„Pelikán, én 2 perc alatt bárkire bármit rá tudok bizonyítani.” A tanú, Ki beszél itt szerelemről, Te rongyos élet vagy a Hamvadó cigarettavég? Bacsó Péter Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, kiváló művész, a Magyar Mozgókép Mestere, 5 éve halt meg.
„Mikor én fiatalabb voltam, sokkal kollektívebb munka volt a filmcsinálás. Akkor még a rendezők törődtek egymással, megszűrték egymás munkáit, hozzászóltak a forgatókönyvekhez. Én még mindig próbálom a barátaimmal megnézetni a musztereket, a próbafelvételeket, kikérem a tanácsukat. Ez ma már nem jellemző, teljesen atomizálódtak a mai rendezők. A fiatalok és az öregek is magányos farkasként csinálják a filmjeiket” – jellemezte Bacsó Péter a magyar filmszakmát az fn24.hu portálnak 2008-ban.
Bacsó Péter 5 éve, 2009. március 11-én halt meg. 1928. január 6-án született Kassán, édesanyja Palotai Boris író. A család a negyvenes évek elején költözött Budapestre. 1950-ben kapta kézhez rendezői diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és azonnal dramaturgi állást kapott a Filmgyártó Nemzeti Vállalatnál (későbbi Hunnia Filmstúdió). Legsikeresebb akkori munkája a Fábri Zoltán rendezte 1958-ban készült Édes Anna című film forgatókönyve.
Rendezőként 1963-ban mutatkozott be a Nyáron egyszerű című lírai alkotással, amely az akkori fiatalok életével, gondolataival, viselkedésével foglalkozott. Hasonló témájú volt a Szerelmes biciklisták (1965), a Nyár a hegyen (1967), mintegy előkészítve a komorabb hangvételű, a fiatalok öngyilkossági hajlamának mozgatórugóit kutató Fejlövést, amely aztán meghozta számára az igazi kiugrást.
A saját stílusára, a szatírára a hatvanas évek végén készült munkáiban talált rá. Az 1969-ben forgatott A tanú, amely a koncepciós perek dermesztő világát ábrázolta tragikomikus felfogásban, tíz évig porosodott dobozában. A sokáig csak zárt vetítéseken bemutatott alkotás végül óriási sikert aratott, és a mai napig kultuszfilmnek számít. Bacsó Péter számára a „feloldozást” A tanú 1981. évi cannes-i sikere jelentette. A szatíra folytatását Pelikán gátőr rendszerváltás utáni kalandjaival Megint tanú címmel 1994-ben forgatta le.
„Pelikán József: Ez citrom!
Virág Árpád: Narancs.
Pelikán József: Citrom!
Virág Árpád: Nem nyitok vitát.”
A hetvenes években érdeklődése aktuálpolitikai kérdések felé fordult: Kitörés (1970), Jelenidő (1971), Harmadik nekifutás (1973). A szatirikus hangvétel folytatódik az Ereszd el a szakállamat (1975), a Ki beszél itt szerelemről (1979) című alkotásaiban. Az ötvenes évek személyi kultuszának szatirikus megjelenítése, a Te rongyos élet (1983) ismét remekmű lett.
További filmjei a Hány az óra, Vekker úr? (1985), a Titánia, Titánia (1988), a Sztálin menyasszonya (1990). A kilencvenes évek Magyarországának kaotikus állapotairól szól a Balekok és banditák (1997), és Karády Katalinnak állít emléket a Hamvadó cigarettavég (2001). A De kik azok a Lumnitzer nővérek? című vígjátékának (2006) főszereplője két étteremkritikus. Utolsó filmje a Majdnem szűz című munkája (2009) egy intézeti lány prostitúcióból való kitöréséről szól, a forgatókönyvet is ő írta.
Filmjeit több fesztiválon is elismerték: 1968-ban a Nyár a hegyen elnyerte a San Sebastian-i filmfesztivál Ezüst Kagyló Díját, a Forró vizet a kopaszra 1972-ben a Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját kapta.
A hatvanas évek végétől a Dialóg Stúdió helyettes vezetője, majd 1982-es nyugdíjba vonulásáig vezetője volt, és több mint ötven éven át oktatott. Tevékenységét 1972-ben érdemes művész, 1983-ban kiváló művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, 1998 óta birtokosa a Magyar Köztársaság középkeresztjének, 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere lett, 2006-ban a Budapest Díszpolgára elismerésben részesült, 2007-ben kötet jelent meg munkásságáról (Bacsó Filmkönyv), 2008-ban megkapta a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját és a Hazám-díjat. Fél évszázados munkásságáért 2009. január végén még átvehette a magyar filmkritikusok Életműdíját, nem sokkal később, március 11-én hunyt el.
