajzó ügynököket, besúgókat. 1930-ban, miután a Képmutatók cselszövése című darabját betiltották, megsemmisíti a kézirat egy részét: Én magam dobtam a kályhába az ördögről szóló regényemet – írja a szovjet kormányhoz címzett levelében. 1933-ban, miután barátja, Nyikolaj Erdman drámaíró letartóztatásának hírét veszi, újra elégeti a regény egy részét. Alig egy éven belül emlékezetből újraírja bizonyságául a regény alapján szállóigévé vált szavaknak: Kézirat sosem ég el!
A kézirat históriáját természetesen a végső műbe is beleszőtte Bulgakov: „– Már engedje meg, ezt nem hiszem el – mondta Woland. Ilyesmi nem létezik: kézirat sosem ég el.” A regény hosszú évekig kéziratban hevert, csak 1966-67-ben jelentették meg az akkori Novij Mir című irodalmi folyóiratban. Végül Bulgakov lediktálta feleségének A Mester és Margarita utolsó változatát.
A regény befejezése után Bulgakov állapota rohamosan romlott, látását szinte teljesen elvesztette, és 1940. március 10-én moszkvai otthonában vesezsugorban meghalt.
