„- Mi az az optimizmus? – kérdé Cacambo. – Ó jaj! mondá Candide, valami olyan őrület, mely azt mondatja velünk, hogy minden jól van, midőn minden rosszul van.” 320 éve született Voltaire, a különc francia író, történetíró és filozófus.
„Mindenki ismeri vagy legalábbis ismerni véli Voltaire-t, a francia irodalomnak ha nem is a legnagyobb, de talán legnépszerűbb és legjellegzetesebb géniuszát – ám különös módon nem annyira művei, mint inkább magatartása, általános emberi és írói hírneve, a változó időkből rárakódott változó Voltaire-legenda alapján, amely, mint minden legenda, a valóság és a vágy, a tények és a szenvedélyek, a célzatos túlzások és a kegyes elhallgatások kibogozhatatlan szövedéke. Míg élt, főképp tragédiái révén uralkodott a francia, sőt az európai irodalomban, s ő maga is színműveit tartotta legtöbbre egész termésében, a kései utódok viszont alig látnak bennük többet, mint a francia klasszikusok Shakespeare-rel feljavított másolatait. Ugyanígy nagy eposzát IV. Henrikről és a vallásháborúkról, amelyet annak idején lelkes komáromi híve, Pétzeli József magyarított Henriás címmel, ma már éppoly kevesen vagy még kevesebben olvasgatják, mint valaha közkedvelt szatíráit, episztoláit, csapongó rögtönzéseit vagy fullánkos epigrammáit, amelyeket korában minden versfaragó utánzott, s amelyeket egyhangúlag a költészet legmagasabb mintái közé soroltak. Ha már most mindez elavult, s nem szolgálhat alapul Voltaire állandó hírnevéhez és végleges értékeléséhez, mi teszi mégis oly kedveltté, oly bensőségesen közismertté hazájában és idegenben?”
Voltaire, a különc
320 éve, 1694. november 21-én született Párizsban Voltaire, azaz François-Marie Arouet francia író, történész és filozófus. Apja közjegyző volt, anyját korán elvesztette. A jezsuiták párizsi kollégiumában tanult, a libertinusok Temple körébe járt. Epés humora közkedveltté tette, de az orleans-i herceg kigúnyolása miatt száműzték, majd egy évre a Bastille-ba zárták. 1718-ban sikert ért el tragédiája, az Oidipusz, majd IV. Henrikről írt eposzt. Sikerei nyomán a régenstől évjáradékot kapott – kis híján udvari költő lett. A felvilágosodás híveként az ész hatalmában hitt, deista nézetei megbotránkoztatták a hívőket. Összeugrott egy főnemessel, újra lecsukták, 1726-ban száműzték. Angliában ment, ahol megragadta az angol liberalizmus, a vallási viták és a tudomány sikerei. 1729. évi hazatérte után drámáival (Eriphyle, Brutus) Shakespeare-t utánozta.
Filozófiai leveleiben az angliai viszonyokat, a vallási türelmet, Locke ismeretelméletét s Newton fizikáját dicsérte. Könyvét betiltották s elégették, ő maga Madame du Chatelet Cirey-i kastélyában lelt menedéket, a hölgy élettársa is lett. A későbbi II. Frigyessel levelezett, az osztrák örökösödési háború alatt diplomáciai utat tett Berlinbe. Elnyerte Pompadour, XV. Lajos kegyencnője bizalmát, udvari történetíró lett, de a király nem kedvelte, a katolikus klikk gyűlölte. 1742-ben bemutatott Mahomet című darabját katolikus-ellenes éle miatt betiltották, így ismét elhagyta az udvart.
„műveljük kertünket”
Drámái sorra megbuktak, az enciklopédisták, Diderot és Holbach kevesellték Voltaire deizmusát, Rousseau viszont az érzelmeket tartotta többre a szellem világosságánál. Amikor 1749-ben meghalt Mme du Chatelet, Voltaire elszigetelődött, s 1750-ben elfogadta Frigyes berlini meghívását. Eleinte jól érezte magát, de Mapertuis, az akadémia elnöke ellen írt pamfletje miatt 1753-ban innen is távoznia kellett. Hazafelé, Frankfurtban lefogták, s mivel a király kitiltatta Párizsból, Colmarban, majd Genfben telepedett le. Svájcban a tolerancia bajnokaként fogadták, de az Enciklopédia Genf-cikke miatt, melyet ő sugallt, ellene fordultak. Darabjait Genfben letiltották, ezért szakított Rousseau-val is.
