„Lépkedj vigyázva, kedves! / Míg mély varázsa tart / e percnek, ülj le mellém. / A csöndet ne zavard.” Ezen a héten a 78 éve elhunyt Dsida Jenő gyönyörű versét ajánljuk.
„Éjszakánként szépeket álmodom, rendületlenül hiszek Istenben és az emberekben. Hiszek a nőben, a versben, a szépség és jóság missziójában” – írta 1929-ben, fiatalkori önéletrajzában. A kiváló formaművész Dsida az avantgárd eszközeit, a szabad képzettársításokat megőrizve felújította a klasszikus, kötött versformát, a szigorú versszerkezetet. Ugyanakkor élt az expresszionizmus eszközeivel is, kedvelte a szabadverset.
Hegedüs Géza így ír róla: „Ha verskedvelő ember Dsida-költeményeket olvas, hajlandó megfeledkezni mindenki másról, és el sem tudja képzelni, hogy egyáltalán lehet ennél szebb, finomabb, tökéletesebb költészet. Nem, nem volt válaszadó, nem volt irányt mutató, tömegeket helyes történelmi útra vezérlő lángelme, nem volt költészetével egyben történelmi alak.” S valóban, Dsida lírája megérint, simogat, együttérzést tükröz a szegények és szenvedők iránt. Még a nagyobb lélegzetű, epikába hajló verseiben is megtalálhatjuk a lírikus bensőségességét: „Most, hogy ily enyhületben, / mivel sem küzködőn / ülök a tiszta csendben, / a tiszta küszöbön:”
1907. május 17-én Szatmárnémetiben született költő ifjúkorától kezdve szívbeteg volt, maga is tudta, hogy nem adatik neki hosszú élet, 1938. június 7-én Kolozsvárott hunyt el. „Derűsen szerette az életet és az irodalmat.”
DSIDA JENŐ: NYÁRESTI ÁHITAT
Lépkedj vigyázva, kedves!
Míg mély varázsa tart
e percnek, ülj le mellém.
A csöndet ne zavard.
Az Ur mennydörög olykor,
máskor a suhogó
tölgyek holdfénybe rezgő
szavával suttogó,
máskor csókokba csattan
termő parancsa, majd
költők szájával szólal,
mikor a rím kihajt.
Most, hogy ily enyhületben,
mivel sem küzködőn
ülök a tiszta csendben,
a tiszta küszöbön:
egy kis tücsköt választott
s e cirpelésen át
beszél. Figyelj, figyelj csak!
Én értem a szavát.
1934
