„Miért nézem az életet mindig ablakon át?” A személyiség, az értelem és az érzelem alakíthatóságának intenzív kutatása, az ezzel kapcsolatos kíváncsiság és tudásvágy nem csillapodott Daniel Keyes Virágot Algernonnak megjelenése óta. Kérdések és válaszok mindig felmerülnek.
„Azelőtt kinevettek, lenéztek a tudatlanságom és nehéz felfogásom miatt; most gyűlölnek a tudásom és értelmem miatt. Miért? Az isten szerelmére, hát mit akarnak tőlem?!”
„A sor háromszor körbeérte a háztömböt. Ajándékokat, virágot, édességet, leveleket hoztak, én meg csak ültem ott és arra gondoltam, úgy érzem magam, mintha rocksztár lennék” – mesélte egy tokiói dedikálásról Daniel Keyes a Locus Magazinnak 1997 júniusában. 30 ország, 27 nyelv, 5 millió példány – a Virágot Algernonnak című könyv számokban. A regény, Daniel Keyes másik három történetével együtt most ismét az olvasók kezébe kerülhet új kiadásban. A pszichológus-író egyik, 2009-ben megjelent, magyarul még nem olvasható regénye, egy pszichológiai thriller is a sorozat része lesz.
A pszichében kóborló ember történetei
Daniel Keyes amerikai író 55 évvel ezelőtt vetette papírra a Virágot Algernonnak történetét – igaz, akkor még csak novellaként -, amelyet később regénnyé dolgozott át, s amely világszerte ismertté és népszerűvé tette. Az írásért először Hugo- (a sci-fi műfajának rangos elismerése), majd Nebula-díjat is kapott, regénye 5 millió példányban kelt el, 30 országban, 27 nyelven, film és musical is készült belőle, s a mai napig játsszák színházakban, Magyarországon is. A Broadway-musical színpadra állításakor – Keyes elmondása szerint – meg akarták változtatni a történet végét, de ő ezt így kommentálta: „még senkinek sem sikerült megváltoztatni ezt a befejezést, és én ennek örülök!” A történet a legkevésbé sem szorult változtatásra, amit az is bizonyít, hogy az 1968-ban készült film főszereplője, Cliff Robertson Oscar-díjat kapott az alakításáért.
Az 1927-ben született amerikai Keyes pszichológiát és irodalmat hallgatott az egyetemen, majd a tanítás mellett – Kurt Vonneguthoz hasonlóan – sci-fi- és horrortörténeteket írt , képregényekkel foglalkozott, otthonosan mozogva ezekben a műfajokban. 1959-ben írta meg az értelmi fogyatékos Charlie Gordon történetét, aki egy tudományos kísérlet eredményeképpen különleges intelligenciára tesz szert, s ezzel teljesen megváltozik az élete, tapasztalása, az emberekhez való viszonya, képességeivel messze túlnő a környezetén. Végül azonban – a kísérlet korábbi alanyához, Algernonhoz, az egérhez hasonlóan – Charlie is leépül, régi önmaga lesz. A regény hatalmas siker lett, az emberi természet és psziché mélységeit megmutató, a tudományos fejlődés és kísérletezés lehetőségének fizikai és morális korlátait feszegető írás, amely nem mellesleg egy megindító történet is vágyakról, lehetőségekről, félelmekről, szeretetről, elfogadásról, gyarlóságról. Persze a siker nem volt osztatlan. A regényben megjelenő szerelmi szál és a szexuális tartalmú jelenetek miatt, valamint a mentális betegségeket feszegető – sokak számára kényes – témája okán volt olyan iskola és könyvtár, ahol betiltották. Ugyanakkor a mindenkinek – beleértve a fogyatékkal élőket – egyenlő jogokat követelő, és a hatvanas években egyre hangosabb polgárjogi mozgalmak számára páratlan muníció volt a történet. Keyes sztorija ráadásul – a hidegháborús időszak eszelős technológiai költései és kísérletezgetése közben – arra is figyelmeztetett, hogy a tudomány fejlődése érdekében nem lehet feláldozni az embert.
