„Mert mi is az emberi lélek? Láng.” Gösta Berling történetével elindult Selma Lagerlöf lenyűgöző pályája, a Nils Holgersson csodálatos utazásával pedig a világirodalom egyik legnépszerűbb írónőjévé vált.
„Magasrendű idealizmusa, élénk képzelete és szellemi érzékenysége elismeréséül” Selma Lagerlöf a nőírók közül elsőként kapott irodalmi Nobel-díjat 1909-ben. Nagy múltú földbirtokos nemesi családban született 1858. november 20-án Marbackában. Háromévesen gyermekbénulást kapott, járni csak nehezen tanult meg és később is bicegett. Szülei még a széltől is óvták, iskola helyett odahaza tanult magántanárok és mesélő kedvű anyai nagyanyja segítségével. Később Stockholmban tanítónői oklevelet szerzett, majd állást vállalt egy leányiskolában. 1891-ben egy folyóirat pályázatán első díjat nyert a Gösta Berling története első fejezetével; a teljes regény a svéd újromantika legnépszerűbb alkotása lett.
1894-ben a Láthatatlan láncok című elbeszéléskötettel jelentkezett, egy év múlva elnyerte a Svéd Akadémia ösztöndíját, ami lehetővé tette számára, hogy csak az írásnak szentelje magát. 1894-ben ismerkedett meg a gazdag zsidó kereskedőcsaládból származó Sophie Elkan írónővel, aki élete legnagyobb szerelme lett. A barátnők 1899-1900 telén Egyiptomban és Palesztinában tartózkodtak, ez az élmény ihlette Lagerlöf Jeruzsálem című kétkötetes regényét, amelyet sok kritikus pályája csúcsának tart. 1996-ban Bille August készített belőle megrázó erejű filmet. A Gösta Berling történetét 1924-ben az akkor 19 éves Greta Garbóval a főszerepben filmesítették meg.
Gösta Berling története
A Gösta Berling története a modern kor hajnalán született, a Svédországban középnyugati régiójában fekvő, ritkán lakott värmlandi hegyvidék jellegzetességeivel és legendáival átitatott regény mégis a emsemondás kúriákkal, gyönyörű asszonyokkal, gáláns férfiakkal és különös, romantikus kalandokkal teli őszi hagyományát eleveníti fel. Selma Lagelöf svéd meséket és legendákat szőtt bele a patriarchális társadalom vidéki életének realisztikus ábrázolásába.
Benedek Marcell fordítása 1912-ben jelent meg, s a gyors itthoni siker titkát Szerb Antal így jellemzi: „A könyv varázsa egy kevéssé Krúdy Gyuláéra hasonlít. Itt is egy gavalléros, úri világ elevenedik fel, a nemesi életformának csak szépségét és költőiségét látjuk, árnyoldalai nélkül. Tizenketten vannak a gavallérok, és úgy járnak-kelnek a világban, mint Arthur király tizenkét lovagja. Gösta Berling alakját apollói ragyogásba vonja az, hogy az írónő érezhetően szerelmes belé, és elhalmozza minden fényességgel, amit a női képzelet a férfira láthat.”
Az Ekeby uradalom nagylelkű és vendégszerető gazdája egy őrnagy felesége, aki az udvarház „agglegén-szárnyában” szállást ad tizenkét otthontalan „gavallérnak”. A csapat vezére a jóképű és romantikus Don Juan, valójában elcsapott pap, Gösta Berling. A férfiak a lovagiasság és a széptevés régimódi, hagyományos értékeit képviselik, ugyanakkor gyönge jellemek, akik veszedelmesen elkötelezték magukat a bohém élet és a folytonos tivornyák mellett. Az ördög helyi képviselőjével, a gonosz lelkű Sintrammal szövetségre lépve kilakoltatják az őrnagynét, s a gavallérok egy évre birtokba veszik az uradalmat, amely így hamarosan csődközeli állapotba kerül. Fantasztikus események követik egymást a regényben, az Ekebyben rendezett nagy bál leírása pedig mára klasszikussá vált, sokat idézett, fordulatos drámai epizód.
Benedek Marcell szerint a Göste Berling írója látja hősének, az iszákos papnak emberi gyöngeségeit, nem is titkolja, még csak nem is szépíti, egyszerűen megérti és megbocsátja.
Lagerlöf egy aranykort kívánt felidézni, de szántékától eltérítette élénk érdeklődése az emlékezet képei és a valóság természete iránt. A regény stílusa régimódi, allegorikus és kissé mesterkélt, így ma nehezebb olvasni, de a nyitójelenet, amelyen a szerző a főhős elmeállapotát és alkoholfüggőségét jellemzi, már az emberi elmére összpontosító modern regény képét előlegezi meg.
Fotó: Nobelprize.org, Wikipédia
