„Barátom, menjünk ki inkább a verseid avantgárd / mezőire, ahol / csodás, szamovárszerű pitypangok nyílnak, szállnak a / szélben,” Tőzsér Árpád Kossuth-díjas szlovákiai magyar költő, irodalomtörténész, szerkesztő, a nemzet művésze 80 éves.
Tőzsér Árpád az egykori Csehszlovákiában, Gömörpéterfalván 1935. október 6-án született. Apja mesterember, asztalos és gépész volt, anyja juhászok leszármazottja. Általános iskolás kora óta meghatározó élménye, mindennapi tevékenysége az írás. Mint minden kiskamasz, ő is naplóírással kezdte, a műfajt kitűnő stílusgyakorlatnak gondolta. Tizenéves kora óta ír verseket, többet már 1952-ben közöltek a szlovákiai magyar lapok. Életének ebben az időszakában a magyar népi irodalom, elsősorban Illyés Gyula és Veres Péter hatottak rá, de igazi mesterének, példaképének József Attilát tartotta. 1956-ban a pozsonyi Pedagógiai Főiskola magyar-szlovák szakának hallgatója lett. Több versével szerepelt a Fiatal szlovákiai magyar költők című antológiában, s az ekkor induló fiatal nemzedék meghatározó alakjává vált.
TŐZSÉR ÁRPÁD: FAKÍN
Betűerdőben odvas csend, vers, kosz,
pusztulás, hit – hát minden zagyva?
Kötőszóhiány a gallyrésekben,
áll, áll az én magára hagyva.
Hiszi a létét, bár kísértetként
lengedez ágai közt a látszat.
Korhadt ajkakról lefoszlott névszó
hull az avarba… Requiescat…
A halott tőn még serked a rag, de
a jelentés nem nő tovább. –
A költő-én csak fakín a versen,
s a kérdések sora is
mind ostobább.
1960-ban diplomázott, két év katonáskodás után a Hét című folyóirat munkatársa, majd szerkesztője lett. 1963-ban jelent meg első verseskötete Mogorva csillag címmel. 1965-ben csatlakozott az Irodalmi Szemle szerkesztőségéhez, amelynek hat éven át munkatársa volt. Érdeklődése ekkoriban a cseh és lengyel irodalmi avantgárd költészet felé fordult, ekkor kezdett műfordítással is foglalkozni, lengyel, cseh és orosz költőket ültetett át magyarra. A fiatalság körében is irodalomszervező tevékenységet folytatott, közvetítette számukra a jugoszláviai Új Symposion és a párizsi Magyar Műhely iskolájának eredményeit. Az avantgárd szellemiség jegyében állította össze, rendezte sajtó alá a fiatalok antológiáját, amely Egyszemű éjszaka címmel 1970-ben jelent meg.
1971 és 1976 között a nyitrai Pedagógiai Főiskola magyar tanszékén régi magyar irodalmat és irodalomtörténetet tanított. 1976-tól ismét Pozsonyban élt, a Madách Könyvkiadó szlovák fordításirodalmi részlegének főszerkesztője volt. Itt jelentek meg esszé- és verseskötetei, műfordításai és irodalomtörténeti tanulmányai is.
Az 1989. évi bársonyos forradalomban nem vett részt, de irodalmi jegyzeteiben, publicisztikáiban foglalkozott az eseményekkel. 1991-ben a pozsonyi Comenius Tudományegyetem adjunktusa lett, régi magyar irodalmat tanított, emellett 1992 és 1996 között az Irodalmi Szemle főszerkesztője, 1998-1999-ben pedig a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke is volt. 2002-ben nyugdíjba vonult, ezt követően a Madách-Posonium Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott.
Intellektuális költő, de lírájában fellelhető az újító, kísérletező szándék is. Irodalomelméleti tanulmányaiban elsősorban az irodalom autonómiájára irányítja a figyelmet. Verseskötetei közül kiemelkedik a Genezis (1979), az Adalékok a Nyolcadik színhez (1982), a Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról (1989), a Leviticus (1997), a Finnegan halála (2001), a Léggyökerek (2006), a Fél nóta (2012) című kötet, tanulmány- és esszékötetei közül pedig a Szavak barlangjában (1980), a Régi költők, mai tanulságok (1984), a Pozsonyi Páholy (1994) és a Milétoszi kumisz (2004). Drámáiból Faustus Prágában (2005) címmel jelent meg kötet, Szent Antal disznaja (2007), valamint Érzékek csőcseléke (2011) címmel naplóit adta közre.
Munkásságát több rangos kitüntetéssel jutalmazták: háromszor kapott Madách Imre-díjat, 1993-ban József Attila-díjat és a Szlovák Írószövetség díját, 1996-ban a Magyar Köztársasági érdemrend kiskeresztjét és Déry Tibor-díjat, 1996-ban és 2005-ben az Év Könyve díjat, 1997-ben Ady Endre-, 2002-ben Füst Milán-díjat. 1988-ban érdemes művész lett, 2004-ben Kossuth-díjjal jutalmazták „költői, szépírói és elméleti munkásságáért; szerkesztői tevékenységéért, amely nagyon lényeges szerepet játszik a szlovákiai magyar irodalom fejlődésében”. 2005 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki. 2015-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett.