1758-ban Svájcban és Franciaországban vett egy-egy birtokot, ha a hatóság zaklatta, átment a határon. Legnépszerűbb műve, a Candide cáfolja, hogy ez – amint Leibniz mondja – a lehető világok legjobbika, a „műveljük meg kertjeinket” elvvel véli elérni a boldogságot. A Candide irányregény, nem köti a hagyomány, ezért jobb más műveinél. Tragikus és mulatságos kalandok során járja be Candide a világot (még Eldorádóba is eljut), hogy gyötrelmes megpróbáltatásai végén feltegye a kérdést: igaza volt-e tanítómesterének, Panglossnak, aki azt vallotta, hogy ez a világ a lehetséges világok legjobbika? Ha csakugyan így van, vajon miért annyi a nyomorúság, mire való a háború meg az inkvizíció, a vakhit meg a nyomor? S mit tehetünk ellenük? A bölcsesség, mellyel Voltaire a Candide-ot zárja, látszólag roppant egyszerű: műveljük kertünket, vár ám a munka a kertben.
„Pangloss ezután is gyakran elmondta Candide-nak: »A lehető legjobb világban az események mindég szorosan kapcsolódnak egymásba, mert végre is ha Kunigunda iránt érzett szerelmed miatt nem űztek volna el a kastélyból sűrű farbarúgások között, ha nem kerültél volna az inkvizíció kezébe, ha nem jártad volna be fél Amerikát, ha nem döfted volna át a bárót, ha nem vesztetted volna el Eldorádóból, ebből a kitűnő országból hozott összes kosodat, akkor nem ehetnél itt befőtt cédrust és cukros mandulát. – Igazad van, mondá Candide, de most fogjunk munkához: műveljük kertünket.«” (Voltaire: Candide vagy az optimizmus)
Birtokán korszerűen gazdálkodott, védte a parasztok érdekeit. Híre messze terjedt, írók, filozófusok, uralkodók leveleztek vele. Fő témája a politika és gazdaság mellett az egyház volt. „Tiporjátok el a gyalázatost ” – hirdette az emberellenes eszmék, a fanatizmus, a könyvet, embert égető inkvizíció ellenfeleként. „Nem vagyok keresztény – hogy jobban szerethesselek” – fordult Istenhez.1764-ben írta a Filozófiai ábécét, ekkori darabjai (A kínai árva, Tankréd) egzotikus témáikkal s erőszakos jeleneteikkel utat nyitottak a romantika felé. 1778-ban Iréne című darabjának próbáira Párizsba ment. Rajongva fogadták, de május 30-án belehalt az izgalmakba. Utolsó gesztusával eltolta a papot – ez élete esszenciája. Scellieres-ben temették el, az egyházi tilalom érkezte előtt. 1791-ben Rousseau-val együtt a Pantheonba vitték.
Életműve csaknem száz kötet, 15 ezer levele maradt fenn – ezek legjellemzőbb írásai. Időszerűsége vitathatatlan a vallási és nacionalista intolerancia és terror idején. Akár Rousseau, ő is erős központi hatalmat akart, remélve: egy uralkodóra inkább hatnak észérvek, mint a tekintélyelvű egyházi vagy egyetemi testületekre. Ez is a felvilágosodás (vitatható) öröksége. Ő az első apostola a másként gondolkodásnak: „Nem értek vele egyet, de halálomig védem a jogát, hogy elmondhassa.” Voltaire eszméit a francia forradalom valósította meg, amit szerencsére nem é t meg – a jakobinusok sem tolerálták a szabad véleményt. Ő „egy egész század és egész Európa számára nemcsak az író par excellence, hanem annál is sokkal több, az ész, a haladás, a tudomány s a jövő megtestesítője” – írja Szerb Antal.
