„S a lázpiros táj egyetlen sebén / Segít a flastrom. / Alsó- és Felsőjózsa közt, a parton / Kezünk alatt kihajt a vetemény.” Ezen a héten a 45. születésnapját ünneplő Térey János felkavaróan szép versét ajánljuk.
Nem volt kérdés számomra, kinek és melyik versét ajánlom ezen a héten. Térey János költészete egyszerre tűnik közelinek, saját magam által megfogalmazott gondolatok bölcsen megfogalmazott áradatának, és egyszerre tűnik a messzeségből letekintő őszinte és nyers erő jelenlétének. Nem könnyű őt olvasni, mégis könnyen magamévá teszem megfogalmazott érzelmeit, gondolatait. Mert Térey nem hiába a kortárs irodalom egyik legkiválóbb képviselője; fel- és ráébreszt, jelen van: „S a lázpiros táj egyetlen sebén / Segít a flastrom. / Alsó- és Felsőjózsa közt, a parton / Kezünk alatt kihajt a vetemény.”
Ezen a héten az 1970. szeptember 14-én született Térey János versét ajánljuk.
TÉREY JÁNOS: FŰBŐL LETT FA
A fűszálból fa lett, a televény
Dicsőségére, Isten bánatára,
Hiszen a háza
Tégláit törte szét a jövevény.
Mikor lecsap az ezerszálú korbács,
S hullámot vet a záporverte part:
A cickafark,
A bojtorján meghajlik, mint a jobbágy;
Meghajlunk, mint az eleven növény:
Képzeletünkben zászlót tart a vállán
A göndör Bárány
A mennyezet legszebbik gyámkövén.
Kóró mutatja, merre állt az oltár,
Míg volt fölötte boldog boltozat,
S amíg a pap
Szavára hallgatott az ájtatos nyáj…
Akár a papnő, tisztába teszed
A templomot. Félkézzel megragadnád
Előbb a dudvát,
Aztán a fát: takarja az eget.
Hogy miként lesz a fából könnyű zsindely,
Nem tudja senki, hacsak nem az ács…
A kalapács
A szög fejéhez koccan: él a színhely,
S a lázpiros táj egyetlen sebén
Segít a flastrom.
Alsó- és Felsőjózsa közt, a parton
Kezünk alatt kihajt a vetemény.
