120 éve, 1902. március 23-án halt meg Tisza Kálmán miniszterelnök, a dualizmus kori Magyarország meghatározó politikusa, aki az ország történetében leghosszabb ideig, tizenöt éven át töltötte be a kormányfői posztot.
„Minden gerinc vagy meghajlott, vagy megropogott a kemény keze alatt. A generális így akarja, hát így kell lenni. Úgyszólván ő vitte mind a nyolc miniszteri tárcát, s ő gondolkozott, ő beszélt egész pártja helyett” – írta róla Mikszáth Kálmán.
Nemesi családból származott, a família vagyonát megalapozó őse még I. Rákóczi György fejedelemtől kapott birtokot az Alföldön. Édesapja Bihar megye főjegyzője, majd főispáni helytartója, édesanyja a szintén nemesi származású Teleki Júlia volt, így négy fiuk jelentős résszel bírt mindkét család vagyonából. Tisza Kálmán szülei második gyermekeként született Geszten 1830. december 16-án. Gyerekkorát az itteni birtokon és Nagyváradon töltötte, nevelője az Akadémia egyik alapítója, Szőnyi Pál volt. Apja hamar felfigyelt másodszülött fia kiváló képességeire, s tőle várta a család még magasabbra emelkedését. Szőnyi Pál az 1848-as kormány megalakulásakor Tisza Kálmánt is magával vitte a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba, ahol a mindössze 18 éves fiatalember előbb titkárként, majd fogalmazóként tevékenykedett.
Az Országos Honvédelmi Bizottmányt Debrecenbe is követte, a szabadságharc utolsó szakaszában bátyjával együtt belépett a nemzetőrségbe. A fegyverletétel után a négy Tisza-fiú külföldre menekült, közel két éven át tartó emigrációjuk során Anglia mellett bejárták Németországot, Belgiumot és Franciaországot is. Apja halála után Kálmán vette át a birtok irányítását, de emellett rá hárult a nagyszalontai református egyházmegye gondnoksága is. Politikai karrierje is ekkoriban vette kezdetét, az egész ország felfigyelt nevére, amikor sikerült elérnie, hogy az 1859-es kormányrendelettel szemben – ami a két református egyház átszervezéséről határozott – az addigi egyházszervezet maradjon meg.
1860. július 21-én a nyírbaktai Degenfeld-kastélyban Tisza Kálmán feleségül vette gróf Degenfeld-Schomburg Ilonát (1839-1913) Degenfeld Imre, a tiszántúli református egyházkerület főgondnokának és bökönyi Bek Paulinának leányát, akitől négy gyermeke – egy leány és három fiú – született. Fiúgyermekei testvérének, a gyermektelen Tisza Lajosnak a grófi rangját örökölték, Tisza Lajos kívánságára, 1898-ban.
Népszerűsge csak nőtt, amikor az „októberi diploma” ellenzőjeként lépett fel, amely az osztrák birodalmi tanács alá rendelte a magyar törvényhozást: Tisza tiltakozásul nem fogadta el a főispáni kinevezést. Az 1861-ben összehívott országgyűlésben első alelnökké választották, nagybátyja halála után a Határozati Párt vezetését is átvette. A kiegyezéshez vezető úton Tisza nem támogatta Deák nézeteit, a közjogi kérdés mentén tagolódó magyar politikai életben a kiegyezést ellenzők közé tartozott. Az ő vezetésével felálló, az egykori Határozati Párt szellemiségét tovább vivő Balközép Párt az 1865-ös országgyűlésben 95 honatyával képviseltette magát. A kiegyezés ellenzői elfogadták ugyan a Habsburg birodalomhoz való tartozás tényét, de céljuk a birodalmon belüli függetlenség megteremtése volt.
