„Élj úgy, mintha ez lenne az utolsó napod, dolgozz úgy, mintha nem lenne szükséged a pénzre, és táncolj úgy, mintha senki sem látna”. Bob Fosse megújította a táncos-zenés filmeket, koreográfiái egyéniek és csak rá jellemzőek voltak.
Huszonöt éve, 1987. szeptember 23-án halt meg a Broadway legendája, az amerikai Bob Fosse, Tony- és Oscar-díjas táncos, koreográfus, rendező, akinek nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Kabaré és a Mindhalálig zene.
Robert Luis Fosse 1927. június 23-án született Chicagóban. Már kiskorában a tánc izgatta a legjobban, középiskola után egy barátjával lépett fel Chicago környékén. Egyik burleszkjükre a hadsereg illetékesei is felfigyeltek, így Fosse-nak be kellett vonulnia, s a csendes-óceáni térségben állomásozó amerikai katonákat szórakoztatta. Fiatal művészként még arról álmodozott, hogy ő lesz a következő Fred Astaire, ezért leszerelése után Kalifornia, Hollywood felé vette az irányt. Az 50-es évek elején sikerült is bejutnia hollywoodi produkciókba, 1953-ban mindjárt három filmben is szerepet kapott, a kritikusok érdeklődését azonban csak a Csókolj meg, Katám, pontosabban annak Fosse által koreografált jelenete keltette fel. Ám nem volt megelégedve nyúlfarknyi szerepeivel, így visszatért New Yorkba, ahol végül is rámosolygott a szerencse
A következő évben New Yorkban saját színházi koreográfiával mutatkozhatott be. A Broadway olyan sikereket köszönhetett neki, mint a Pippin, a Chicago vagy a Damn Yankees című musicalek, amiben elsősorban Gwen Verdon elragadó alakítása miatt maradt meg a nézők emlékezetében, bár Fosse maga is feltűnt a darabban egy emlékezetes mambó erejéig.
Ettől kezdve a géppuskalábú Verdon Fosse csaknem minden produkciójában (New Girl in Town, Redhead) főszerepet kapott. Lassacskán a Broadway akkorra már legkedveltebb színpadi párosának kapcsolata új dimenziókba lépett: 1960-ban összeházasodtak. Fosse sajátos innovatív dzsessz táncstílusa különlegessé és rögtön felismerhetővé tette munkáit, a repertoárból a szexualitásra utaló és a meglepetésszerű elemek sem hiányoztak. Fosse a kalapot és a kesztyűt sem hagyta a fogason, amikor színpadra lépett, a védjegyévé váló fehér kesztyűt egyszerűen csak azért viselte, mert ki nem állhatta a kezeit.
Az ötvenes évek végén színpadi rendezőként is debütált. Első filmjét egy évtizeddel később forgatta: először a színpadon már nagy sikert aratott Sweet Charityt vitte filmre, második szélesvásznú alkotása az 1972-ben készült Kabaré volt. Az örökzöld filmmusicalt nyolc Oscar-díjjal tüntették ki, s abban az évben a Tony- és az Emmy-díjat is Fosse kapta.
A világhíres amerikai táncos-színész-koreográfus Bob Fosse viszonylag kevés filmet készített, de művei, köztük a Kabaré, a modern musical egyik alapkövévé vált. A Broadway-musical adaptációja nem csak óriási kassza- és közönségsiker lett, hanem új stílust is teremtett, a drámai musicalt, ami véget vetett a korábbi, csupán szórakoztatásra szánt musical korszakának. Fosse a varieté-énekesnő és egy angoltanár bonyolult szerelmi történetét történelmi keretbe helyezi. Míg a berlini lakosság az éjszakai lokálban mulat, egyre erősödik a barnaingesek terrorja… A film, ami 1972-es bemutatásakor Liza Minnellinek világhírnevet hozott, aprólékos munkával idén felújították, s visszakapta régi csillogását.
Következő filmjét, az 1974-es Lenny-t szintén jelölték Oscarra, de Fosse-nak üres kézzel kellett távoznia a gáláról. A hatalmas terhelés és a feszített munkatempó lassan kezdte aláásni egészségét. 1975-ben egy próbáról szívinfarktussal szállították kórházba. A produkció végül is elkészült, de egészsége mellett Fosse házassága is tönkrement.
All That Jazz
Az 1979-es Mindhalálig zene (All That Jazz) viszont újabb Oscar esőt hozott: Fosse önéletrajzi ihletésű filmje négy kategóriában nyert, majd a cannes-i filmfesztiválról is díjjal tért haza. A film egy rendező-koreográfus bizarr története, akinek a színpad, a zene, a „show-biznisz” az élete-halála. Ő a nyughatatlan, örökös lázban levő művész, aki még a saját halálát is revüjelenetként éli meg. Joe Gideon, a sikeres musicalrendező, a Broadway ünnepelt sztárja már számtalan darabot állított színre, s táncosként, színészként és koreográfusként egyaránt sikert sikerre halmozott. Ő azonban kétségbeesetten igyekszik megőrizni ifjonti lendületét, hogy tartsa a tempót a felgyorsult világgal és a „nonstop” életvitelű fiatalokkal. Egyre jobban rákap az ajzószerekre, s szinte álomként éli meg, ahogy minden felbolydul körülötte…
A rendező utolsó filmje az 1983-ban készült Egy aktmodell halála volt, amely a híres-hírhedt kanadai születésű modell és színésznő, a fiatalon elhunyt Dorothy Stratten (Mariel Hemingway) életét elevenítette meg. Bármily ambíciózus is a lány, azért sebezhető. Egy szélhámos fedezi fel, aki szeretője lesz és gátlástalanul hajszolja a siker felé. Ez volt az egyetlen filmje, amely komolyan megosztotta a szakmát és a kritikusokat.
Fosse magánélete korántsem volt csillogó. Háromszor nősült, hosszabb ideig élt együtt Ann Reinking, majd Jessica Lange amerikai színésznőkkel. Ahogyan azt az 1979-es, önéletrajzi ihletésű filmjében, a Mindhalálig zenében előrevetítette, Fosse percekkel azelőtt halt meg szívroham következtében hatvanévesen, hogy a függöny felgördült az Édes Charity újból színpadra tűzött, bemutató előadásán 1987. szeptember 23-án Washingtonban. Művészi hitvallása így szólt: „Élj úgy, mintha ez lenne az utolsó napod, dolgozz úgy, mintha nem lenne szükséged a pénzre, és táncolj úgy, mintha senki sem látna”.
Felhasznált irodalom: MTI anyaga
