A Virágot Algernonnak szerzője csaknem harminc évvel első regényének megírása után ebben az izgalmas pszichológiai thrillerben is az elme titkait kutatja.
A 9/11 utáni paranoiás világba helyezi legutóbbi regényét a Virágot Algernonnak világhírű írója, az 1927. augusztus 9-én született és 2014. június 15-én elhunyt Daniel Keyes. A Jóslatok az őrültek házából egyszerre sodró lendületű kémtörténet és finom vonásokkal felrajzolt pszichológiai esettanulmány egy tudathasadásban szenvedő fiatal lányról, aki akarata ellenére egy olyan terrorista összeesküvésbe keveredik, amely mellett az ikertornyok lerombolása is eltörpül.
Raven Slade gyakran megfordul apja elmegyógyintézetében – a borderline személyiségzavarral küzdő lány épp lábadozik legutóbbi öngyilkossági kísérlete után, és keresi a visszautat a valóságba. Raven folyamatosan küzd érzelmeinek törékenységével és a világ mozaikokra hulló követhetetlenségével, a véletlennek köszönhetően azonban egy olyan titok terhét is cipelnie kell, amely rossz fülekbe jutva katasztrofálisabb következményekkel járna, mint az ikertornyok elleni támadás.
A görög N17 terrorcsoport, az Iráni Népi Mudzsahedek és az FBI versenyt fut egymással, hogy megkaparintsák a lány tudatalattijában rekedt terrorakciótervet. Amíg mindenki a rejtélybe kódolt üzenet megfejtésén dolgozik, Raven az iszlám hit és a görög mítoszok világába téved, és saját fojtogató emlékei sötétjében tapogatózik. Vajon sikerül-e megtalálni a kulcsot, amely felszínre hozhatná az eltemetett információt, mielőtt túl késő lenne?
Egy őrült világ őrült megmentője
Raven Slade – avagy életének másik felében Nikki – békésen éli az elmebetegek életét egy athéni elmegyógyintézetben. A családias hangulatot az is fokozza, hogy az intézményt apja vezeti.
Az egyik teljesen átlagosan induló hétköznap azonban váratlan fordulatot vesz: az elmegyógyintézetbe marxista terroristák törnek be, és bár szintén az intézmény vendégszeretetét élvező elvtársukat nem sikerül kiszabadítani, az Egyesült Államok ellen tervezett merénylet kódolt információinak véletlenül a birtokába jutó Ravent azonban igen. Megindul a hajsza: Raven/ Nikki nyomában több titkosszolgálat lohol, miközben az egyes terrorista csoportok is marakodni kezdenek az értékes zsákmányon.
Elsőre nem sok hasonlóságot lehet felfedezni a Daniel Keyes világhírt hozó, Magyarországon a mai napig népszerű Virágot Algernonnak című könyve és e regény között. Míg Keyes 1966-ban született remekműve intenzív lélektani dráma minimális külső cselekménnyel, a Jóslatok az őrültek házából vérbeli kémtörténet óriási tempóban elbeszélve, robbantásokkal, gyilkosságokkal megspékelve. A mind időben, mind témájában elütő két művet viszont összeköti, hogy Keyes több mint félszázadra visszatekintő írói munkásságának középpontjában végig az emberi elme tanulmányozása állt, legyen szó a Virágot Algernonnak időlegesen emberfeletti intelligenciát kapó főszereplőjének, Charlie Gordonnak a feljegyzéseiről, avagy az egy elmegyógyintézetből egy egész világra kiterjedő összeesküvés középpontjába kerülő Raven Slade-ről.
A Jóslatok az őrültek házából szerves folytatása annak az életműnek, amely az emberi elme mélységeibe és rendellenességeibe vezet be minket. Az Algernon még azt mutatja be, miként változtatja meg a világot körülöttünk elménk állapota. Az 1980-ban megjelent, Magyarországon is népszerű Az ötödik Sally pedig már az irodalomban először ábrázolja hitelesen a disszociatív személyiségzavart, avagy hétköznapi – és némileg pontatlan – nevén a tudathasadást. Keyes előbb lett pszichológus, mint író: 1950-ben szerezte meg pszichológus diplomáját, majd néhány hónappal később kezdett el a kultikus képregény magazin, a Marvel Science Stories szerkesztőjeként és írójaként dolgozni. A Virágot Algernonnak is képregény sztorinak indult, ám a fiatal író – helyesen – arra jutott, hogy ebben a történetben nagyobb potenciál rejlik.
