Neveztek el róla kisbolygót, tengert, szigetet, krátert, hegyet és gleccsert. Fabian Gottlieb von Bellingshausen tengerész felfedező, a cári orosz haditengerészet tisztje elsőként adott hírt az Antarktisz létezéséről, noha ő maga nem tette lábát a kontinensre.
Fabian Gottlieb von Bellingshausen (orosz néven Faggyej Faggyejevics) 1778. szeptember 20-án született a ma Észtországhoz tartozó Ezel szigeten (mai neve: Szarema). A balti német származású fiú tízéves korában lépett a haditengerészet szolgálatába, a kronstadti kadétiskolában tanult. 1803-1806-ban tagja volt az első orosz földkörüli expedíciónak a Nagyezsda hajón, amelyet Ivan Fjodorovics Kruzenstern vezetett. 1809-ben részt vett az orosz-svéd háborúban.
Az orosz kormány által tervezett első antarktikus kutatóút vezetőjéül Ratmanov kapitányt, a Nagyezsda első tisztjét szemelték ki, ő azonban hajótörést szenvedett, megsebesült és lemondott. Így lett Bellingshausen a Vosztok hajó parancsnoka és az expedíció vezetője.
A másik egység, a Mirnij kapitányának Mihail Petrovics Lazarevet nevezték ki. A két hajó igen különbözött egymástól, a Mirnij nagyobb volt és erősebb építésű, de sokkal lassabb, ezért együtt tartásuk komoly feladatot jelentett. Az expedíciónak kizárólag tudományos feladata volt, a déli sarkvidék környékének feltárása.
1819. július 19-én futottak ki Kronstadtból, novemberben értek Rio de Janeiróba, majd decemberben Déli Georgia szigetére. Bejárták a még ismeretlen délkeleti partot – a másik oldalt Cook írta le 1775-ben – és felfedezték a Traverse szigetcsoportot, amely három vulkanikus szigetből áll.
Ezután érték el a Cook által ötven évvel korábban felfedezett Sandwich-földet, amelyről bebizonyították, hogy szigetcsoport, s Déli Sandwich-szigeteknek keresztelték át. Kimutatták azt a víz alatti vulkáni hegyláncot, amely 2500 km hosszban húzódik a Falkland-szigetektől a Sandwich-szigetekig az Atlanti-óceán délnyugati részén. Ez ma a Déli Antillák nevet viseli.
1820 elején lépték át először a déli sarkkört, a 67,5 szélességi fokot, de a 70-edik fokon túl nem sikerült jutniuk. Többször megközelítették a Keleti (Indiai-óceáni) Antarktiszt, s meg is pillantották a partokat, először a nyugati hosszúság 3-adik foka körül, ezt később a norvégok Martha hercegnő-partnak nevezték el, majd a keleti hosszúság 16-odik fokánál (ez a Ranghild hercegnő-part), harmadszor a keleti 49-edik foknál, Olaf herceg földjénél. Vitatható, hogy ez a kontinens felfedezését jelenti-e.
Az északi szél, amely közelebb vihette őket, a térségben ködöt és havat hozott, a tiszta időhöz viszont kedvezőtlen irányú szél járult, ezért nem tudták a partokat jobban megközelíteni.
Ezután a két hajó elszakadt egymástól, külön-külön vitorláztak északra Tasmaniáig és Sydneyig, ahol találkoztak. Továbbhaladva áthajóztak Új-Zéland két szigete között, a Tuamotou-szigeteknél atollokat és más szigeteket fedeztek fel, ezeket Russian-szigeteknek nevezték el.
Tahitin is jártak, itt is találtak néhány, addig ismeretlen szigetet, majd visszatértek Sydneybe, ahol ötven napot töltöttek. 1820 novemberében az Új-Zélandtól délre fekvő, a déli 54 fokon található Macquarie-sziget érintésével ismét dél felé indultak, és sokkal szorosabb kört vontak az Antarktisz köré, mint Cook.
1821 januárjában a 69. fokig jutottak és ott 22-én földet láttak, melyet I. Péter-földnek neveztek el. Ezt a szigetet, amely a később Bellingshausenről elnevezett tenger közepén fekszik, csak 106 év múlva találták meg újra a norvégok. Később, január 29-én egy 3000 m magas hegycsúcsra bukkantak, ennek környékét I. Sándor-földnek nevezték el. A hegy később a Mount Stephenson nevet kapta.
125 évvel ezután bizonyította be az amerikai Finn Ronne, hogy a Sándor-föld sziget, melyet csatorna választ el a kontinenstől, az Antarktiszi-félsziget nyugati oldalán van. Ezek területek az első ismert szárazföldek a déli sarkkörön belül.
Bellingshausen ezután áthaladt a Drake-szoroson, ahol a Déli-Shetlandok több szigetét fedezte fel, s megállapította, hogy ez 600 km hosszú szigetlánc. 1821 februárjában a hajók állapota miatt hazaindultak és 1821. augusztus 5-én, 751 napos út után érkeztek meg Kronstadtba. Egész útjukon mindössze két embert veszítettek.
Bellingshausen később a balti hajóhad parancsnoka lett, az orosz-török háború során 1828-ban részt vett Várna körülzárásában, ezután kapta tengernagyi kinevezését. 1831-ben szerepet játszott a lengyel forradalom leverésében. 1839-ben nevezték ki Kronstadt kormányzójává.
Bellingshausen expedíciója történetét Két utazás a Déli Jeges-tengeren… című, 1831-ben oroszul megjelent könyvében írta meg. Beszámolója 1902-ben jelent meg németül, 1945-ben pedig angolul, Bellingshausen kapitány utazása az Antarktiszi tengeren címmel, ezért a tudományos világ hosszú ideig csak kevéssé ismerte eredményeit. Az ő nevét viseli ma a Nyugati (Csendes-óceáni) Antarktisz part menti hegyvonulata is.
