„A gyertyáikkal égő temetőkre, / emlékezel a fényben lebegőkre?” Ezen a héten a halottak napján, a 113 éve, 1902. november 2-án született Illyés Gyula versét ajánljuk.
Illyés Gyula nemzedéke legerősebben különálló költője volt, tudjuk, élete végéig jó barátságot tartott fenn Szabó Lőrinccel és bár vetélkedtek egymással szakmai és magánéleti kérdésekben, a korán elhunyt József Attilát is barátjának tudhatta. A Nyugatban 1927 novemberében jelent meg első írása, egy kritika. 1928-ban első verseskötetét is a Nyugat adta ki. A 30-as évek elejétől költészetének legerőteljesebb vonulata sajátos lírai realizmusa: verseiben a tárgyak és személyek legtöbbször eredeti funkcióikban, összefüggéseikben, eredeti cselekvésekkel, valóságos térben és időben jelennek meg.
Az 1902. november 2-án született Illyés Gyula több verset is írt a halottak, illetve saját születésének napjára emlékezve. „A gyertyáikkal égő temetőkre, / emlékezel a fényben lebegőkre?” Az elmúlásról, a szeretteiről és az önmagáról való megemlékezés versének minden atomja a valóság logikája szerint kapcsolódik egymáshoz, s áll össze. A-ból indul és tudatosan B-be jut el, mintha a költő azt sugallná: néhány sor is elé egy egész élet összegzésére, csak megfelelő érzékenységgel, közvetlen melegséggel, szenvedéllyel és pontossággal kell szólni.
ILLYÉS GYULA: HALOTTAK NAPJÁN
A gyertyáikkal égő temetőkre,
emlékezel a fényben lebegőkre?
Füred fölött a szöllős dombsorok
fölött milyen sose-volt városok
szökkentek – lánggal hajladozva – talpra,
oly frissen pezsgve, nyüzsögve, kavargva,
hogy elképzeltük a holt szeretők
tolongását is a mozik előtt…
