A vándorsólyom több évtizednyi szünet után 1997-ben költött újra Magyarországon, ezért az egyesület a 20 éves évfordulóra emlékezve a 2018-as évet a világ leggyorsabb madarának szenteli.
Minden évben kiválasztanak olyan állat és növényfajokat biológusok, természetvédelmi szakemberek, melyekre valamiért fel szeretnék hívni a figyelmet. Így lett idén a 2018-as év madara a vándorsólyom, az év fája a virágos kőris, az év gombája a közönséges süngomba, az év hala pedig a balin. A vándorsólyom (Falco peregrinus) több évtizednyi szünet után 1997-ben költött újra Magyarországon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a 20 éves évfordulóra emlékezve szenteli a világ leggyorsabb madarának 2018-at.
A vándorsólyom az idei év madara
Mint az egyesület keddi közleménye írja, a szédületes sebességéről ismert vándorsólyom az örvös galambnál termetesebb, erőteljes testalkatú, hegyes szárnyú ragadozó. Igazi „világpolgár”, a Föld szárazföldi területeinek jelentős részén fészkel vagy kóborlóként, vonulóként előfordul, a kontinensek közül egyedül az Antarktiszról hiányzik. Bárhol megtelepszik, ahol költésre alkalmas sziklafalat, közepes és nagy testű madárfajok fán épült fészkeit találja. Az egyik leggyakoribb településen fészkelő ragadozómadárként világszerte költ nagyvárosok belső kerületeinek felhőkarcolóin, magas épületein is.
Főként repülő madarakra vadászik, a verébnél kisebb énekesektől a libákon át akár a gémekig. Leggyakoribb zsákmányai a varjú és a seregély méretű madarak. A vándorsólyom a legtöbb sólyomféléhez hasonlóan a nyílt légtérben vadászik. Prédáját rendszerint a magasból indított, erőteljes szárnycsapásokkal gyorsított, akár a 320 kilométer/órás sebességet is elérő támadással kapja el vagy rúgja meg úgy, hogy az sérülten a földre zuhan.
Óriási elterjedési területe miatt a faj pontos világállománya nehezen becsülhető, jelenleg mintegy 100 000 és 500 000 közötti egyedszámra tehető, és világviszonylatban stabilnak tekinthető. Az elsősorban hegyvidéken élő faj magyarországi állománya a Kárpátokban fészkelő állomány perempopulációjának tekinthető, hazánkban valószínűleg a történelmi időkben sem fészkeltek nagy számban. Kipusztulása előtt Magyarországon a faj utolsó ismert költése 1964-ben, a Bükk-hegység egyik sziklakibúvásos „kövén” volt. Ezt követően több mint három évtizeden át csak kóborló egyedeket sikerült megfigyelni az országban egészen 1997-ig, amikor a megerősödő európai állomány terjeszkedése elérte az országot, és ismét megtelepedett itt a vándorsólyom. Azóta rendszeres fészkelő állománya folyamatosan erősödik. Az állatok világában Brehm így ír a vándorsólyomról:
„A vándorsólyom nagyon is rászolgál a nevére, mert majdnem az egész világot bejárja. Rendkívül széleskörű elterjedését megmagyarázza az a körülmény, hogy nem csupán az északi mérsékelt, hanem az északi hideg övet is lakja, sőt a sarkkörüli tundrán a leggyakoribb sólyomfaj, de telente kénytelen elhagyni ezt a költőterületét és délre vándorol.
A vándorsólyom – mondja Naumann – bátor, erős, rendkívül ügyes madár; erőteljes testalkotása és villámló szeme ezt első pillantásra elárulja. A tapasztalat bizonyítja, hogy a természet nem hiába ruházta fel oly borzasztó fegyverekkel és hogy azok használatában közeli rokonaival, a vadász- és kerecsensólyommal méltóképpen vetekszik.”
Az év madarához kapcsolódva az egyesület rajzpályázatot is hirdet, amelyre február 14-ig lehet nevezni kézzel készült, eredeti, A4-es méretű alkotásokkal. A rajz hátoldalán fel kell tüntetni a pályázó adatait. A részletes felhívás az egyesület honlapján olvasható.
