„Lehetnének talán még emberek, / hisz megvan bennük is, csak szendereg / az emberséghez méltó értelem. / Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.” Ezen a héten a 109 éve született Radnóti Miklós felkavaróan szép versét ajánljuk.
A vers, ami néhány nappal az utolsó munkaszolgálatos behívó megérkezése előtt íródott, és ami még a Borból induló erőltetett menet előtt íródott, a vers, ami az Erőltetett menet című válogatásba került bele. A feleség, Gyarmati Fanni szerint bár férje megfáradt, még mindig gyermeki báj lengi körül: „Mik 35 éves lett, és milyen kis vékony gyerek még mindig. Ha rövidre van vágva a haja, olyan a tarkója, mint egy 16 éves kisfiúnak.” Ebben a már túl sokat megélt Radnótiban egyszerre élt az őszinte boldogság, szabad világ utáni vágy és a nemzeti hagyományokhoz való csatlakozás érzése és dallama. „Könyvek és tapasztalatok együtt alakítják a lelket” – vallotta a költő, aki elhatárolódott a hamis nemzeti ideológiától, miközben hite az emberségben nem ingott meg, noha kérdések felmerültek benne: „Lehetnének talán még emberek, / hisz megvan bennük is, csak szendereg / az emberséghez méltó értelem. / Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.”
Vers a hétre, az 109 éve, 1909. május 5-én született és 74 éve, 1944. november 9-én meghalt Radnóti Miklós költőre emlékezve.
RADNÓTI MIKLÓS: MAJÁLIS
A hangraforgó zeng a fű között,
s hördül, liheg, akár egy üldözött,
de üldözők helyett a lányok
kerítik, mint tüzes virágok.
Egy lányka térdrehull, lemezt cserél,
a háta barna, lába még fehér,
a rossz zenén kis lelke fellebeg
s oly szürke, mint ott fönt a fellegek.
Fiúk guggolnak és parázslanak,
az ajkukon ügyetlen szép szavak,
duzzasztja testük sok kicsiny siker
s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell.
Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.
(1944. május 10.)