Amit talán kevesen tudnak a regényről, hogy az alapötlet 1945-ben fogant meg Keyes agyában, amikor a metrón ülve épp az egyetemre tartott. Az emblematikus nevet egy költőtől, Algernon Swinburne-től kölcsönözte, mert rendhagyónak gondolta a keresztnevét. De ezt követően még több mint tíz év kellett, hogy összeálljon a fejében a teljes sztori. Évekkel később, 1957-ben, amikor speciális igényű gyerekekkel foglalkozott, az egyik tanítványa azt kérdezte tőle, hogy ha nagyon igyekszik, keményen tanul és év végére elég okos lesz, akkor „normál” osztályba kerülhet-e. A kérdés nyomot hagyott Keyesben, olyannyira, hogy két évvel később megírta a regény alapjául szolgáló novellát. A szerkesztője rá akarta venni, hogy happy end legyen a történet vége, Charlie megtarthassa az intelligenciáját, megnősüljön és boldogan éljen, de az író elutasította ezt az ötletet.
A rövid ideig a divatfotózással is kacérkodó, ma 86 éves író másik népszerű és hazánkban is ismert regénye Az ötödik Sally. Ebben egy többszörösen hasadt személyiségű nő történetét meséli el. Az 1980-ban írt történet hősnőjében több személyiség is lakozik, amelyek felváltva veszik át az irányítást az asszony életében. A címadó Sally jámbor és félénk, Bella érzéki, Nola intellektuális, Derry nagyon jóindulatú, míg Jinx ijesztően agresszív. A disszociatív személyiségzavarral küzdő nő nem érti, mi történik vele, és dr. Ash pszichiáter lesz az, aki megpróbálja a gyerekkorban meghasadt személyiség darabjait összeilleszteni, „kibékíteni”. Persze az orvosnak is megvan a maga története, tragédiába torkollott házassággal, szakmai kiégéssel. Orvos és betege is nagy feladat előtt áll.
„A radioaktív fertőzés félelmetes és szokatlanul provokatív téma, és Keyes tökéletes mesterségbeli tudással beszéli el a történetet” – így ajánlotta a Washigton Star az 1968-ban íródott Érintés című regényt, amely 22 évvel előzte meg Az ötödik Sallyt. A Herald Advertiser pedig azt írta: „A regény, amely könnyen egyfajta tudományos-fantasztikus thrillerré válhatott volna, valójában egy nagyon is emberi történet az érzelmek hullámzásával, és ez sokkal fontosabb aspektusa, mint a radioaktív sugárzás.” A történet szerint egy pár, akik éppen a gyermekvállalásra készülnek, sugárfertőzöttek lesznek, ahogy szinte minden és mindenki a városban, ahol élnek. A fertőzéshez ugyanis elég csupán egy érintés. A történet azonban ennél sokkal többről szól. Keyes arról ír, a félelem és gyűlölet a fizikai veszély mellett hogyan mérgezi és fertőzi meg a mindennapokat, a lelkeket. S ott van még a kínzó és fájdalmas kérdés is, a várt – a baleset előtt fogant – gyermek, a vágyott szép jövő vajon milyen lesz.
Közel 40 évvel később Keyes pszichológai és írói jártasságával és tapasztalatával újra a jelenre reflektál egy izgalmas történetbe helyezve az elme és a valóság játékát. A Jóslatok az őrültek házából (The Asylum Prophecies) című regényét csupán néhány évvel ezelőtt, 2009-ben írta, s magyarul most jelenik meg először. A pszichológiai thriller műfaját választotta a történetmeséléshez, amelyben van elmegyógyintézet, emberrablás, egy terrortámadás veszélye, s persze egy olyan főhős – a személyiségzavarral küzdő Raven – , aki megakadályozhatná a tragédiát. A megoldás kulcsa – vagy inkább titka – azonban az öngyilkossággal is próbálkozó lány tudatalattijában rejtőzik, ahova egy elszánt ügynök igyekszik „alászállni” és megtalálni a megoldást, miközben a lánynak is minden erejét össze kell szednie, hogy szembeszálljon fogvatartóival, akik szerint olyan tudás és információ birtokában van, amely nem kerülhet napvilágra.
A személyiség, az értelem alakíthatóságának, az érzelmek forrásának intenzív kutatása, az ezzel kapcsolatos kíváncsiság és tudásvágy nem csillapodott a Virágot Algernonnak megjelenése óta. Keyes történeteinek népszerűsége abban is rejlik, hogy az ember, a humánum, a lélek, a szellem tiszteletben tartásával mesél és kalauzol az elme labirintusában. A mindenkori valóság történéseibe szőve a mindenkit foglalkoztató kérdéseket és válaszokat.
Kovács Andrea
Könyvjelző