Tisza Kálmán 1868. április 2-án a nevezetes „bihari pontokban” ismertette programjának főbb elemeit: a delegációk és a közös minisztériumok megszüntetését, a független kereskedelem és pénzügy megteremtését és az önálló nemzeti hadsereg felállítását. Tisza és pártbéli legfőbb harcostársa, Ghyczy Kálmán programja jelentős népszerűséget hozott a kormányzó Deák-párt ellenzékének, és a „48-asoktól” is hódított el szavazatokat. Az egyre erősebbé váló Balközép Párt 1875. március 1-jén egyesült a meggyengült kormánypárttal, létrehozva a Szabadelvű Pártot, amely közel három évtizeden át maradt kormányon. A Szabadelvű Párt megteremtette az arisztokrata nagybirtokos osztály, a középnemesi nagy- és középbirtokosi réteg, valamint az egyre erősödő nagytőkések egységét. Tisza 1875 októberében vette át a miniszterelnöki teendőket Wenckheim Bélától, akinek kormányában addig belügyminiszterként tevékenykedett.
Kormányfőként végig biztos parlamenti többséget tudhatott maga körül, művészien lavírozott pártjának egyes frakciói között, így fenn tudta tartani az egységet. A személyétől függő képviselők tömegét gunyorosan csak mamelukokként emlegették, mivel a honatyák minden tervezetet megszavaztak, amit a kormány az országgyűlés elé terjesztett. Tisza „a bihari pontokat szögre akasztva” folytatta a modern közigazgatás kiépítését, a kormány élén állva immár a centralizáció mellett lépett fel. Megszüntette a feudális kiváltságokat, így a szabad kerületeket, csökkentette a törvényhatósági joggal felruházott városok számát. Közigazgatási reformja ugyanakkor csak részben volt sikeres, a vármegyerendszer továbbra is sok feudális vonást őrzött, s Tisza a tönkremenő kis- és középbirtokosi dzsentriréteget is ide mentette át.
Megszervezte a számvevőszéket és az adóadminisztrációt, miniszterelnöksége idején fogadták el az új büntetőtörvénykönyvet (Csemegi-kódex), és a Trefort Ágoston nevével fémjelzett iskolatörvényeket. Egységes csendőrséget és fővárosi rendőrséget szervezett, gazdasági programja biztosította a tőkés gazdasági növekedést, állami megrendelésekkel, kedvezményekkel és előnyös jogszabályokkal segítette a hazai ipar fejlődését.
Az ellenzék mindvégig hazafiatlansággal vádolta, amit Tisza nemzetiségellenes intézkedésekkel és magyarosítással igyekezett cáfolni. Külpolitikai téren támogatta Bosznia okkupációját és a hármas szövetség kialakítását.
Kormányzati módszerei és erőszakossága miatt egyre több kritika érte, képviselőiről pedig egyre több korrupciós pletyka látott napvilágot. Bukását végül a véderő-törvényjavaslat okozta: Ferenc József a monarchia bizonytalan külpolitikai helyzete miatt megpróbálta magához vonni a hadsereggel kapcsolatos döntéseket, ami a magyar országgyűlés jogainak megnyirbálásával járt. Tisza Kálmán „hivatalosan” a honossági törvény miatt mondott le, amely javaslata ellenére a külföldön élő díszpolgárokat – így Kossuthot – is megfosztotta 10 év után az állampolgárságuktól, ha nem kérték annak fenntartását.
Tisza 1902-ben bekövetkezett haláláig aktívan politizált, fia, Tisza István miniszterelnökségét azonban már nem élte meg.
„Tisza Kálmán tetemeit márczius 24-ikén délelőtt terítették ki ravatalra a Sándor-utczai gróf Degenfeld- palotának második emeletén, Tiszáék lakásának ebédlőjében. A család nem óhajtotta, hogy a halottat elvigyék a házból s akár a Múzeum, akár az Akadémia csarnokában állítsák föl a ravatalt. A lépcsőzetes ravatalt a teremnek közepén állították föl. Három sor égő gyertya és délszaki növények övezték, a feketével bevont alkotmányt, a melyen görög stilü szarkofágban, üvegfödél alatt fekete díszmagyarban pihent Tisza Kálmán. A ravatal előtt kis párnás asztalkán az elhunytnak rendjelei feküdtek. Délszaki növények övezték a koporsót és lobogó gyertyák. A koszorúk özönét alig birták elhelyezni.” (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1902. márczius 30.)
