„Töröm a fejem, töröm, de hiába. Valami olyasmit szeretnék, aminek nagyon örül.” Palásthy Ágnes meséje igazi szívmelengető karácsonyra kicsiknek és nagyoknak is.
Palásthy Ágnes: Róka Berci karácsonyi ajándéka
Róka Berci magában motyogva ballagott a havas ösvényen az erdei tisztás felé. Lassan lépdelt, meg-megállt, végül lecövekelt egy terebélyes fenyőfa mellett, és elgondolkodva megvakarta a füle tövét.
Hirtelen meglendült a fenyő egyik ága, a rátelepedett hó pedig végigszánkázott rajta, majd lavinaként lezuhant, és beborította Berci fejét, mint egy mutatós, fehér sapka.
A kisróka meglepetten prüszkölt, aztán erélyes mozdulattal megrázta a fejét, hogy megszabaduljon a váratlan égi áldástól. Végül felpillantott az ágra, ahonnan Mókus Rézi nézett vissza rá mentegetőző arccal.
— Bocs, Berci – mondta bocsánatkérően a mókus –, nem láttam, hogy van valaki a fa alatt. Csak egy formás tobozért jöttem. Karácsonyi ajándék lesz. Tudod, Mókus Fricinek.
— Aha – felelte Berci kedvetlenül.
A mókus fürkésző tekintetet vetett rá.
— Valami baj van? – kérdezte.
— Hááát…. van. – válaszolt lehangoltan a kisróka. – Mindjárt itt a karácsony, és még nem tudom, mit adjak ajándékba a nagymamámnak. Töröm a fejem, töröm, de hiába. Valami olyasmit szeretnék, aminek nagyon örül.
Reménykedve nézett Rézire.
— Nincs valami ötleted?
A mókus tanácstalanul széttárta a karját. Aztán felcsillant a tekintete.
— Tudod, mit? Látogasd meg, és puhatold ki ügyesen, minek örülne.
— Ez jó lesz – mosolyodott el Berci. – Most úgyis hozzá megyek. Majd igyekszem kifürkészni, mit szeretne.
Azzal felvidulva kocogott tovább. Rézi egy ideig elgondolkodva nézett utána, aztán újra elmélyülten válogatni kezdett a tobozok között.
Berci hamarosan odaért a piros bogyókkal teli csipkebokorhoz, ami a nagyi kényelmes rókavára előtt terpeszkedett. Amint megkerülte a bokrot, meglátta a nagymamáját. Éppen a havat söpörte el a bejárat elől. Berci odaszaladt hozzá.
— Szia, nagyi, ezt majd én befejezem. Te csak menj be a melegbe – mondta határozottan, és kivette a kezéből a söprűt.
— Jól van, drágám. Addig én főzök egy finom csipkebogyó teát – bólintott a nagymamája.
— Kisróka koromban mindig jó meleg csipkebogyó teával várt minket a mamám, amikor hazaértünk a hógolyózásból – mondta később, a meleg teás bögrét Berci kezébe nyomva. – Jól esett a dermedt kezünknek.
— Nekem is jól esik – bólintott vigyorogva Berci. Belekortyolt az illatos teába, aztán a bögre pereme fölött a nagyira nézett. – Mesélj még a gyerekkorodról nagyi.
— Hát, akkoriban mindig kemény telek voltak. Emlékszem, egyszer alig tudtunk kijutni a rókavárból, mert szinte teljesen betemette a bejáratot a hó. Úgy szánkáztunk le a tetején, mint egy szánkózó dombon.
— Nahát – ámult Berci.
— Bizony. És egy hatalmas hó rókát építettünk a rókavár elé. Mikor este jött hozzánk a habókos Huba nagybátyánk, azt hitte a holdfényben, hogy igazi róka. Képzeld, megpróbált szóba elegyedni vele. És később sértődötten mesélte nekünk, hogy az idegen nem válaszolt neki.
Berci jót nevetett a történeten. Vele nevetett a nagyi is. Aztán felpattant a helyéről.
— Gyere, Berci – mondta -, kidíszítjük a mézeskalácsot.
— Az jó! – rakta le a bögrét Berci – Tehetek rá olyan színes cukrokat is?
— Tehetsz, kisfiam – felelt a nagyi, megsimítva a fejét. Aztán huncut mosollyal hozzátette — Úgyis te eszed meg majdnem az egészet.
Berci kicsit elpirult. De aztán látta, hogy csak ugratja a nagymamája, és szélesen elvigyorodott.
— Na hallod, nagyi! Nem lehet neki ellenállni! Világbajnok a mézeskalácsod!
— Világbajnok?
— Az!
És összemosolyogtak.
Nagy egyetértésben kezdtek dolgozni, vidáman beszélgetve, ám Berci egyre csendesebb lett. Mindjárt indulnia kell haza, és még mindig nem sikerült kipuhatolnia, hogy minek örülne a nagymamája. Mikor az utolsó darab mézeskalácsnál jártak, vett egy mély lélegzetet, a nagyi szemébe nézett, és egyenesen megkérdezte.
— Nagyi! Te mit szeretnél karácsonyra? Nem tudom kitalálni, hogy milyen ajándékot adjak neked.
A nagyi ránézett, és egy kicsit bepárásodott a szeme.
— Édes kisfiam – mondta kedvesen –, hiszen már adtál ajándékot, nem is egyet.
— Tényleg? – kérdezte értetlenül a kisróka.
— Tényleg – bólintott a nagyi. Azzal kézen fogta, az ajtóhoz vezette, és a tisztára söpört bejárat felé intett – Látod? Elsöpörted a havat.
Majd az asztalon sorakozó mézeskalácsokat mutatta.
— És kidíszítetted velem a mézeskalácsokat.
Aztán megsimogatta a kisróka fejét.
— De tudod, mi volt a legnagyobb ajándékod? – kérdezte mosolyogva.
— Mi? – kíváncsiskodott Berci.
— Hogy velem töltötted a délutánt.
— Holnap is jövök, nagyi – búcsúzkodott elgondolkodva a kisróka.
— Várlak.
VÉGE
Palásthy Ágnes
Ágnes mesél
Ágnes mesél
