„Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged. / Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti: / vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet” Ezen a héten Ars poetica c. gyönyörű versével a 28 éve elhunyt Weöres Sándorra emlékezünk.
„A magyar líratörténet egyik legnagyobb alakja. Hét évszázad magyar költészetének összegzője, betetőzője. Megítélését, értékelését nehezíti azonban irodalmunkban szinte példa nélküli terjedelmessége életművének, illetve világképének sokfelé való elágazása. Próteuszi költőnek nevezik, aki minden hangnemben és versformában egyként magas színvonalon képes alkotni” – írja Hegedűs Géza a 28 éve, 1989. január 22-én elhunyt Weöres Sándorról.
A költő, aki mindent meg tudott fogalmazni, játszott a szavakkal és játszott a versek olvasóival is. Mert Weöres – ahogy Kenyeres Zoltán írja – elutasította a lírai személyességet, úgy vélte, hogy a költő dolga a versírás, de a remélt „dicsőséget” pontról pontra, lépésről lépésre lehet csak elérni, hiszen a versnek és a versírásnak saját útja van: „Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat / s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.”
Weöres Sándor néhány sorban össze tudta foglalni mindazt, mit sokan megfogalmazni is alig merünk: a vers csak vendég, hiszen mindig változik, minden hangulat, gondolat és történés a saját magáévá teszi, majd elengedi: „társukként megölelnek és megint messze szállnak.”
WEÖRES SÁNDOR: ARS POETICA
Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.
Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:
bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?
Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat
s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.
Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged.
Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti:
vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet,
szolgálj a géniusznak, add néki emberséged,
mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi.
Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket:
táplálnak, melengetnek valahány világévet
s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak,
a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet,
társukként megölelnek és megint messze szállnak.
