„Ballagtam éppen a Szajna felé / S égtek lelkemben kis rőzse-dalok.” Ady Endre gyönyörű versével a párizsi merénylet áldozatai előtt tisztelgünk.
Az 1877. november 22-én született Ady Endre először 1904-ben járt Párizsban, 1911-ben utoljára, hosszabb-rövidebb ott tartózkodásai nemcsak magánéletére hatottak, költői útkeresését és megvalósulását is elősegítették. Ady azon versei, amelyeknek tartalmát alig lehet konkretizálni, legtöbbször valamilyen konkrétumhoz fűződnek. De hogy a konkrétum mennyire szimbolizálva van, azt láthatja mindenki azon a pár versen, amelyről nyíltan vall a költő.
A Párisban járt az Ősz az Ady által nagyra tartott Verlaine költészetéhez vezet vissza; a verlaine-i chanson-típusú dal legtökéletesebb megvalósulása. Ady akkor tudott igazán szépen szólni, amikor a szava a vágyai irányába szállt. Ő a vágyakozás költője volt, a beteljesülés nem ad neki ihletést – hiszen az életben a halál állandó jelenléttel bír. „Ballagtam éppen a Szajna felé / S égtek lelkemben kis rőzse-dalok. / Füstösek, furcsák, búsak, bíborak / Arról, hogy meghalok.”
Bölöni György Az igazi Ady című kötetében e vers létrejöttének konkrét körülményeit is megírta: „Akkor nyáron korán beköszöntött az ősz, és a sarkon a Boul’ Mich’-ről besodorta a szél a hulló faleveleket. Ady Bois élménye feléledt, és itt, a kávéház teraszán megszületett a Párisban járt az Ősz.”
ADY ENDRE: PÁRISBAN JÁRT AZ ŐSZ
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok.
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és sugott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