A Jóslatok… esetében a veterán szerző a zsánerirodalomban megszerzett ismereteit ötvözi a pszichológiai regénnyel. Ez a regény is kordokumentum: míg az Algernon a hidegháborús hisztériában az embert bedaráló tudományos teljesítménykényszer problémáját feszegette, a Jóslatok… a 9/11 utáni, szorongással és paranoiával teli mai világot ábrázolja klinikai pontossággal.
Ez a világ épp olyan széttöredezett és bizonytalan, mint Raven Slade elméje. A morális dilemmák is hasonlóak.
Charlie Gordon esetében a fő kérdés az, hogy kockára lehet-e tenni egy ember életét, lelki békéjét a tudományos fejlődés érdekében. A mentálisan visszamaradott Charlie úgy köt fausti alkut, hogy nem lehet tisztában a következményekkel.
A létfontosságú információt pszichózisa falai mögött rejtegető Raven esetében a „felsőbb” érdek kerül kibékíthetetlen ellentétbe az orvosi etikával: megengedhető-e, hogy egy súlyos mentális betegségben szenvedő páciens állapotát azért rontsuk talán visszafordíthatatlanul, hogy megszerezzük az elméjében rejlő tudást? Az etikai problémák boncolása mellett a Jóslatok az őrültek házából elsősorban kémregény, amelynek élvezeti értékét nagyban növeli a gazdag történelmi-társadalmi kontextus.
Keyes nagyon helyesen nem az unalomig ismert szélsőséges iszlamista terroristaszervezetekből indul ki, hanem egy a köztudatban mostanság nem annyira ismert szélsőbalos görög csoportból, az N17-ből. A szerző izgalmas és plauzibilis összeesküvés elméletet kanyarít a marxista terroristák köré; a regény legerősebb részei az élénk színekkel életre keltett Athénban játszódnak, ahol Keyes nagy tudással és kreativitással szövi bele a konspirációba a gazdag ógörög mitológiát. A történet végig magas fordulatszámon pörög, egy percre sem ül le. A tempó néha talán túl sűrű is: jó lenne mélyebben elmerülni Raven/ Nikki tudatában, ahogy megpróbál értelmet találni a körülötte lévő, folyton változó, zűrzavaros világban. Bár a Jóslatok… már csak műfaja miatt sem lehet annyira elmélyült mű, mint a Virágot Algernonnak, avagy Az ötödik Sally, Daniel Keyes ebben a könyvben is megmutatja, hogy az emberi elmének kevés avatottabb értője van az irodalomban, mint ő.
Utazás elménk körül
Elménk működése és a mentális betegségek már az irodalom hajnala óta foglalkoztatták az írókat. Az őrület felbukkan már Szophoklész drámáiban is. A Hamlet központi kérdése a dán királyfi valódi, avagy szimulált őrülete, Don Quijote egy általa kitalált alternatív valóságban tévelyeg a regény lapjain, s kérdés, hogy Dosztojevszkij Félkegyelműje valóban őrült-e, vagy csak más, mint a többiek. Az elmúlt bő egy évszázadban azonban a mentális rendellenességek ábrázolása újabb dimenziókat nyert, miután a tudomány fejlődése révén egyre többet tudunk elménk működéséről. Sigmund Freud korszakváltó munkássága a magyar irodalomban is mély nyomot hagyott, elég csak az idegorvosként is dolgozó Csáth Gézára gondolnunk. Az orvostudomány eredményei Freud után is utat találtak az irodalomba, köszönhetően az olyan tudományos téren is felkészült szerzőknek, mint Daniel Keyes. Ezzel együtt az írói érdeklődés fókusza is megváltozott, egyre több az olyan próbálkozás, amikor a mentális betegségeket belülről próbálják ábrázolni a szerzők.
Keyes munkássága mellett mindenképpen említést érdemel az angol Mark Haddon díjnyertes regénye, A kutya különös esete az éjszakában (Európa Könyvkiadó) is, amely egy autizmusban szenvedő tinédzser szemén keresztül ábrázolja a világot. Az irodalom felelőssége óriási ezen a téren, hiszen olyanoknak ad hangot, akik képtelenek kommunikálni az őket körülvevő világgal.
Az íróknak más szempontból is nagy a felelősségük: előfordult már, hogy egy-egy mentális betegséget a közvélemény egy pontatlan irodalmi mű miatt ismer félre. Eklatáns példája ennek Louis Stevenson klasszikusa, a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete, amelyben bár a személyiséghasadást egy vegyszer okozza, nem pedig mentális elváltozás, a mai napig hajlamosak vagyunk a tudathasadást a „jó” és a „rossz” ének harcaként elképzelni.
Stemler Miklós
Könyvjelző
